Dél-India kis tartománya Kerala. A helyiek az Isten saját országának nevezik. Talán nem véletlenül. Széles, homokos tengerparti szakaszok, mesés lagúnák, zöldellő rizs-és teaföldek váltakoznak, gazdag és vad élővilág, barátságos helyiek fogadják az idelátogatót. A világ összes fűszere megtalálható itt, az ősi Ayurveda hazájában. Ez egy reklámprospektus szövege is lehetne, így utánanéztünk tényleg varázslatos-e India távoli szeglete.

Kochi: kínai halászhálók informatika

Kochi Kerala legnagyobb és legismertebb városa, a tenger és a folyók találkozásánál épült. A város elnevezése a Malayalam nyelv „kochu azim” kifejezéséből származik. Ez lagúnát jelent, és az egész város, sőt szinte egész Kerala legjellemzőbb természeti sajátossága. A város három önálló részből, szigetből áll. Az újváros egy modern indiai rész nagy irodaházakkal, plázákkal és óriási forgalommal. Észak-Indiához képest tiszta, rendezett, és sehol nem látni koldusokat. Van egy folyóparti sétánya, ami igazán hangulatos, innen indulnak a kirándulóhajók, melyekkel megismerhetjük a várost. Szállásom az angolok által épített Willingdon mesterséges szigeten egy gyönyörű szállodában, a Taj Malabarban van, amelyben a mai napig angol gentlemannek érezheti magát a vendég. A szigetet abból a földből építették, amit a lagúna kiszélesítéséhez kotortak ki a folyóból. Az angolok is – ugyanúgy, mint a portugálok – elsősorban a fűszerek miatt keresték fel ezt a vidéket. Hajóiknak nagyobb kikötő kellett, ezért mélyítették ki a lagúnát. Ma már a nagy óceánjáró hajók is behajóznak ide.

Este naplemente túrát szerveznek, a kishajó végigzötyög a kikötő előtt, szemben Fort Kochi, illetve csak ami megmaradt belőle. A naplemente nem látszik, de a jellegzetes kínai halászhálók pótolják a hiányérzetemet. A szállodában minden este programot szerveznek, ma Kathakali táncbemutató van. A tradicionális táncot csak férfiak ropják, a Mahabharatából és a Ramayanából történeteket adnak elő, a női szerepeket szintén ők játsszák. Különös arcmimika és kéztartás jellemzi a mozgást, ami nem is igazi tánc. Az előadó arca színesre van festve, maga az előkészület egy óra, amit szintén meg lehet tekinteni. A játék hagyományosan akár 8 óra is lehet, turistáknak egy rövid verziót adnak elő. A művész először megmutatja, hogyan fejezi ki a különböző érzelmeket, hogy köszön egy nőnek, egy férfinak, hogy örül vagy udvarol, miként szomorú vagy mérges. Mindezt az arca, szeme, szemöldöke mozgatásával, majd a kezét használva ad elő rövidebb-hosszabb történeteket.

A régi óvárost a mai napig Fort of Kochinak hívják, pedig vár vagy erőd nincs már, csak néhány liánnal benőtt falmaradvány emlékeztet az egykori portugál várra. A városnézést a halászkikötőben kezdem, itt régi kínai halászhálókkal halásznak évszázadok óta ugyanazzal az egyszerű módszerrel. Két-öt percenként kiveszik a hálót a vízből. Az óriási hálók kiemeléséhez négy-öt férfi kell, ők hosszú kötelek segítségével húzzák fel a kis halakból, kagylókból és rákokból álló zsákmányt, melyet rögtön el is adnak a kis piacon. A kikiáltó hangos kiabálással mutatja be a portékát, ami egy szőnyegre öntött hal- vagy rákadag, a kereskedők pedig alkudnak, persze ők is kiabálva.  Nem méregetik a halat, ránézésre megy az alku, aki a legtöbbet kínálja, felkerül egy kis cetlire, majd a csomagolás után viheti is az árut. Kerala egyik fő bevételi forrása a halászat, de ma már nem ez a legfontosabb. A legjelentősebb bevétel az IT szektorban keletkezik, a software és a hardware ipar nagyon fontos, Kochiban és Trivandumban, Kerala fővárosában két nagy informatikai központ van. Kochiban jelentős bevétel származik még a hajógyártásból is, de a legismertebb a fűszer és más növények exportja. Megterem itt szinte minden (vanília, szegfűszeg, rizs, tea, kávé, banán, tápióka), s ez a bors őshazája is, ezért jött ide Vasco da Gama. De róla később!

Keralára jellemző, hogy nagyon sokan dolgoznak a gyorsan fejlődő arab országokban, az Emirátusokban, Katarban és Szaúd-Arábiában, ők itteni viszonylatban rendkívül jól keresnek, és küldik haza a pénzt. Emiatt a bank és a biztosítási szektor is erős. Találkoztam egy ötvenes házaspárral, akik biztosítással foglalkoztak, és most megengedhetik maguknak, hogy csak négy órát dolgozzanak, és a Tajban laktak, ami a legdrágább helyi hotel. Emellett fontos szerepet játszik az egyre virágzóbb turizmus. A legtöbb utas télen érkezik, főleg németek, franciák, angolok, de nagyon erős a belföldi turizmus is.

Zsidó negyed és Holland palota

A régi Kochiban elsősorban az óváros és a régi zsidó negyed vonzza a látogatókat. Kochi már az ókorban fűszerközpont volt, kereskedtek a görögökkel, rómaiakkal, arabokkal, zsidókkal. Az első európai telepesek a XVI. század elején a portugálok voltak. Őket a hollandok, majd az angolok követték. A portugál, holland és angol gyarmati időkből származó épületek óriási fák között bújnak meg. A holland házak színesek, az angolok grandiózusak, a portugálok inkább a mediterrán stílust képviselik. A legtöbb régi villát ma már szállodának vagy vendégháznak alakították át, így gyakorlatilag egy nagy „Zimmer Frei” az egész belváros. Nem ritka látvány a hátizsákot cipelő, vöröses, szeplős turista, aki Lonely Planettel a kezében épp az ajánlott éttermet, hostelt vagy üzletet keresi.

A Dutch Palace, Holland Palota eredetileg a portugálok ajándéka volt Kochi maharadzsájának, aki engedélyezte az Immanuel erőd építését a portugáloknak. Később a holland kormányzó költözött ide. A maharadzsák idejében mindig itt koronázták meg Kochi vezetőjét. Az épület ma múzeum, ahol koronázási ékszereket, régi ruhákat, a maharadzsák életét megörökítő festményeket és fényképeket is láthatunk. A legérdekesebbek viszont azok a falfestmények, amelyek a Mahabharata és Ramayana jeleneteit örökítik meg.

A palotától nem messze áll a zsinagóga, ami az egykori zsidó közösség központja volt, és 1568-ban épült. A zsidók az ötödik századtól folyamatosan menekültek ide, a maharadzsák pedig megengedték nekik, hogy itt éljenek és kereskedjenek. Ma elenyésző nagyságú a zsidó közösség, csupán tizenketten élnek itt, rabbijuk már rég nincs, a kihalás fenyegeti őket. A zsinagóga hindu és keresztény elemeket ötvöz, van egy nagy óratornya, belül pedig kínai csempék díszítik. Az egykori zsidó negyed fűszerkereskedései ma ajándékboltok, kézműves termékekkel.

Fort Kochi másik híres épülete a St. Francis keresztény templom, amit 1503-ban építettek a portugálok, és Vasco da Gamát is itt temették el. Ma már csak a síremlék található itt, holttestét később Portugáliába szállították. A templom mellett egy fehérre meszelt házon nagy felirat hirdeti, hogy itt élt egykor a nagy felfedező.

Az erősebb kutya dudál!

Ha ne is a nagy világutazó nyomdokain, de én is felfedező útra indulok Keralában. Sofőröm, Manog elképesztő stílusban vezet. Legalábbis ezt gondolom, amíg jobban meg nem ismerem az itteni vezetési szokásokat. Hihetetlen a helyi közlekedési kultúra, az országúton csak a gyorsabb és az erősebb az úr, szabályok nincsenek, azaz, aki dudál, az előz, te meg húzódj le, ez a szabály! Alaphelyzet: egy valószerűtlenül megdőlt busz vánszorog az úton, ezt előzi egy motoros riksa, a riksa dudál a busznak, mi a riksának, amit (egy Toyota egyterűvel) lendületből előzünk. Közben szemben jön egy teherautó, amit szintén előz egy autó. Tehát öten vagyunk az oda-vissza két sávos úton, de valahogy elférünk. Ehhez hasonló jelenetek percenként ismétlődnek, a sofőröm mégsem ideges, nem szitkozódik, még csak vissza sem vált az előzésnél. Mindezt persze zuhogó esőben is tudják, amiből pedig van bőven, hisz épp esős évszak van. Európai szemmel lehetetlen hosszú távon túlélni, mégis körülbelül ezer kilométert tettem meg a keralai utakon, és egyetlen balesetet sem láttam. Mindenesetre az M7-es pénteki forgalma unalmas sétakocsikázásnak tűnt, mikor hazaértem.

Tea tigrisekkel fűszerezve

Kochiból Periyarba tartunk, trópusi növények fele vezet az út, ám Manog egy erdei kis utat választ, és felkanyarodik a hegyekbe. Itt ritkul a növényzet, és egy idő után csak teaültetvényeket látok mindenfele. Nagy, tojás formájú hegyeken termesztik a teát, innen a hegy tetejéről kiválóan látszanak ezek a különös formájú teasipkák. Persze nem most, hiszen zuhog. Szemben helyi buszok jönnek, mindegyiknek saját neve van, s némelyikre rá van írva, hogy Isten vagy Allah ajándéka, a tulajdonos hite szerint. Ilyen feliratokat a riksákon és a teherautókon is látni.

Periyar egy tigris-rezervátum, egy nemzeti park, ahol hajóra szállok egy mesterséges tavon, melyet a Periyar folyó (Kerala legnagyobb folyója) szabályozásakor hoztak létre az angolok. A Periyar-tó olyan, mint az erdélyi Gyilkos-tó, itt is fák állnak ki a vízből, közöttük megy a hajó, és mindenki a környező partokat fürkészi. Kisebb őzek és bivalyok isznak a folyóból, a távoli hegyoldalban elefántok lakmároznak a fák koronáiból. Az eső pedig zuhog szakadatlan…

Szállásom a Spice village, egy ökohotel, ahol minden fa, palánta, bokor mellett tábla jelzi a faj nevét. A bungalók régi falusi házak mintájára bambuszból épültek, és nádtető fedi őket. A hotelnek saját zöldséges kertje és víztisztító berendezése van, saját papírt is előállítanak, az étterem menüje és az összes tájékoztató füzet ebből készül. Este fűszerbemutatót tartanak, s valamennyi fűszert egyben, curryben készíti el a szakács. Innen származik a bors, a fekete, a zöld, a fehér, mely mind ugyanaz a növény, a különbség csak az elkészítés módjában van. Van egy „allspices” nevű növény, amelynek már a levele is igen erős illatú, ebben öt fűszer kivonata található meg egyszerre.

Vízi élet

Továbbindulok Kerala másik nevezetes része felé, a backwaters területre. Backwatersnek a tenger mögötti édes vizű folyókat, tavakat, mocsarakat, lagúnákat nevezik, ahol igazán különleges élet alakult ki. A teaföldeket elhagyjuk, most már mindenütt rizsföldek, közöttük pedig csatornák és vízi utcák. Útközben látok néhány régi Ambassadort, ami az angol urak autója volt egykor, ma főleg turista taxik, és már itt gyártják őket ugyanúgy, mint a Royal Enfield motort, aminek még mindig nagy a híre errefelé. Motorozni egyébként bukósisakban kell, de csak a vezetőnek, a többiek nem számítanak. Egy négytagú család nem ritka egy kismotoron, az apukán sisak, az asszony és a gyerekek maximum egy kendőt viselnek. Ezt is főleg csak Kochiban hordják, délebbre nem.

Útközben megállunk egy kis boltnál, Manog, a sofőröm teázik, majd egy nutmeget, azaz szerecsendiót ad. Kibontom, és gyanútlanul beleharapok, hát nem egy földimogyoró. Mindenemet csípi, még az orromat is „tisztíccsa”. Manog az orra alatt mosolyog, majd hozzáteszi: jót tesz a gyomornak.

Kumarakomban a Vembanad-tó mellett van a szállásom, innen igyekszem felderíteni a csatorna-turizmust. A szálloda óriási, saját kis tava is van, luxusbungalók és villák gondoskodnak a kényelemről. Biciklivel szintén lehet közlekedni, így nyeregre pattanok, és elkerekezek a közeli Aymanam falucskába, ami egy csatorna partján fekszik, és arról nevezetes, hogy Arundhati Roy: Apró dolgok Istene című novellája itt játszódik, az írónő itt nőtt fel. A sok díjat nyert (magyarra is lefordított) regény sikere nagyban hozzájárult a környék turizmusának fellendüléséhez. A faluban egy bácsival megalkuszom, és kis csónakjával körbevisz a csatornarendszeren, majd megmutatja a tavat is. Az apró falvakban erőteljesek a színek, lilák, ciklámenszínűek, citromsárgák a házak, melyeket a monszun után minden évben újrafestenek. A folyóparton minden háznak van egy lépcsője a vízben, ahol az asszonyok mosnak, a gyerekek pancsolnak, de a reggeli mosdást, hajmosást és borotválkozást ugyancsak itt végzik. A házak mögött rizsföldek, így a helyiek vagy a rizsből, halászatból vagy a turizmusból élnek. Rengeteg nagy, fából készült lakóhajót látok, melyeket egy-egy estére vagy akár hetekre is kibérelhetünk. A Vembanad-tó másik oldalán Alappuzha városban egymás mellett parkolnak ezek a hatalmas vízi járművek. Sok bollywoodi filmsztár is tart itt hajót.

Csónakverseny és madárles

Hajnalban kelek, madárlesre megyek. Kumarakom híres madarairól, rengeteg kormoránt és más vízi madarat látok, pedig monszun idején sokkal kevesebbe vannak. Egyes fajok a Himalájából repülnek ide télen. A flying foxok, azaz óriási denevérek egy-egy nagyobb fát teljesen el tudnak lepni. Reggeli után a faluba sétálok, és próbálok ismerkedni a helyiekkel. Mindenki barátságos, nyitott, hinduk, muszlimok, keresztények élnek együtt harmóniában, s ez egész Keralára igaz, ezért is hívják God’s own country-nak, azaz Isten saját országának. Meg persze azért is, mert ez India legtisztább és legbiztonságosabb állama, és itt a legmagasabb az írástudók aránya is.

Vasárnap délután lévén a helyi halászok a hajóversenyre készülnek. Ezek a világ leghosszabb evezős hajói, egyetlen hosszú fából vannak kifaragva, és 100 evezős, 4 hosszú lapátos irányító és 25 énekes-dobos fér el bennük. Utóbbiak az ütemet adják, és a hangulatról gondoskodnak. Évszázadok óta tartanak ilyen versenyeket, ahol a környék halászai mérik össze tudásukat. Ismét csónakba ülök, hogy a központi kanálison megnézzem a vasárnapi próbát. A parton több százan várják a versenyhajót, mintha az egész falu kivonult volna. Néhány perc múlva már hallani is a dobokat, majd az evezők ütemes csattanását, óriási robajjal és tempóval érkezik meg a hosszú hajó.  A helyiek nagy tapssal fogadják a rokonokat, ismerősöket, és nagy a biztatás akkor is, amikor újra elindulnak. Hiába, egy hónap múlva verseny!

Ayurveda a tengerparton

Fél napos autózás után egy teljesen más környezetben vagyok, a tengerparti Kerala központjában, Kovalam beachen, ahol nyoma sincs az esőnek, hét ágra süt a nap. A tengerparti nyaralóhely két nagy, homokos öbölből áll, melyek mögött a korzón haléttermek és szállodák csalogatnak,  mindegyik olyan, mintha a hetvenes-nyolcvanas években épült volna, és azóta megállt az idő. Ez az első „turistás” hely. A naplementét az öblök fölé magasodó világítótorony mellől nézem, majd a néhány kilométernyire lévő Ayurvéda központtal rendelkező szállodába megyek. A Somatheraam Resort egyenesen úgy hirdeti magát, hogy a világ első igazi ayurvédikus pihenőhelye, tradicionális bungalókkal és gyönyörű faházakkal, melyekben több szoba van kialakítva. Mindegyikhez jár függőágy és trópusi kert. A kilátás rendkívüli: hosszú, széles, homokos tengerpart sok halászhajóval és óriási hullámokkal. A parton már megjelennek az árusok, mangót, banánt és különböző kézműves termékeket tukmálnak szinte folyamatosan.

Ettől eltekintve a hely maga a paradicsom. Sokan nem nyaralni jönnek ide, hanem a különleges kezelés miatt. Akik nem tudják megfizetni ezt a luxust, de szeretnének ayurvédikus kezelést kapni, egy faluban akár egy hetet is eltöltenek, és mindennap masszázst kapnak, azt követően pedig meghatározott ételt és italt vesznek magukhoz.

Nekem csak egy masszázsra van lehetőségem. Az ayurvédikus masszázs olajos alapú, amely kókuszolajból és más ayurvédikus szerekből van összekeverve, illata rendkívül erős. A masszázs teljesen meztelenül történik, de van, ahol adnak egy papír ágyékkötőt. Férfiak csak férfiakat, nők csak nőket masszíroznak. Először a fejet, pontosabban a hajat olajozzák be, aztán fejmasszázs következik. Ez vagy ülve, vagy fekve történik, de van olyan kezelés is, hogy összesen 7 pozícióban masszíroznak, és van, amikor a páciens a földön fekszik, ekkor lábbal masszírozzák. Minden kezelés testre szabott, sok helyen állapotfelmérés is megelőzi. A fej után az egész testet bekenik olajjal, az arcot egy másik fajta ayurvédikus krémmel masszírozzák a végén. Mindezek után relaxáció vagy gőzfürdő vár, majd lemossák a testről az olajat egy különleges, szintén organikus krémmel. Másutt azt javasolják, hogy ne mossuk le az olajat néhány óráig. Ez a szállodában is így történt, ezért nem volt meglepő, hogy a turisták csillogó arccal és zöld köpenyben sétálgatnak a pálmafák alatt. Keralában tényleg minden olajozottan működik!

dr. Almásy Gyula 

• dr almásy gyula india kerala utazás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!