Így éljük az életünket, mi gyarló emberek
Miközben kihozták az előre legyártott félkész ebédemet, azon tűnődtem, mit is tudok én a fájdalomról? Mit is jelent az, amikor az embert semmibe sem veszik? Vagy éppen milyen az igazi szeretet?
Itt vagyok a magam huszonkilenc évével, van munkám, van mit ennem és van tető a fejem felett. Közben elnézem a fiatal fiút, aki napi tizenkét órát dolgozik, heti hat napban azért, hogy éppen csak megtermelje a kosztra és rezsire valót. Elnézem a mellettem ülő siket családot, ahogyan jelnyelven kommunikálnak egymással, nagy szeretetben… és azon gondolkozom, hogy ebben a világban miért nem látjuk meg végre, hogy hol van a jó és mit jelent a rossz?
Vajon azok, akik szándékosan keresztülnéznek másokon, vagy becsmérlik a másik mivoltát, azok honnan jöttek és hová tartanak? Hová tartunk mi emberek, akik képesek vagyunk eltiporni azt, aki az ételt elénk teszi? Lenézitek a wc-s nénit, de a szart magatok után már nem pucolnátok, igaz? Miféle elkorcsosult világ az, ahol a kedvesség nettó fogalma nem ismert? Ahol egymást, nem hogy nem becsüljük, és nem segítjük, de még át is lépünk az elesetteken. Ahol a tiszta értékek megszűnni látszanak. Ahol a fiatalok céltalan menekülnek bele az éjszakába, ahol az idősebbek remény vesztve sodródnak az árral. Ahol a nők és férfiak kurválkodnak a szeretetért és ahol a megbecsülésnek még csak szikrája sem látszik.
Nem vagyok senki, akinek joga lenne megreformálni a világot, de véleményem az lehet, sőt van is, és őszintén bízom abban, hogy ti, akik olvassátok ezeket a sorokat magatokba néztek, és ha csak egy percre is, de megállítjátok a saját világotokat és végiggondoljátok, hogy mennyi minden lehetne másképp. Hazudnék, ha azt mondanám, én szent vagyok. Tettem sok dolgot az életben, amire nem vagyok büszke, elismerem. Ellenben megkaptam keményen a leckét érte, mert ha egy valami büdös nagy igazság ebben az életben, az az, hogy mindent visszakapunk az élettől. Legyen szó jó vagy éppen rossz dolgokról egyaránt. Ma már tudom, hogy az emberi gyarlóság kőkemény jelenség a mai világban. Ahogyan azt is tudom, hogy ennek ellenére, vagy talán éppen ezért a szeretet és a tisztesség az, ami egyedül össze tudja fogni ezt az egész kacifántos létezést. Talán tényleg van egy olyan igazsága az életnek, hogy előbb el kell veszítenünk saját magunkat teljesen ahhoz, hogy végre újra önmagunkra találjunk. Így még lehet remény arra, hogy minden, amiről most nem is hisszük, hogy jó lehet, még szebbé válik. Alapvetően minden, ami körülöttünk van, általunk teremtetett meg. Így nézd, és meglátod, ha nem vetsz meg másokat, az élet téged sem dob majd a rosszabbik oldalra.
Az én igazságom nem kell, hogy más igazsága is legyen, de ne feledd, minden nap lehet az utolsó. Állítsd meg a világot magadnak és vedd már végre észre, hogy a vesztedbe rohansz, ha nem ismered fel a szeretetet és az élet apró boldog perceit.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez