Júdás
Holnap van. Méghozzá holnap este. Az a holnap, amiről tegnap éjjel, amikor a kezemet fogtad, azt hazudtad sosem fog eljönni, csak ne siessek már annyira. Szép hazugság, és csak egy azok közül, amiket tegnap este tőled hallottam. Sosem találnád ki, de épp rólad írok, amíg te alszol. Feltehetőleg a barátnőd mellett. Igen, amellett a barátnőd mellett, akit nekem letagadtál. Nem kevesebbszer, mint háromszor. Tudod azt hittem, én vagyok az áruló, aztán rá kellett jönnöm, te voltál a Júdás.
Pedig még szidtam is magam miattad, aztán az egész elcsendesült és rájöttem, nem én vagyok a rosszéletű, csak te voltál átkozottul helyes. Továbbá hazug, amit tetézett a sármod. A sors iróniája, hogy őszintén írhatok most rólad. Nem csak azért, mert a teljes nevedet sem tudom, hanem mert sosem fogod ezt olvasni. Persze ha elárultam volna, mivel foglalkozom, bőszen megfogadtad volna, hogy hű olvasóm leszel, bár őszintén kétlem, hogy valaha is rám kerestél volna.
Na, de miről is van pontosan szó? Elmesélem. Ott álltunk ketten a klub előtt. Jó, ha nem is ketten, de akkor és ott, mi csak ketten voltunk. Te és én. Legalábbis én így emlékszem. Beszélgettünk, udvaroltál és féloldalasan mosolyogtál rám. Részegek voltunk mind a ketten. Na, nem nagyon, csak épp annyira, mint amennyire spiccesek a love story-k elején a filmekben. Okos fiú vagy, ez egyből lejött. Ezt onnan tudom, hogy okosakat kérdezel. Bután hangzik, de gondolják csak meg, egy ostoba pasi maximum azt kérdezné, mit vacsoráztam mielőtt bulizni indultam, vagy valami hasonlót. Te viszont máshogy kérdeztél, máshogy beszéltél és a hozzáállásod valami elképesztő – sosem találnák ki - más volt. Még kötözködtél is egy kicsit. Kifejtetted, hogy nem tetszik az egyik karkötő, amit viselek. Ez pedig ámulatba ejtett és bevallom őszintén, tetszett. A pulcsidat, ami az óta is nálam van, a vállamra terítetted, mert fáztam. Hideg volt, az évszakhoz képest egyértelműen hideg. Aztán megcsókoltál, én pedig azzal a lendülettel beléd estem. Nem azért, mert jól csókoltál, hanem azért, mert finoman a számba haraptál mielőtt ezt megtetted volna. Már akkor tudtam, szeretlek. Hülyén hangzik, de igaz.
Aztán jött ő. A mesebeli barátnőd, aki nincs, és mégis van. Megkopogtatta a vállad, te pedig elengedted a kezem. Bajban voltál. Nagy bajban. Én pedig felvettem a nyúlcipőt. Nem azért, mert gonosz vagyok, de annyira azért még nem szerettelek, hogy a problémádat is magamra vállaljam. Nem akartam hallani, ahogy mesét szősz arról, hogy én másztam rád a klubban és, hogy nem jelentek neked semmit. Köszönöm, erre már magamtól is rájöttem. Továbbá se kedvem, se energiám nem volt a cicaharchoz. Egyébként is hölgyeim, kevés annál alantasabb dolgot tudok elképzelni, mint amikor két nő egy pasiért verekszik. Azért mindennek van határa!
Mindegy. Most egy kicsit még szégyellem magam és természetesen haragszom rád. Bár ez téged nyilván cseppet sem hat meg. Tudod, én szépet akartam rólad írni. Leírtam volna, hogy te vagy a mesebeli szőke herceg a csodálatos fehér lóval. De alkalmatlan voltál a feladatra. És arra is, hogy elmondjam neked, másnap visszaadtam volna a pulcsid, ha elmentünk volna együtt reggelizni. Talán még a kedvenc helyemet is megmutattam volna, ha szépen néztél volna rám. Márpedig azokkal a kék szemekkel csak szépen nézhettél volna. De most már ez is teljesen mindegy. Csak tudod, kár. Kár, hogy nem te nem Ő voltál, csak egy huncut mosolyú, szexi utánzó.
Gódi Réka
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez