Kalandozás az Ararát árnyékában
Van egy ország messze innen, Európa és Ázsia határán, melyet valahogy sehová sem könnyű besorolni. Igazán sem európai, sem ázsiai, vallását és kultúráját tekintve is kilóg a szomszédos országok sorából, és ha azon morfondírozunk, hová induljunk nyaralni, vagy várost nézni, ez a hely tuti senkinek nem jut eszébe.
Mintha direkt bujkálna a Fekete-tengeren túl, de még a Kaszpi-tengeren innen, valahol a Kaukázus környékén (de mégsem ott), az óriási Törökország „háta mögött”. Mondhatnánk azt is, hogy jól elrejtőzött a hatalmasok – Törökország, Irán -, és a kevésbé nagy, de kellőképpen harcias Azerbajdzsán között, de ez nem lenne helyénvaló, minthogy a törökökkel és az azeriekkel állandóak a konfliktusok. Ha azonban betekintünk Örményország történelmébe, ez a helyzet azonnal érthetővé válik. Persze ahhoz sem árt kicsit többet tudni az ország múltjáról, hogy látványosságait, nevezetességeit megismerjük. Az örmények pedig végtelenül büszkék történelmükre, kultúrájukra, és mélyen érinti őket balsorsuk, mely hosszú évszázadok óta üldözi őket.
Armenia már az ókorban életre való kis királyság volt, mely olyan nagyhatalmak között lavírozott több-kevesebb sikerrel, mint Róma, a Parthus Birodalom, Bizánc, vagy Perzsia. Minden állam közül elsőként vette fel a kereszténységet, mint államvallást – Kr. u. 301-ben, mellyel 36 évvel megelőzte Nagy Konstantin római császár megkeresztelkedését. Persze Örményországban sem ment ez olyan egyszerűen, Megvilágosító Szent Gergely, az ország apostola és első püspöke meg is szenvedett érte rendesen, de erről kicsit később. Két kontinens határán való fekvése miatt az ország mindig is egyfajta átjáró volt, így gyakran változtak hódító urai a perzsa szaszanidáktól az arabokon, bizánciakon, szeldzsukokon át az oszmán törökökig és oroszokig, de mégis sikerült megtartania vallását és bizonyos szinten autonómiáját, bár a szigorú muszlim társadalmi rendben az örmények gyakran diszkriminációnak, sőt tömegmészárlásoknak voltak kitéve. Az egyik leghírhedtebb ellenük irányuló támadás az Ifjú Törökök által elrendelt genocídium volt 1915-23 között, mely során 1,5-2 millió örmény vesztette életét. 1921-ben ráadásul elcsatolták legfontosabb nemzeti jelképüket, az Ararát hegyet is, végül pedig Örményországot bekebelezte a Szovjetunió.
Kevés olyan – első látásra – szomorú nagyvárost láttam, mint Jereván. Pedig parádés fekvése és ősi mivolta (2799 éves, így a világ egyik legöregebb városa) azt feltételeznék, hogy magával ragadó, hangulatos város. Hátterében a hófödte Ararát nap, mint nap emlékezteti a fővárosiakat szörnyű sorsukra, hiszen a fenséges bibliai hegy csak alig húsz kilométerre fekszik a határ közeli Jerevántól, immár török földön. A metropolisz sok helyen még ma is magán viseli a szocializmus szégyenfoltjait, lakótelepei, szegénynegyedei kopott, rozsdás és szedett-vedett benyomást keltenek, s bár az örmények nagy hangsúlyt fektetnek jómódú megjelenésükre, öltözékükre, illetve drága autóikra, a házaik sok helyen még mindig olyanok, mintha az ötvenes évek Moszkvájában lennénk. A város egy magaslati pontján áll a gigantikus, 51 méter magas Örményország Anyácska, azaz a Mayr Hayastan szobor, mely szintén a szocializmus gigantomán építészetére jellemző (1962-ig Sztálin szobor állt a helyén). Talapzatában ma az örmény szabadságküzdelmek katonai múzeuma látható. Persze, ahogy közelebbről is szemügyre vesszük Jerevánt, az első benyomás nyomasztó érzése hamar elillan, s felváltja a kíváncsi várakozás.
A város egyik legtrendibb terét, a Cascade-ot például 1971-ben egy Amerikában élő örmény építész, Jim Torosyan tervezte, s az egész komplexum – mely egy lépcsőzetesen kialakított, zöldellő parkokkal tarkított, Botero-szobrokkal, szökőkutakkal díszített tér múzeumokkal, éttermekkel és szállodákkal – 1980-ban készült el, amikor Örményország még bőven a Szovjetunió részét képezte. Persze ezen kívül is rengeteg árnyas park és szépen felújított régi városrész akad, melyek már egyáltalán nem elhanyagolt, vagy lehangoló megjelenésűek. Az egyik legérdekesebb építészeti sajátosság az a kilenc színben bányászott tufakő, melyekből Jereván házai felépültek. Az élénk narancssárgától a rózsaszínen át az ólomszürkéig minden árnyalat fellelhető, de furcsa módon a legtöbb épület ez utóbbiból készült, így szigorú, és nyomasztó hatást kölcsönözve az adott tömbnek. A város egyik legérdekesebb látványossága a világhírű konyakot gyártó Ararát gyár. Nem vagyok egy brandy-fan, de végigkóstolva az 5, 10 és 20 éves nedűket, egészen átéreztem a feelinget. A gyárat 1887-ben alapították, s a cég azonnal a cári Oroszország hivatalos beszállítójává vált. 1945-ben a jaltai konferencián Sztálin Ararat konyakkal kínálta Winston Churchillt, akinek annyira ízlett a nemes ital, hogy ettől kezdve évi 400 palackkal szállítottak az angol miniszterelnöknek. Manapság is egymás után sorakoznak a különböző világsztárok, államelnökök saját hordói a gyár pincéjében.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez