Illúzió

Fáradt vagyok, de nem tudok elaludni. Nyomaszt a teendők sokadalma, álmosít az eső, az éjszaka nyugalma nem hozza el a megváltó álmot. Némán fekszem, és várom, hogy bekövetkezzen a pillanat, amikor beleszédülök a színekbe, és elfelejtem, hogy milyen a valóság, a hétköznapok zuhataga.

Forgolódom, zihálva kapkodom a levegőt. A helyzet egyre rémisztőbb, úgy érzem, nem telik meg a tüdőm. Megérkezett a szédülés, ami nem a vágyott Álomföldre visz.

A férfi megmozdul mellettem, felébredt az ádáz harcra. Felméri a helyzetet, megsimogatja az arcomat, és együtt összpontosítunk a helyes levegővételre. Kezd kitisztulni a riadalom okozta kép. Kissé megnyugszom, és erőt gyűjtve elmondom, a sok panaszom, amelyek nem hagynak élni, aludni, és kitaszítanak önmagamból. De a férfi szerint most, éjszaka, úgysem tehetek semmit, itt az ideje a pihenésnek. Bólogatok, helyeselek, és közben azon tépelődöm, hogy ez a hasztalan forgolódás, túl sok hasznos időt vesz el.

Az éjszaka elhitettem magammal, hogy mindent el tudok érni. Nem vagyok erős sem fizikailag, sem lelkileg, de bírom strapát. Az élet soha nem volt könnyű, de feladni a harcot és céltalanul bolyongani, nem vallana rám. Elképzeltem a nagy célt, és a sok-sok állomást, ahogyan eljutok oda. Behunytam a szemem, és a borzadályt, amelyet a félelem kovácsolt, száműztem a fejemből.

Illúziót teremtettem, de csak bent a szívemben, nem úgy mint Mary Robinette Kowal szereplői. De nekem szükségem sincsen a látványra. Egyelőre csak élvezem, hogy már érzem, már el tudom képzelni a büszkeséget, a nyugalmat. Elhiszem, hogy azok a képek, amelyek most a fejemben játszódnak, nem csak Tűnékeny Illúziók. Valóság lesz szinte minden részlete. Ott, a sötét szobában, a férfinak a karjaiban, elhatároztam, hogy soha többet nem engedem, hogy a hétköznapok verklije elsodorjon a távoli, fakó énemhez. Inkább szundítok most egyet, mert kell majd az éber erő, hogy elégedettséggel végezzem el a végeláthatatlan teendőket.

Különben meg Walt Disney is megmondta, hogy „Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni.” Neki elhiszem, a farmi kemény munkától ő is eljutott a világhírnévhez. Az én álmaim nem Disney méretűek, annál azért jóval szerényebbek.

A férfi, mintha belelátna a gondolataimba, a reggel homályában úgy szorít magához, hogy ebből a szeretetből, szerelemből bőven tudok erőt meríteni. Megpuszil, és szuszog tovább, ő már elvégezte a dolgát, ölelésben üzente meg, hogy mellettem áll.

Boldog vagyok én már most is.

Az álmok célt adnak az élethez, erőt adnak a küzdéshez, de a jövő olyan távoli még, és a jelenben is boldognak kell lennem. És van miért. Tulajdonképpen mindig van miért. Ha már nem így látom, akkor tudom majd, hogy távol kerültem attól a világtól, amely méltó egy ember életéhez.

Szilágyi Edina

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!