Teljesen véletlenül ráakadtam egy blogbejegyzésre, és azt kérdeztem „Ki ez a lány”? Bejárja a világot, teljesen egyedül és meg is osztja másokkal a blogján keresztül. Én épp padlón voltam a szorongásos problémáim miatt, de ő reményt adott, és aztán kiderült pontosan tudja, hogy miről beszélek. Gáspár Fanni, a 15 Tickets blog szerzője, vele beszélgettem.

Mi volt az első utazással kapcsolatos élményed? Mennyi idős voltál?

Először 11 évesen ültem repülőre es ekkor indultunk anyuval es a tesómmal Párizsba, ez volt az első igazi „külföld-élményem”, bár utazgatni úgy, mint új helyeket felderíteni es felfedezni, egész eletemben nagyon szerettem, egész pici korunktól kezdve nagyon sok helyre utaztunk es kirándultunk a családommal Magyarországon belül. Mindenesetre Párizs óriási hatással volt ram, emlékszem, utána hónapokig újra es újra szándékosan Párizzsal akartam álmodni, minden este lefekvéskor visszajátszottam a fejemben annak a 4-5 napnak a történéseit, hogy az legyen az utolsó gondolatom a nap végén, es akkor tuti visszatérhetek majd almomban is. Párizzsal kapcsolatos érzéseim azóta is töretlenek mellesleg :)

További képekért kattints a fotóra!

Hány országban, városban jártál összesen?

Huhh, úgy számoltam, eddig 45 országba jutottam el, es ki tudja, hány varosba es kisebb falvacskába es őserdőbe es gyönyörű tengerpartra. Igazából, ez, hogy hány országban jártam, jól hangzik egyfajta bevezetőként a blogomon, mert érzékelteti, hogy itt sok utazásról lesz szó, ezért szoktam feltűntetni ezt, de nem tartom annyira lényegesnek, vagy nem azt tartom a meghatározónak, hogy mennyiségre konkrétan hány helyen jártam.

Mikor érezted azt, hogy neked az utazás lesz a hobbid gyakorlatilag?

Hat, ilyen konkrét tudatosulás pillanatra nem emlékszem, amint említettem, Párizs kisgyerkőcként tényleg nagyon meghatározó élmény volt, es onnantól egyértelmű volt, hogy ez az egyik dolog, ami leginkább érdekel.

Az első önálló utad előtt milyen félelmeid voltak?

Amikor először egyedül voltam több héten keresztül külföldön, az mai fejjel nem hangzik egy óriási, egzotikus kalandnak, de 12-13 eves voltam, mikor anyu kiküldött Bécsbe egy nyári iskolába, németet tanulni, es akkoriban ez óriási dolog volt nekem. Ekkoriban nem volt szociális média meg okos telefonok, őszintén még az internetet sem használtam, szóval az, hogy ott voltam hetekig egy idegen varosban, ennyire fiatalon, egy idegen nyelven kellett beszélnem, es nem tudtam instant kapcsolódni az otthoniakhoz, az lelkileg igazából nagyobb kihívást okozott, mint későbbiekben mondjuk egy önálló, tengerentúli út megszervezése.

Az első tengerentúli-egyedülutazós élményem egyébkent az volt, mikor Amerikában dolgoztam egy idős embereknek létrehozott nyári táborban (ahol aztán persze megismertem egy csomó szuper embert, szóval csak olyan szempontból volt ez önálló kaland, hogy másokat nem ismerve vágtam bele). Akkoriban iszonyatos honvágyam volt, az első néhány napot vagy hetet szó szerint végigsírtam. Nem tudtam elképzelni, más egyetemi csoporttársaim, hogy tudnak mondjuk végigcsinálni egy Erasmus programot, ami egy egész szemeszteren keresztül tart, mert a honvágy kezdetben annyira durván megviselt, meg úgy is, hogy tudtam, ez csak egy pár hónapig tartó történetet.

Mikor kiköltöztem Angliába az egyetem után, es az önálló életet kezdtem el külföldön, szintén a honvágy viselt meg leginkább. Nemcsak a családhoz es a barátaimhoz kötődöm iszonyatosan erősen, hanem magát Budapestet, mint várost is annyira „agyonromantizálom” magamban, hogy mikor arra gondoltam, ki kell hagynom mondjuk az elkövetkező teljes nyarat, Duna-parti naplementében fröccsözéssel és fesztiválozással es hajnalig a Szabadság-hídon sétálgatással együtt, abba évekig beleszakadt a szívem.

Miért döntöttél amellett, hogy egyedül utazz?

Igazából ez nem egy tudatos döntés volt részemről. Nem arról volt szó, hogy történt egy nagy szakítás vagy egyéb megrázó esemény, ami után úgy ereztem, na most egy kis magányra van szükségem es önmegismerésre, egyszerűen csak így alakult, ahogy láthatod, már egészen kicsi korom óta voltak ilyen élményeim, es mindig úgy éreztem, rengeteget merítek az ilyen élményekből. Tudom, hogy ez nem a reklám helye, de írtam róla egy cikket, hogy miért is javasolnám mindenkinek, hogy legálabb egyszer kipróbálja az egyedül utazgatás. /Ha érdekel kattints ide!/

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik ki akarnak lépni a komfortzónából, és egyedül akarnak nekivágni a világnak?

Nehéz általános tanácsokat adni, de az biztos, hogy egy jó nagy adag humor es önirónia, mint az életben bármikor, az egyedül utazgatás során is kulcsfontosságú. Lesznek furcsa, szokatlan dolgok, lesznek napok, mikor idióta helyzetekbe kerülsz, kézzel-lábbal mutogatsz, töröltek a járatodat, nincs ott a szállás, ahol a térkép szerint lenni kéne, lesz mindenféle kihívás és nehézség, és hacsak nem egy előre befizetett, szervezett útra mész (de még akkor is), akkor a dolgok általában nem úgy alakulnak, ahogy azt a fejedben eltervezted otthonról, két hónappal az indulás előtt. De szerintem egy nagy adag humorral, nyitott szemlélettel es önmagadon is nevetni tudással a legtöbb szituációt nem csak, hogy túl lehet élni, de nagyon élvezni is lehet.

Mi volt a leglenyűgözőbb élményed az utazásaid alatt?

Lehetetlen lenne egy élményt kiemelni, minden út és minden helyszín más szempontból lenyűgöző és mindig találok olyasmit, amire rácsodálkozom, és ami elgondolkodtat. De, hogy mondjak valami konkrétat, a legjobban az szokott megérinteni, mikor olyasmiket fedezek fel a világ különböző pontjain, amelyek nagyon univerzálisak, mint ahogy egy jó dal vagy egy sportmeccs iránt ugyanúgy belelkesednek az emberek Ausztráliától Japánon át Lettországig. Ilyen szempontból például az egyik legkiemelkedőbb élményem az volt, mikor a 2012-es londoni olimpián es paralimpián dolgoztam es ott látni, ahogy ezek a sportok összehozzák azt a rengeteg embert a világ minden pontjáról. Na az heteken keresztül egy olyan pozitív energia áradat volt, amit lehetetlen szavakba önteni.

A cukorbetegséged mennyiben befolyásolja az utazásokat? Mikre kell jobban odafigyelned?

Hat szuper röviden összefoglalva: minden téren befolyásolja az utazásaimat, es mindenre oda kell figyelnem. Kicsit jobban kifejtve: napi négyszeri inzulin injekciók, megfelelő időpontokban. A gyógyszereimet minden körülmények között megfelelő hőmérsékleten kell tartani, nem melegedhet túl, de nem is hűlhet le túlzottan. Nonstop szobahőmérséklet. Szigorú diétát kell követnem, minden étkezés alkalmával meghatározott mennyiségű szénhidrátot viszek be, közben nincsenek nassolások, egyebek. Az étkezések időpontja nem percre pontosan kötött, de azért rendszeresnek kell lennie. Ha véletlen úgy alakul egy program, hogy 3 órával később van vége valaminek es közben nem tudtam vacsorázni, mar lehet, hogy veszélyesen leesne a vércukor szintem. Sokan nem realizáljak, mert egy cukorbeteg nem úgy néz ki, mint effektív egy „beteg ember”, akinek mar ránézésre nagy gondja van, de egy durva hipoglikémia (vércukor szint leesés) ájulást es akár halált is okozhat. Ha leesik a cukrom, az egy olyan akut állapot, amiben azonnal intézkedni kell. Sajnos volt olyan, hogy már felállni vagy rágni sem tudtam és másnak kellett a cukros folyadékot a számba töltenie, vagy hogy kórházba kerültem külföldön, és ezek ijesztő élmények, de alapvetően azért értem a szervezetemben lejátszódó folyamatokat, ez egy többnyire logikus rendszer es az esetek nagy részében jól tudom kontrollálni a helyzetet, de így is vannak kiszámíthatatlan szituációk. A testmozgás is érinti a vércukor szintet, de ezzel nem tudok olyan egyenes arányban kalkulálni, mint az ételekkel, amelyeknek kívülről tudom a szénhidrát tartalmat, így volt már olyan például, hogy egy durvább túra után esett le annyira a cukrom, hogy majdnem elájultam, es most a „majd’ elájultam” nem drámázás, hanem szó szerint. Ezek mind olyan dolgok, amelyek meg a hétköznapokban is odafigyelést igényelnek, de nyilván, mikor kilököd magad a komfortzónádból és a napi rutinból, akkor ezek meg nagyobb kihívást fognak jelenteni.

Jelenleg mivel foglalkozol, hol élsz?

Egészen a diplomázásom óta, már lassan 4 éve a gyógyszeriparban dolgozom, Angliában. Az első cégemnél két évig dolgoztam, majd rövid ideig otthon is vállaltam egy munkát, nagyjából hasonló területen, es jelenleg is egy nagy gyógyszercégnél dolgozom (újra Angliában), azonban most egyéni vállalkozóként, ami azt jelenti, hogy rövid, pár hónapos projekteket teljesítek egy-egy cégnél, és két munka között szabadon utazgathatok, vagy akár hónapokat is otthon tölthetek. Ez most egy nagyon kényelmes megoldás számomra, mert karrier szempontból több es jobb lehetőségem akad Angliában, de közben minőségi időt tudok otthon is tölteni, es nincs bennem az a kétségbeesés és honvágy, mint régebben, mikor tudtam, hogy „na idén is maximum két-háromszor láthatom a családot”.

Milyen ország, város van még a bakancslistán?

Ooo, hát az egy soha véget nem érő, állandóan bővülő lista! De hogy valami konkrétat mondjak, elmesélem, hogy februárban indulok egy újabb tengerentúli útra, ahol Dubajból kiindulva Jordániát, Egyiptomot, Ománt es Észak-Indiát fogom felfedezni, és már iszonyatosan várom! Ez lesz az első önálló, tengerentúli utam a cukorbetegség diagnózisa óta, és biztosan óriási kihívást fog jelenteni, de szeretném magamnak is bizonyítani, és talán másokat is inspirálni, hogy lehet ezt így is, akár egy komoly, folyamatos ellenőrzést és injekciózást, gyógyszeres kezelést igénylő kondícióval is, egyedül is, és semmi sem állíthat meg. Egy éve, a diagnózist követően olyan pánikrohamaim voltak, hogy több programot azért kellett lemondanom, mert konkrétan a lakást sem tudtam elhagyni és teljes reményvesztettség állapotában voltam, úgyhogy ez óriási bizonyítéka lesz számomra annak (remélem), hogy milyen messzire jutottam egy év alatt. És ha valami miatt nem úgy sül el a dolog, ahogy szeretnem, az sem baj, ha végül kiderül, hogy ez még túl nagy kihívás volt technikai szempontból, már akkor is óriási dolognak élem meg, hogy egyáltalán érzelmileg már olyan pozitív állapotban vagyok, hogy újra képesnek érzem magam most egy ilyen kalandra.

Fanni személyes blogját ITT tudod követni!

*A képek egytől-egyig saját tulajdonban állnak, kérlek ha használni szeretnéd őket, jelezd felénk!

• 15 tickets gáspár fanni interjú utazás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!