Már csak egy kis idő kérdése és újra önmagam leszek
Azt hiszem azzal kell kezdenem, hogy már hosszú ideje nem tudom ki vagyok. Hosszú ideje nem találom önmagam és fogalmam sincs, hogy mikor volt az a pont az életemben, amikor kicsúszott a lábam alól a talaj...
Nem volt utónyoma annak, hogy pontosan hol és mikor tértem le az útról. Hogy pontosan hol és mikor vesztettem el önmagam. Ha tudnám, akkor egészen biztos, hogy követném a lábnyomokat és visszakanyarodnék arra a pontra. Mert akkor kijavítanám mindezt és újrakezdeném egy egészen más forgatókönyv alapján.
Nem hagynám, hogy ennyire kiüresedett nővé váljak...de mivel nincs meg a töréspontom, nem tudom, hogy vajon ez hirtelen történt vagy szép, lassú léptekkel tekertem ki a lelkem és vesztettem el azt, aki igazán vagyok.
Sokan hajlamosak vagyunk arra, hogy mindent beáldozzunk valakiért vagy valamiért. Majd egy napon, hozzám hasonló módon ott találják magukat egyedül, kiégve és kicsit kétségbeesve attól a tudattól, hogy vajon innen vissza lehet-e hozni mindazt, ami előtte volt?
Mert bármi is történt, én még mindig csak arra vágyom, hogy az lehessek, aki valaha voltam. Hiányzik a régi önmagam, az a régi önmagam, akit akkor annyiszor ostoroztam és akivel nem törődtem eléggé. Olyan érzés ez, mint amikor eszedbe jut egy régi, gyermekkori barátod. Az a barát, akinek már "nem emlékszel" a nevére, de akinek az arca olyan éles marad a fejedben, mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára láttad. Idővel elvesztetted a kapcsolatot vele és még mindig nem tudod pontosan, miért. De emlékszel, hogy mennyit nevettetek együtt és hogy mennyire erős bizalmi kötelék volt köztetek...
Aztán egyszer csak megvilágosodsz és kezd összeállni a kép, hogy talán pont ez az egésznek a lényege. Talán pont az a lényeg, hogy fejlődni tudj, hogy megtanuld a változást. Lehet, hogy korábbi énemnek nem kellene túllépnie a múltam határain. Talán itt az ideje, hogy abbahagyjam a régi önmagam keresését és itt az idő, hogy az új és valódibb önmagamat felépítsem.
Mert lehet, hogy mindannyian folyamatosan ontjuk önmagunk darabjait, régi reményeinket, álmainkat és önmagunk szilánkjait ejtjük el útközben. És talán az eltévedés az egyetlen módja annak, hogy megtaláljuk önmagunkat...
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez