Képszerkesztővel a sztereotípiák ellen - Avagy, szüntelen casting az élet
Ugye, megvan az ősi, híres közhely mondás, miszerint „nem a külső, hanem a belső számít”?! Erre már a régi nagy öregeknek is értetlenkedve legyintettem: „na persze!”, de a mai instaceleb világban merné bárki is ugyanezt állítani szemrebbenés nélkül: „nem a külső, hanem a belső számít”?!
A szelfik furcsa korában mi - akik képet teszünk fel magunkról a „fészre”, az instára vagy a tinderre-, rögtön egy virtuális castingon találjuk magunkat, ahol a szépségünk felől ítélkezhet minden szembejövő - többnyire számukra jelentéktelen- ember. A fényképeinkkel áruljuk magunkat! A szomorú csak az, hogy olyanoknak, akik igazán azt sem tudják kik is vagyunk valójában, mi bánt épp vagy mi tesz boldoggá adott pillanatban. Természetesen arra már rájöttünk, hogy a mosoly szépséget kölcsönöz, ezért szüntelen boldognak próbáljuk eladni magunkat minden fontos „kattintás” előtt… Mert, ami felkerül, azt mindenki "lecastingolja" és ugye nem éghetünk meg senki előtt, hisz’ az önbizalmunk legfőbb forrása, a vadidegenek visszajelzése a külsőnkre, a felszínen mutatott képünkre! Bármi áron, de a legszebb arcunkat kell mutatnunk, a legjobb fények mellett, a legfeltűnőbb környezetben és nem utolsó sorban a legboldogabb mosollyal megspékelve. Ez komoly előkészületeket és szerkesztést igényel, de a végeredmény jól látható: a már-már megszokott –sőt, elvárt- tökéletes külső. Persze ezt a szintet akkor is hoznunk kell, mikor meghalt a kiskutyánk, vagy összevesztünk a párunkkal, netán megbuktunk a vizsgán. Lényeg, hogy a külsőnk csillogjon, még akkor is, ha belülről épp „rohadunk”…
Nem a külső, hanem a belső számít! Na persze… Tegyük a szívünkre a kezünket! Normál esetben mi a legelső impulzus, ami ér a másikkal kapcsolatban? A külső! Álszentség azt állítani, hogy nem számít, ugyanis, ha már azon a bizonyos első rostán nem jutunk át - nagy a baj-, nem igazán kapunk esélyt arra, hogy megmutathassuk az igaz belső értékeinket. Ez a szűrő mindnyájunknak személyre szabottan szelektálja a szembejövő versenyzőket, legyen az kicsi, nagy, fekete, fehér, netán szebb vagy csúnyább. Mindenkinél más és más, de mindig szubjektív a mérce. Ez az élet rendje és egyre inkább azzá válik.
Ebben a „szépségversenyben” a „callback” a legjobb móka! Amennyiben a megszerkesztett felszín nem hagyott cserben és sikeresen túléltük az első kört, jó eséllyel vissza is hívnak a következő megmérettetésre. Az igazán értékes emberek ezen a ponton már magabiztosan dörzsölhetik a tenyerüket, ugyanis a felszínen túljutni szinte már a célegyenest jelenti a mélyebb tartalmakban lubickoló versenyzők számára. Ekkor tudjuk az igazi értékeinket megmutatni. A végső győzelem az, mikor a melletted ülő szemében megcsillan a reménysugár, a boldogság, az őszinte öröm attól, hogy egy pillanat alatt szertefoszlattál benne minden külsőségbe égetett sztereotípiáját…
A sikeres casting és egy még sikeresebb callback után jöhet a jól megérdemelt munka. Egy kőkemény harc, hogy végleg búcsút inthessünk a felszínnek, a külcsínnek, a boldogra szerkesztett fotóknak azért, hogy a megfelelő emberrel, kéz a kézben felépíthessünk egy közös „várat”. Persze eztán sem árt résen lenni, ugyanis ha még valakinek nem tűnt volna fel: manapság „nem a BELSŐ, hanem a KÜLSŐ számít igazán”…
CsG
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez