Little Miss Botrány

Hogy is mondta az életre kelt játékmaci abban a Marc Wahlberg vígjátékban? Amerika megérett a pusztulásra! Nos, ebben az esetben sajnos igaz az állítás.

Kevésszer ütközhetünk a televíziós időtöltésünk során olyan viszolygást keltő műsorba, mint a gyermek-szépségversenyekről szóló sorozatok. Valahogy aztán mégis ottragad az ember és tátott szájjal figyel, mert alig hiszi el, hogy ilyen van. Az emberi butaság 2012-re kinőtte minden ruháját, mérhetetlen határokat feszeget. Hogy a szépség mekkora hatalommal bír, azzal nap, mint nap szembesülünk. Olyan világ a miénk, ahol a jó küllemű emberek könnyebben jutnak előre a ranglétrán, játszva szereznek társat, vagy játszadozva mennek át egy vizsgán. A szépség hatalom és jól kiaknázható eszköz. Azt viszont könnyen elfelejtjük, hogy van még sokminden más is ezen kívül.

Felnőttként döntse el mindenki maga, milyen pályát választ magának. Semmi baj nincs a szépségversenyeken indulókkal és a modellekkel. Nem kell az összes bakfisnak, orvosnak, vagy ügyvédnek lennie. Ha valaki királynő szeretne lenni, az menjen királynőnek. Szíve joga. De egy szegény, hároméves csöppségtől ne vegyük már el a gyerekkorát! Miféle felborult értékrenddel rendelkezik az az anya, aki mini transzvesztitának maszkíroztatja a kislányát, ízléstelen Dolly Buster (80’as évekbeli pornódíva) frizurát rakat neki és betanítja arra, hogyan kell kéjesen pillát rebegtetni és riszálni a színpadon. A különös ostobasággal megáldott mamik pedig bugyután tapsikolnak, ha a kicsi ügyesen végigenyelgi a show - t. Abba pedig alig mer egy jóérzésű ember belegondolni, hogy mindez miféle személyiségbeli torzulásokkal jár a kis lelki világukban. Mert egy gyermek azzá lesz, amivé formáljuk őket. Ha idejekorán eltanulja a sok felesleges cicomát és ostobáskodást, valószínűleg egy magatehetetlen hisztérika válik majd belőle nagykorára, aki azt hiszi, a külleme elég az életben-maradáshoz. A szépség sem belépő mindenhová. Aki ennyivel megelégszik, nem jut majd tovább egy poros vip szobánál.