Így épült be az alvilágba a titkosszolgálat
Tévedni emberi dolog. Még a bűnözők között is.
Az ember ugyan tudja az elejétől, de mégis érdekes a vívódás. Ahogyan a maffiózó tanítja az egyébként őt megvezető tanítványt, ahogyan lépésről-lépésre közelebb kerül saját végzetéhez, és ahogyan lényegében mindkét oldal vereséget szenved. Egyik a hiszékenysége, másik a kicsinyessége miatt. Illetve utóbbinál csak a rabszolgák nyerik el a megalázó, legalábbis összegben kínos jutalmukat.
Dehát a munkárt kevesebb jár, mint minden másért.
Esszencia minden téren.
Ahogyan mégsem lesz nagy ember, aki hűséges, és mégis téved, mert túl közel engedi a másikat, valahogyan képtelen elhinni, hogy a tisztelet helyett a legnagyobb átvágást kapja, aminek a vége nem is lehet más, minthogy kénytelen elhagyni az árnyékvilágot.
Azt, ahol árnyékként követi saját végzete, és egy olyan mechanizmus, amely nem csupán az üldözöttet semmisíti meg, hanem kiszolgáltatottá teszi az üldözőjét is.
És annak környezetét.
Beleértve szerelmét is.
De a sikerért semmi sem drága.
Morális lecke mindenkinek, és nem ad választ semmire. Ugyanis mindkét oldal vonzó lehet, de míg az egyik bőven megvan a másik nélkül, utóbbi nem élne meg az előbbi hiányában.
Mégis, ott az érzelem, akkor is, ha legbelül tudjuk, hogy akire rászállnak, annak buknia kell. MInden romantika, minden emberi vonás, és igen, a szeretet ellenében is.
A bizalom, ahogyan az erkölcs, nem életképes.
Egyik oldalról sem.
Ettől nagy film.
Fedőneve: Donnie Brasco.
Ki hitte volna előre?
Bokros László
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez