Létezik-e édes mostoha?
Rendkívül érzékeny helyzet, ha belép a családba a nevelőszülő, főként mert a legtöbb esetben ezt az egyik szülő részleges vagy teljes elvesztése, és konfliktusok sora, fájdalmak előzik meg. Hogyan lehet egy ilyen új helyzetből a lehető legtöbbet jól kihozni, úgy, hogy minél kevésbé sérüljenek a család régi és új tagjai?
Mennyire szólhat bele a mostohaszülő a gyereknevelésbe?
Inkább a nevelőszülő kifejezést használom, mert a mostoha szó negatív jelentésű. A szülők és a nevelőszülő együtt döntik el, akár kimondatlanul is, vagyis az adott családi dinamikától függ. Valaki szereti jobban kivenni a részét a nevelésből, van, aki inkább barátként igyekszik jelen lenni, és a nevelés nagy részét meghagyja a szülőnek. A gyermek reakcióján is múlik az, hogy mennyire tudja, vagy akarja őt nevelni a nevelőszülő. A nevelési elveket mindenképpen érdemes tisztázniuk a szülőknek, hogy egységesen képviselhessék azokat a gyermek felé. Fontos kérdés, hogy mikortól szól bele a nevelési kérdésekbe a nevelőszülő? A párjával érdemes az első perctől megbeszélni gyermeknevelési szempontokat, tapasztalatokat, de a gyermek előtt pótszülőként fellépni nem lehet az első pillanattól. A gyermeknek elsősorban szeretetre, odafigyelésre, elfogadásra van szüksége folyamatosan, ha ezeket megkapja, és valamelyest kialakult az emberi kapcsolat a gyermek és a nevelőszülő között, ha már nem idegenként és ellenszenvvel tekint rá a gyermek, akkor következhet a szülő szerep.
Mik a leggyakoribb hibák, amit a nevelőszülő elkövet?
Ha ki akarja sajátítani a szülőt, vagy úgy tűnhet, hogy kisajátítja, ha nem mutat szeretetet, érdeklődést, empátiát a gyermek iránt, illetve ha már elsőre szigorúan közelíti meg a gyermeket, magas elvárásokat támaszt felé, azzal aláássa a rokonszenv lehetőségét, amely egy ilyen érzékeny szituációban eleve ritkán jön magától. Ha negatívan nyilatkozik bármelyik szülőről, vagy a gyermekről, lekicsinyli a neki fontos dolgokat, bagatellizálja az ő problémáikat. Talán összefoglalóan úgy lehetne leírni, hogy a legnagyobb hiba, ha a nevelőszülő ajtóstul ront a házba, ha még a kötődés, szimpátia kialakulása előtt a szülő helyére kíván lépni.
Hogyan ne legyünk vendégstátuszban ekkor?
Előfordulhat, hogy abszolút beleszólhat a nevelőszülő a gyermek életébe, mégis vendégstátuszban érzi magát, mert alacsony az önbizalma, és nem kap elég megerősítést. Tehát ez szintén egyéni. Először minden nevelőszülő vendégstátuszban van, onnan lehet továbblépni, de ezért tenni kell. Ha a gyermek érzi, hogy ez nem egy átmeneti állapot, és mindegyik felnőtt tesz azért, hogy jó kapcsolat alakuljon ki az újonnan érkezett nevelőszülő és a gyermek között, illetve ha a gyermek nem okolja a nevelőszülőt a szülei tönkrement kapcsolata miatt, akkor megszűnik a vendégstátusz. Ehhez azonban bizalomra van szükség. Elképzelhető az is, hogy a nevelőszülőt megkedveli a gyermek, és félni kezd attól, hogy őt is elveszíti, ezért fontos, hogy fizikailag és lelkileg is biztonságban érezhesse magát.
Más a helyzet akkor, ha egy fedél alatt élnek a gyerekekkel, mint ha külön?
Természetesen más a helyzet, ha nem egy háztartásban élnek, akkor általában a nevelőszülő kívülállóbbként tekint magára, és a család is rá. Ha egy fedél alatt élnek, akkor több inger éri a gyermekeket és a nevelőszülőt egymástól, intenzívebbé válnak az érzések, akár pozitívak, akár negatívak, illetve könnyebben/hamarabb pótszülői szerepbe kerül ilyenkor a nevelőszülő. Rendkívül fontos, hogy a gyerekek között ne tegyen különbséget, akkor sem, ha a saját vér szerinti gyermekeit is hozza az új kapcsolatba.
Mire törekedjen inkább a nevelőszülő? Arra, hogy szülői tekintélyt szerezzen, vagy arra, hogy inkább baráti legyen a viszony?
Legjobb esetben mindkettő egyszerre teljesül, de először fordított sorrendben. Szükség van a szabályokra, de a megfelelő időben. Ha a gyermek érzi a szeretetet, mindamellett, hogy érzékeli azt is, hogy a mostohának nem célja „elszeretni”, elvenni tőle a szülőt, akkor kiválóan tud működni a mozaikcsalád. Ilyenkor időre van szükség ahhoz, hogy a gyermek ne betolakodónak érezze a felnőttet. Talán nemrég omlott össze a világ a számára azáltal, hogy a szülei elválnak, vagy végleg elveszítette egy szülőjét, és máris elvárják tőle, hogy elfogadjon egy pótszülőt, és engedelmeskedjen neki. Ilyenkor gyakran a válás miatti düh is kivetül a nevelőszülőre, amit toleránsan, megértően, türelmesen kell kezelni. Az édes mostoha című könyv, amelyből színdarab is készült, arról szól, hogy a gyermek rettenetesen fél már előre a mostohától, és el is menekül előle. Később, amikor úgy ismeri meg őt, hogy nem tudja, hogy valójában a mostoha lesz, akkor az új anyuka a kedvességével megnyeri a gyermeket, óvatosan közelít hozzá, és így, hogy emberként ismeri meg a gyermek, később a mostohával kapcsolatos előítéletek és félelmek, a betolakodó képe fel sem merül, mert már kötődik a nevelőszülő személyéhez, ami felülírja a gonosz mostohához általánosan kapcsolódó félelmeket.
Törvényszerű-e, hogy problémák adódjanak ekkor?
Törvényszerűnek nem mondanám, de minden helyzetben, ha intenzívek és fájdalmasak az érzések, akkor ezek nehézséget okoznak, amelyet meg kell oldani, nem szabad tabuként kezelni, vagy a szőnyeg alá söpörni, mert később megállíthatatlanul, illetve tünetek formájában törnek fel. Ez egy olyan helyzet, amelyet a gyermek ártatlanul szenved el, és ha maga a válás nincs megfelelően lekommunikálva, akkor az ezzel kapcsolatos feszültségeket a gyermek könnyen kivetítheti a nevelőszülőre, benne láthatja az akadályt, amely a szülei közé gördül, és ellehetetleníti a családi békülést. Aktivizálódhatnak a mostohaszülőhöz kapcsolódó sztereotípiák, amelyek negatív érzésekkel töltik el a gyermeket, ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Megnehezíti a válást, hogy a korábban egymást szerető emberek néha teljesen kifordulnak magukból, gyűlölködve, szitkozódva kommunikálnak egymással. Ez szavak nélkül is látható, és borzalmas teher egy kisgyermek számára, aki a legtöbb esetben tudattalanul magát okolja a család felbomlása miatt, illetve a haragot kivetítheti a nevelőszülőre. A szülők felelőssége kontroll alatt tartani az indulatokat és a kommunikációt, megnyugtatni a gyermeket és biztonságot adni neki. Ha a szülők elválnak, vagy a család elveszíti az egyik szülőt, és kialakul egy új párkapcsolat, akkor fontos kérdés, hogy mikor mondja el a szülő a gyermeknek, hogy nevelőszülőt kap, mikor mutassa be neki? Aggódással is telhet ez az időszak, hiszen lehetséges, hogy a gyermek nehezen, vagy egyáltalán nem fogadja el az új személyt családtagnak, mindemellett becsapva érezheti magát, ha későn tudja meg. Gyakran a gyermekek már érzik azt, amit később közölnek velük, tehát fontos az időzítés a jó kapcsolat megőrzése érdekében, figyelembe kell venni a gyermek igényeit, hogy mennyire nyitott az adott időszakban, és az életkorának megfelelő módon elmondani neki a történéseket.
A szülőnek rendkívül fontos szerepe van az ilyen helyzetekben, mintegy közvetíteni, tolmácsolni, segíteni a kapcsolatot a gyermek és a párja között. Ő a csomópont, aki mindkét ember szeretetét élvezi, és kulcsfontosságú a szerepe a nevelőszülő, és a gyermek kapcsolatának egyengetésében. Odafigyeléssel, mintegy közvetítve a gyermek és a nevelőszülő között, kifejezve, hogy a nevelőszülő nem veszi át a gyermek helyét az ő szívében, nem szorítja ki a pozíciójából. Lehetséges, hogy a nevelőszülőt is érzékenyen érinti az új helyzet, fájdalmat okoz neki a gyermek távolságtartó, vagy szemtelen viselkedése, haragja, nemtörődömsége, és igazságtalannak érzi ezt a viselkedést, mert ő úgy érzi, hogy mindent megtesz a jó viszony érdekében. Ilyenkor a párja segíthet oldani a feszültséget, elismerheti az erőfeszítéseket, amelyeket tett, és bíztathatja, a másik oldalról pedig beszélhet a gyermekkel, megnyugtathatja őt is, és biztosíthatja őt a szeretetéről, amelyet nem befolyásol semmi.
A vérszerinti szülő, vagy a gyerek viseli rosszabbul az új helyzetet?
Ez függ a konkrét helyzettől, és az adott emberek személyiségétől, múltjától, jelenétől. A vér szerinti szülőnek több joga van egy családban döntéseket hozni, gyakran könnyebben ki tudja mondani az érzéseit, levezetni a feszültségét, mint a gyermek. A gyerekeknek segíteni kell ezekben, és abban, hogy ne legyenek tabuk, és az érzelmeiket, fájdalmaikat fel tudják dolgozni. Mindeközben a felnőtteknek is foglalkozniuk kell a saját lelkük egészségével, annak visszaállításával, megtartásával. A legnehezebben általában az viseli a helyzetet – akár felnőtt, akár gyermek -, akinek nem volt beleszólása a változásba, vagy úgy érezte, hogy nem tudta befolyásolni azt, ezért tehetetlennek, áldozatnak érzi magát, esetleg hibáztatja is magát a történtekért.
Mik a kikerülhetetlen konfliktusok?
Sajnos elhangozhat a „Te nem vagy az apám/anyám!” „Milyen jogon szólsz bele az életembe?” ez ekkor már egy korábban elinduló folyamatot jelez. A gyermek, illetve az elhagyott szülő a nevelőszülőben láthatja a zátonyra futott kapcsolat okát, emiatt előfordulhat szidalmazás is. A szülő, akinek új párja lett, alkalmanként a védelmére kel a nevelőszülőnek a másik vér szerinti szülővel szemben, vagy éppen a korábbi párját védheti az új kedvesével szemben. A magány, sértettség, meg nem értettség, tehetetlenség, harag érzései még a későbbi időszakokban is szülhetnek konfliktust.
Tippek, tanácsok, hogy lehet az összezördüléseket elkerülni?
Fontos, hogy a gyermek sok minőségi figyelmet kapjon. Tehát a vele töltött idő során őszinte érdeklődéssel forduljanak felé, ne abból álljon a közös időtöltés, hogy a szülő, nevelőszülő a mobiltelefonjával, vagy a számítógéppel van elfoglalva, hanem valóban vegyen részt a gyermek életében, nap mint nap szánjon rá időt, hogy meghallgassa, és játsszon vele, illetve életkortól függő módon is kimutassa a gyermek igénye szerint, hogy törődik vele. Lényeges a vér szerinti szülők közötti, illetve a nevelőszülő és a gyermek felé irányuló indulatmentes, őszinte kommunikáció, és a problémamegoldásra törekvő konfliktuskezelés. A nevelési kérdéseket érdemes tisztázni, illetve a gyermek érzéseit, aggodalmait is, és ezekre reagálni, megnyugtatni őt. A feszültségoldás, stresszkezelés nélkülözhetetlen a felnőttek és gyermekek esetében is.
Kikkel rosszabb? Fiatalabb, vagy idősebb gyerekkel?
Más típusú viselkedésminták szükségesek a gyermek életkorától függően. Általában a nevelőszülők a kamaszokkal találják meg legnehezebben a közös hangot, de minden életkornak vannak nehezebb oldalai is az örömteliek mellett. A kisebb gyermekeknél még nagyobb szerepet kap a következetes szabályrendszer, amely az életre nevel, és biztonságot is ad, az idősebb gyermek pedig könnyebben kikéri magának a szabályok betartatását. A kisebb gyermek még a játék, rajz útján ad hangot az őt érzékenyen érintő dolgoknak, az idősebb akár verbális agresszió, vagy a magába zárkózás útján. Minden korban fennáll az agresszió, vagy önagresszió, és a regresszió veszélye is, de minden korú gyermekhez meg lehet találni az utat, ez nem csak az életkortól, hanem a személyiségtől is függ. Könnyebb azokkal a gyermekekkel, akik könnyebben kifejezik az igényeiket, kimutatják az érzéseiket, de ez rajtunk is múlik, hogy mennyire érdeklődünk, kérdezünk, figyelünk. Ha tudjuk, hogy miből érzi a gyermek a szeretetet, milyen a szeretetnyelve, mi tölti föl, mi nyugtatja meg, akkor könnyebb a dolgunk.
Mennyire fontos a vérszerinti szülővel jó kapcsolatot ápolni?
Ezt a gyermek igénye határozza meg. Fontos, hogy teret kapjon, hogy ő mit szeretne, hiszen önhibáján kívül került abba a helyzetbe, hogy felbomlott a család, és sokszor emiatt tudattalanul bűntudatot éreznek a gyermekek. Ha jó viszony állt fent a gyermek és a vér szerinti szülő között, akkor fontos a kapcsolatápolás, és hogy ebben partner legyen a másik szülő, illetve a nevelőszülő. Ha azonban negatív hatások érték a gyermeket a vér szerinti szülő részéről /pl. elhanyagolás, agresszió/, akkor a szülő feladata és felelőssége a gyermek védelme is, és ennek fényében kell mérlegelni a láthatást, mindemellett figyelembe venni, hogy a gyermek hogyan viszonyul a szülőhöz, mondja, mutatja, hogy hiányzik neki stb.
Mikor érdemes szakemberhez fordulni?
Ha állandósul valamilyen probléma, tünet, vagy viselkedészavar, ha elharapóznak az indulatok, és egyre több konfliktus adódik, ha nehéz megtalálni a megoldást, vagy nem látszik a kiút, akkor mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni. Ez nem jelent megbélyegzést, a titoktartás teljes, és lehet, hogy egy pár alkalom is elegendő ahhoz, hogy helyre álljon a rend. Egy külső szemlélő könnyebben tud segíteni, más megvilágításba helyezheti a történteket, új szempontokat adhat, segít a feldolgozásban, és konkrét javaslatokkal is tud szolgálni igény esetén, amely fontos támasz lehet a nehéz helyzetekben.
Csizmadia Dóra Dalma - pszichológus
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez