Isten éltessen Lana Del Rey!

Az énekesnő Elizabeth Grant néven született New Yorkban, a milliomos Rob Grant domain-befektető csemetéjeként. Már kislánykorától kezdve imádta a filmeket, de az írás is meghatározó volt az életében, így számtalan verset és novellát írt. Zene iránti érdeklődése csak később jött: tizenegy éves korától egy templomi kórusban énekelt, tinédzserként pedig megismerkedett a Nirvanával, és első hallásra beleszeretett. Később hatással volt rá Britney Spears, Bruce Springsteen és Elvis Presley zenéje is. 

 

Első kislemezét 2008-ban adta ki, még Lizzy Grant néven, mely leginkább Quentin Tarantino Kill Bill című filmjét idézte. Miután az album mérsékelt érdeklődést keltett, támogatói javasolták, hogy stílusához jobban passzoló, retró csengésű művésznevet vegyen fel. Ekkor született meg a Lana Del Rey művésznév: a Lana tiszteletadás a néhai hollywoodi Lana Turner színésznőnek, míg a Del Rey a Ford Motor Company egyik Brazíliában gyártott, régebbi típusának a neve. Új albumát már ezen a néven adta ki, melyet csak 2009-ben hallhatott először a nagyközönség, és a Lana Del Ray (sic!) címet kapta. Érdekessége, hogy nem adták ki lemez formában, egyedül az iTuneson lehetett megvásárolni. Azonban 2010-ben letiltották a letöltést, állítólag azért, hogy a figyelmet a készülő második nagylemezére helyezze. A második korong Born to Die címmel jelent meg 2012-ben. A lemez listavezető lett többek közt az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Németországban és Franciaországban is. Lana stílusa és hangzása egyszerre hat régiesnek, mégis üdítően újnak a könnyűzenei palettán. A nagylemezen olyan számok csendülnek még fel, mint a címadó Born To Die, a Blue Jeans, a Summertime Sadness, a National Anthem vagy a Ride. Nem sokkal később kiadták a Born To Die – The Paradise Edition című albumot is, mely tulajdonképpen a korábbi lemez bővített újrakiadása, nyolc újabb felvétellel. Azóta viszont már harmadik nagylemeze is megjelent, a hasonló stílusú, mégis új témákat feldolgozó, 2014-es Ultraviolence.

 

 

 

 

Lana Del Rey különlegessége kétségkívül számainak hangulatában rejlik. Egyszerre idézi az ’50 és ’60-as évek filmes világát, és kis mértékben a film noire-t is. Gyakran szomorkás, vagy erotikus hangvételű dalokat énekel, melyekből nem hiányzik a bánat, a vágyakozás és a nosztalgia sem. Az énekesnő stílusát az indie rock és a pop között szokták meghatározni, de számos stílus hatása is érvényesül a dalaiban. Egyszer egy interjúban azzal tréfálkozott, hogy saját magát „gangster Nancy Sinatra” jelzővel illette. Külön érdekesség, hogy első zenei videóit, valamint az újak egy részét saját maga vágta és állította össze, sőt, ez az egyik legkedvesebb hobbija. A videók különféle forrásokból gyűjtött felvételekből, interneten fellelt és saját videók részleteiből készülnek. Az új nagylemez beharangozójaként jelent csak meg az első professzionális, nagy költségvetésű videója, a Born to Die, amelyet a francia Yoann Lemoine rendezett.

 

 

Az énekesnő élete természetesen nem mentes a botrányoktól, így ezek elkerülése végett – valamint azért, mert Európában jobban kedvelik a dalait – jelenleg Londonban él. Azóta több koncertet adott nagyobb európai városokban, például Párizsban, Kölnben, Hamburgban, és persze Londonban is. Első londoni koncertjére fél óra alatt keltek el a jegyek, és három jelentős újság szakmai rovata is a 2011. év dalának választotta a Video Games című számát. 2013-ban elnyerte a „BRIT Awards"-on a „Női Szóló Énekes" díjat – és reméljük, még sok hasonló elismerésben részesül még! Isten éltesse Lana Del Rey-t! 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                            Helle Robertina

 

 

Szólj hozzá a cikkhez