Jóval több, mint öt falu : Cinque Terre
A Riviera di Levante, azaz a levantei Riviéra Olaszország egyik legszebb partszakasza. Hogy így mégsem ismerős? Ha azt mondom Cinque Terre, akkor már valószínűleg többen bólogatnak. Igen, Itália gyöngyszemei közé tartozik az a néhány falu, amelyek itt, a félszigetekkel, gyönyörű kis öblökkel szabdalt tengerparton találhatóak, La Spezia mellett.
Kanyarog a szerpentin, nemsoká leérünk a partra és elénk tárul Portovenere ódon, színes házaival és a kikötőben horgonyzó elegáns jachtjaival. A települést már a Kr. e. I. században megemlítik a krónikák. Portus Veneris néven a rómaiak kikötőként használták. 1113-tól Portovenere a Genovai Köztársasághoz tartozott, és fontos tengerészeti bázissá vált. 1160-ban megépítették a városfalakat, később a felső várat. Ma a félsziget csúcsát a XIII. századi Szent Péter templom uralja. Ide minden turista felsétál, esténként igazán hangulatos, ahogy kivilágítják, és meseszép a kilátás a Cinque Terre falvai felé. A kilátó alatt találjuk Byron barlangját is. Az angol költő sok időt töltött itt és imádott úszni, állítólag a szemközti szigetre is többször áttempózott.
Portovenere hivatalosan nem tagja Cinque Terrének. Az elnevezés szó szerinti fordításban annyit jelent, „Öt föld”, de ebben az esetben öt kis középkori falura utal. Az apró települések megbújnak az élénkzöld, meredek domboldalak és a türkizkék Ligur-tenger között, és a sziklák tetejére épült pasztellszínű házaikkal a világon egyedülálló, mesebeli látványt nyújtanak. Portovenere, amely most a „nulladik” falu lesz a kiindulópontunk. A várossal szemben és körülötte három kis szigetet találunk, Palmariát, Tinot és Tinettot, melyeket a kikötőből induló hajókkal megkerülhetünk.
Panoráma hajókázás
Reggel tíz óra és a kikötőből indul a menetrendszerinti hajó a Cinque Terre falvaihoz. Az utolsó pillanatban váltjuk meg a 30 eurós napijegyet, amellyel mindegyik kisvárosban kiszállhatunk. Olyan ez, mint egy BKV busz, mindenhol megáll, és fél óránként közlekedik. Legnagyobb meglepetésünkre a fedélzeten egy magyar csoporttal találkozunk, és a mikrofonból az idegenvezető hangja magyarul figyelmeztet, arra, hogy a hajó elejében akár vizesek is lehetünk.
Tőle tudjuk meg azt is, hogy Liguria egy hosszú és keskeny tengerparti régió Olaszország észak-nyugati részén, mely Toszkánától egészen a francia határig nyúlik. Az elhelyezkedése lenyűgöző, a teljes régió a Ligur-tenger és a hegyek (a Tengeri-Alpok és az Appenninek) között található. Az egész terület olyan, mintha egy hatalmas zöld terasz, remek kilátással a tengerre.
A Ligur Riviérát - vagy más néven az olasz Riviérát - két részre osztja Genova, a régió fővárosa. Genovától nyugatra található a Riviera di Ponente - a lemenő nap tengerpartja, keletre pedig a Riviera di Levante - a felkelő nap tengerpartja. Nos itt hajózunk éppen, előttünk magas hegyek, sziklák és a meredek hegyoldalakban házak, házcsoportok, kis települések. A meredek sziklafalakat, hegyoldalakat az itt élők az elmúlt közel ezer év alatt megművelt teraszokká alakították. Amint egy elkészült, szőlőt, zöldséget és fűszernövényeket ültettek, valamint különböző fákat, elsősorban olaj-, citrom- és narancsfát. Ezeket ma is láthatjuk hajónk fedélzetéről.
Tündéri kikötők rengeteg lépcsővel
Közben lassan kikötünk az első faluba Riomaggioreba. Bár a kikötés erős kifejezés. A sziklás parton még kikötő sincs, így kishajónk megáll a parthoz egészen közel, és egy kis híd segítségével szállunk ki, miközben a hullámok keményen dobálják a hajót.
Riomaggiore a Cinque Terre legdélebbi falva, a Rivus Maior folyóról kapta a nevét, melynek a völgyében épült. Történelmi feljegyzések először a XIII. században említik. A falu alapítói a hegyekből húzódtak le a tengerhez, a sziklás, meredek területre magas, 3-4 emeletes, színes házakat építettek. Minden háznak két bejárata van, egy elöl, a homlokzati oldalon, a másik pedig hátul, ahol egy magasabban fekvő utcára lehet kijutni. Ez az építkezési mód nemcsak a természeti adottságok miatt alakult ki, hanem biztonsági szempontból is előnyös volt, menekülési lehetőséget biztosított a szaracénok támadásai idején. A folyócskát az építkezések során befedték, így most a főutca alatt fut, de a város felső részében kisebb vízeséseket láthatunk, illetve inkább hallhatunk. A kikötőből csak felfele mehetünk, itt egy városnézés kemény túrát jelent. A főutcáról meredek lépcsősorokon lehet feljutni a magasabban fekvő kis utcákba. Mindenütt carruggio-kon sétálhatunk. Ez szűk, sikátorszerű utcát jelent, melyből sokat találhatunk nemcsak a Cinque Terre régióban, de egész Liguriában. A szorosan egymás mellé épült házaknak köszönhetően a kis sikátorokba csak rövid ideig süt be a nap, így a nyári forró hónapokban is viszonylag hűvösek.
Riomaggiore szűk utcák és lépcsősorok labirintusa, a városka felső része a mezőgazdasági falu. A legszebb kilátás a városra innen, a megművelt teraszokról nyílik. A városka meredek főutcáján, a Via Colombo-n,kis éttermek, bárok és boltok várják a turistákat, akik vagy hozzánk hasonlóan hajóval, vagy vonaton érkeznek ide. A hajóról kiválóan látszik a vasútvonal, amely a meredek hegyoldalakon, alagutakat és viaduktokat átszelve kanyarog.
Olaszország mesefalvai
A következő állomásunk Manarola, ahová szintén hajóval érkezünk. Már a városkába érkezéskor kiderül, nem véletlenül ez az egyik legszebb olasz falu. Ha a Cinque Terréről fotót keresünk az interneten általában Manarola vagy a másik kis gyöngyszem Vernazza szerepel rajta. A sziklák közt megbújó kis kikötőben színes halászhajók sorakoznak és fürödni is lehet, a bátrak a meredély széléről ugrálnak a tengerbe, a többieknek ott a létra.
Manarola még régebbi település, mint Riomaggiore, az első feljegyzések 1261-ből származnak. De valószínűleg a már a római korban is létező Volastra polgárai alapították. Volastra Manarola felett, a dombtetőn helyezkedik el, a ókorban az utazók itt cseréltek lovat. Az apró település lakói olajfát, szőlőt és gesztenyefát ültettek a környező teraszokon, a XII. században pedig a lakosság egy része leköltözött a tengerhez és megalapította Manarolát. A falu a római házi isteneknek emelt kis templomról kapta a nevét (Manium Arula). Más források szerint a „magna roea” szavakból származik a név, melynek jelentése „nagy malomkerék”.
Ahhoz, hogy a városka látványában gyönyörködjünk szintúgy hegyet kell mászni. Korábban itt is kis patak folyt, és kis hidak kötötték össze a két oldalt. A falu felső részén még ma is csörgedezik a víz. A főutcán felsétálunk egészen a templom térig, ahonnan már nagyon szép a kilátás a falura és a tengerre. A legszebb panoráma a szemközti szőlőlugasokkal teli domboldalról látható. Itt a finom szőlő mellett még fügét is szedhetünk, de a látvány miatt lesz igazán felejthetetlen a séta. A szőlőlugasok alól ugyanis mi is megcsinálhatjuk azokat a képeket, amiket korábban a képeslapokon láttunk. Színes, szinte egymásra dőlő házak, zöld teraszos domboldalak és persze az azúrkék tenger a háttérben!
A következő megálló a már említett, szintén meseszép Vernazza, amely az öt falu közül egyedül rendelkezik természetes kikötővel, itt szállunk mi is partra. Annak idején a Genovai Köztársaságba illetve más országokba irányuló tengeri kereskedelem is itt zajlott. Ma már teherhajókat nem láthatunk, a belvárost viszont ellepik a turisták. Aki az öt települést választja úti célnak, javaslom, hogy ha teheti, jöjjön el egyszer kora reggel vagy késő este mindegyik faluba, mert akkor egészen más arcát fogja látni ezeknek a gyöngyszemeknek.
A gazdag kereskedői múlt, a városka középkori virágzása, gazdasági és politikai hatalma mai napig meglátszik az utcákon és az épületeken. Vernazzát számos árkád, loggia és szép kapualj díszíti. A középkorban még nem létezett a főtér, a strand és a móló, a hullámok a házak falához csapódtak. A csónakok is a házak falához voltak kikötve, így Vernazza egy mini Velencére hasonlított. A napközben turistákkal teli falu központja itt is a főutca, mellyel párhuzamosan futnak a kisebb sikátorszerű carruggik. Talán itt érdemes leginkább megmártózni a hullámokban, mert a belváros szívében egy védett, homokos strand is található.
Hajós kirándulásunk utolsó állomás Monterosso, a negyedik a Cinque Terre falvai közül. Talán ez a legkevésbé karakteres és izgalmas, de egy rövid látogatást megér. Sőt ha valaki több napra érkezik, érdemes itt megszállni, mert Monterosso-ban hosszú a tengerpart, több a szálloda és egy sörért vagy kifliért nem kell lépcsősorokat megmászni. Maga Monterosso egy kis öböl partján alakult ki, tőle nyugatra, a Kapucinusok-dombja mögött található Fegina, amely egykoron külön település volt, mára azonban összenőtt Monterossóval. Noha a Cinque Terre falvai közül ez a legnagyobb, nem élnek itt túl sokan. A lakosság mindössze 1572 főből áll, igaz a turisták számát ehhez azért érdemes hozzá számolni. A két településrészt elválasztó, meredek sziklafalba egy alagutat vájtak, így kényelmesen lehet közlekedni.
Corniglia maradt legutoljára. Ez a legkisebb és legcsendesebb a Cinque Terre falvai közül. Ennek oka nagyon prózai, nem lehet a tenger felől megközelíteni, hisz ez a másik négy faluval ellentétben nem a vízparton fekszik, hanem a tengerszint feletti 100 méter magasságban, egy kisebb félsziget tetején. Itt a házak is mások, alacsonyabbak és szélesebbek, inkább hasonlítanak a szárazföld belsejében található települések házaihoz. Aki nyugalomra és gyönyörű szerpentinre vágyik, itt kezdje a kirándulást!
Szöveg: Almásy Gyula
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez