In memoriam Vivien Leigh

Vivian Mary Hartley néven született 1913-ban, az indiai Dardzsilingben. Apja, az angol származású Ernest Hartley az indiai lovasság tisztje volt. Édesanyja, Gertrude Robinson Yackje származása nem tisztázott, viszont már egészen kiskorától igyekezett belenevelni egyetlen lányába az irodalom szeretetét. Angol klasszikusokból olvasott fel neki, megismertette a görög mitológiával, és már 3 évesen szerepeltette amatőr színtársulatában. Vivian Angliában kezdte tanulmányait, de már ekkor nagy színésznői álmokat dédelgetett. Szülei támogatták ambícióit, így a lány hamarosan felvételt nyert a londoni Királyi Színművészeti Akadémiára. 1932-ben megszakította tanulmányait, és feleségül ment a nála 13 évvel idősebb Herbert Leigh Holman ügyvédhez. Egy év múlva megszületett kislányuk Suzanne, de nemsokára különváltak. Viviannak nem tetszett a családanya szerep, és ezt csak tetőzte, hogy még kamaszkorában bipoláris depressziót diagnosztizáltak nála. A függetlenség viszont jót tett a karrierjének, hamarosan a Things are looking up című filmben debütálhatott. Ügynöke ekkor azt javasolta, hogy nevét változtassa April Morn-ra, mert a Vivian Holman nem elég színésznős. A nő végül a Vivian Leigh mellett döntött. Ezután ajánlották be Alexander Korda rendezőnek, aki visszautasította, mert nem találta elég tehetségesnek. Az 1935-ös The Mask of Virtue című darab viszont hatalmas változást hozott az életébe. Alakításáért olyan kitűnő kritikákat kapott, hogy Korda mégiscsak szerződést kötött vele, ekkor véglegesítette nevét Vivien Leigh-re, és nagy szerelmével, Laurence Olivierrel is ekkor találkozott. Olivier gratulált a hölgynek, majd lassacskán barátság, végül szerelem szövődött köztük. A szikrából akkor csiholtak tüzet, mikor szeretőket játszottak az 1937-es Fire Over England c. filmben. Hamarosan összeköltöztek, de sem Leigh férje, sem Olivier felesége nem volt hajlandó elválni.

 

 

A színésznő első amerikai sikerét az 1938-as Oxfordi diák c. filmmel érte el. Jókor volt jó helyen, hiszen Hollywoodban nemsokára hatalmas felhajtással kezdték keresni a megfelelő színésznőt Scarlett O’hara szerepére, Selznick Elfújta a szél című új produkciójához. Miután ügynöke felíratta a jelentkezők listájára, Selznick pedig végignézte Vivien összes filmjét, nem volt kérdés többé, kié a szerep. A forgatás azonban nem ment könnyen. Vivien gyakran keveredett vitába kollégáival, és párja is hiányzott neki. Egyszerűen gyűlölte Hollywoodot. Az Elfújta a szél azonban kárpótolta: hatalmas sikert, és meghozta számára az első Oscar-díját. 1940 februárjában Vivien Leigh és Laurence Olivier végre összeköthették életüket – exeik ugyanis végre hajlandóak voltak elválni. Az esküvő zárt körben zajlott Santa Barbarában, ahol csak a tanúk, Katharine Hepburn és Garrison Kanin lehettek jelen. Boldogságukat azonban tragédiák sora árnyékolta be. 1944-ben, miután Leigh Észak-Afrikában katonákat lelkesítő előadásokon lépett fel, tuberkulózist állapítottak meg nála. Hamarosan meggyógyult, ám a következő év sem telt nyugodtan. A Caesar és Kleopátra c. film forgatásán teherbe esett, de elvetélt. Emiatt dührohamokkal tarkított, mély depresszióba esett. 1947-ben Oliviert lovaggá ütötték a Buckingham-palotában, Leigh pedig Lady Olivier lett. Ezt a címet válásuk után is, egészen haláláig használta. A házaspár a következő évben Ausztráliában és Új-Zélandon játszott, de ez idő alatt teljesen tönkrement a kapcsolatunk. Visszatérve azért együtt dolgoztak a West Endben, ahol színre vitték A vágy villamosa c. Tennessee Williams darabot. Olivier rendezett, Leigh pedig Blanche DuBois főszerepében volt látható. A darab hatalmas port kavart, hiszen a homoszexualitástól a nemi erőszakig sok tabutémát feldolgozott. Nemsokára filmformában is megjelent, Vivien Leigh pedig ragyogó kritikákat kapott, valamint második Oscarját is bezsebelhette. 

 

 

 

 

Ekkor úgy tűnt, rendbe jön minden, 1955-ben azonban a színésznő újra elvetélt. Újabb hosszú depressziós időszak következett. Ekkor felborultak az események: Vivienhez előző férje, Holman költözött, hogy ápolhassa, Laurence Olivier pedig egy másik nő karjaiban vigasztalódott. Hamarosan Vivien is új párra lelt, a színész John Merivale személyében, aki utolsó mentsvára és támasza volt. Vivien Leigh és Laurence Olivier válását 1960. december 2-án mondták ki, arra hivatkozva, hogy a házasság alatt mindketten hűtlenek voltak. Vivien 1967 májusában ismét megbetegedett tuberkulózissal. Úgy tűnt, megint meggyógyul, de nem így lett. Július 8-ra virradó este, mikor Merivale hazaért a szokásos fellépésről, a nő már aludt. Fél órával később azonban holtan találta őt a hálószoba padlóján. Leigh feltehetőleg a fürdőszobába igyekezett, de közben tüdeje megtelt folyadékkal, és összeesett. Merivale azonnal tudatta halálát Olivierrel, akit éppen prosztatarákkal kezeltek egy közeli kórházban. A két férfi a temetést közösen rendezte el. A holttestet elhamvasztották, a hamvakat pedig a közeli tóba szórták, az angliai Blackboys, East Sussex környékén. A temetést St Martin-in-the-Fields templomában tartották, ahol a búcsúbeszédet John Gielgud színész olvasta fel, volt kollégái közül pedig George Cukor tartott búcsúbeszédet. A rendezvényt istentisztelettel egybekötve rendezték, és bemutattak egy válogatást filmjeiből is. Nyugodjék békében a csodálatos Vivien Leigh!

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                              Helle Robertina

 

Szólj hozzá a cikkhez