In memoriam Robert Capa

A XX. század egyik legjelentősebb fotósa, haditudósítója. Rövid élete során számtalan helyen megfordult, hogy dokumentálja a történelem legfontosabb eseményeit. Ennek érdekében még a fegyverropogástól sem riadt vissza. Híressé vált mottója: „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. A magyar származású Robert Capára emlékezünk, aki ma 60 éve hunyt el.

Friedmann Endre néven született Budapesten, 1913. október 22-én. Szülei szabóként dolgoztak, egy divatszalont tartottak fent a fővárosban. Két testvére volt: László és Kornél.

1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, aztán Berlinbe költözött. A Német Politikai Főiskolán tanult újságírást. Mivel szülei nem tudták tovább támogatni, 1933-ban otthagyta, és a Német Fotószolgálathoz (Dephot) szegődött. Itt kezdte meg karrierjét fotólaboránsként, a valóságban viszont mindenesként ügyködött. Napjai szegénységben teltek, sokszor nem volt mit ennie. Ám végre azt csinálhatta, amit szeretett, és hamar kiderült, hogy tehetsége is van hozzá. Főnöke, hogy segítsen rajta, egy szép napon kezébe nyomott egy Leicát. Így 1932 novemberében, mikor Lev Trockij Koppenhágában szónokolt az orosz forradalomról, már őt küldték ki. Tilos volt fotózni, ám kis Leicájával mégis sikerült megörökítenie a hadonászó Trockijt. A Weltspiegel egész oldalon közölte a képet.

Miután elsajátította a fotósmesterség minden csínját-bínját, úgy döntött, ideje máshol is szerencsét próbálnia. Párizsba költözött, ahol 1934-ben kapta első megbízását a VU-tól.

Nem sokkal később felvette a Robert Capa nevet. Állítólag Robert Taylor és Frank Capra nevéből ötvözte, de sokak szerint, még a gimnáziumban szólították Cápának. Mindenesetre hitte, hogy ez nemzetközi sikereinek záloga lehet.

In memoriam Robert Capa - STYLENEWS - - robert capa,

1936 és 1937 között Gerda Taróval tudósított a spanyol polgárháborúról, a francia, baloldali Regards nevű hetilap, majd a Ce Soir számára. Spanyolországban készült képei bejárták a világot, és meghozták a világsikert. Ezek leghíresebbje A milicista halála című képe, melyről sokáig az a hír járta, hogy nem igazi, csak beállított felvétel.

Dolgozott Londonban és Párizsban is, majd visszatért Spanyolországba, hogy Barcelona elestéről tudósítson. Mindenütt jelen volt, ahol lángolt az ég és dörögtek a fegyverek. A következő két évben Kínából és Mexikóból dokumentálta az eseményeket. Képei ekkor már a Life-ban és a Weekly Illustrated-ben is megjelentek. Hiába volt elismert háborús fotós, egészen 1943-ig nem kapott ilyen jellegű megbízást. Ennek ellenére sorra küldte egyéb képeit a Life magazinnak.

A szünetet követően Észak-Afrikában, majd Szicíliában kísérte az amerikai katonákat. 1944. június 6-án ő volt az első fotós, aki a partraszállókkal Normandia földjére lépett. 106 kockát fotózott el, ám a labor egyik asszisztense annyira kíváncsi volt a felvételekre, hogy előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok. A hő azonban teljesen tönkretette a képeket, és 8 darab kivételével teljesen megsemmisültek.

1947-ben megalakította saját fotóügynökségét, a Magnumot, melyben négy barátja és kollégája, Henri Cartier-Bresson, David Seymour, George Rodger és William Vandivert is szerepet vállalt. A Holiday Magazin megbízásából főképp utazásairól tudósított, legtöbbször saját szöveggel ellátott képeket küldött. Folyamatosan dolgozott, mindig akadt valami új ötlet a tarsolyában, de sose gazdagodott meg. Leleményességét magyarságának tulajdonította. Egyik híres mondása így hangzott: „nem elég, ha tehetséges vagy, magyarnak is kell lenned”.

1954-ben Japánba utazott, ekkor kérte fel a Life magazin, hogy tudósítson az Indokínában már nyolc éve zajló függetlenségi háborúról is. Május 25-én reggel egy francia ezreddel indult útnak egy gyalogos felderítőútra. Délután 3 óra előtt 5 perccel egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet készíthessen a környékről. Ám véletlenül taposóaknára lépett, és azonnal szörnyethalt. Leghíresebb képeivel emlékezzünk a világhírű magyar fotósra, akire igazán büszkék lehetünk!