Igazi esküvők: könnyed és elegáns

Néhány hónapig munkálkodtunk azon, hogy a lehető leghatékonyabban segítsünk a leendő menyasszonyoknak az esküvőjük megszervezésében. Úgy érezzük most érett meg a dolog arra, hogy igazi esküvőket is bemutassunk Nektek.

Magyarországon tartott, stílusos esküvőket sorakoztatunk fel, melyek bizonyítják, hogy igenis, lehet ilyen minőséget, ilyen szolgáltatókat, ilyen hangulatot teremteni itthon. Ha megtetszik egy részlet, ötlet, vagy hangulat írjatok nekünk és szívesen összekötünk benneteket a megfelelő emberekkel. Következzen tehát az első riport Kati és Tomi álomesküvőjéről. Szinte beleborzongtunk mikor elolvastuk Kati élményeit, azért mert annyira jó más boldogságának örülni és azért is mert alig vártuk, hogy megoszthassuk veletek.

Kati: "Az eljegyzésre 2013 szeptemberében került sor egy andalúz kisvárosban, amit Tomi a legnagyobb titkolózás és totális figyelemelterelés közepette szervezett, így a meglepetés tökéletesen sikerült. Október környékén elkezdtük kitalálni, hogy milyen stílusú esküvőt szeretnénk. Mivel tekintélyes vendéglistával rendelkeztünk, a szűk körű, intim hangulat nem tűnt reálisnak, viszont mindenképpen valami laza, kötetlen napot szerettünk volna. Abból indultuk ki, hogy ha mi jól érezzük magunkat, és azt választjuk helyszínből, ételből, italból és zenéből, amit szeretünk, akkor majd a meghívottak is örülni fognak. Bár Budapesten élünk, mindketten Somogy megyeiek vagyunk ezért a vidék mellett döntöttünk, és több Balaton közeli helyszín közül végül a Bánó Mária Kastélyszálló lett a befutó, ami Balatonlelle és Kaposvár között helyezkedik el. Rögtön beleszerettünk a kastély rusztikus bájába és a körülötte fekvő hatalmas parkba. Így szuperül összeállt fejünkben a koncepció – rusztikus, kicsit vintage stílus, szabadtéri ceremónia, rozéfröccsözés, grillezés, és hajnalban fűben mezítláb táncolás. Annyira megörültünk, hogy megvan a nyár végi időpontunk és helyszínünk, hogy ezután hetekig nem sok minden történt. Mivel a nővérem korábban rendezvényszervezőként dolgozott, és szerzett némi tapasztalatot az esküvők terén is, rengeteg mindenben tudott segíteni, sok szolgáltatót ő ajánlott. Így dőlt el gyorsan, hogy Simon Teó készíti a fotókat, és Rövid Zsuzsi a dekorációt. Januárban a zenekart is megtaláltuk, és itt Tomi hátra is dőlt, hogy hát akkor megvagyunk a legfontosabbakkal. Miután inspiráció gyanánt kiolvastam az összes esküvői blogot, több oldalnyi határozott elképzeléssel felvértezve vágtam bele az összes részlet megszervezésébe.

Egy valamiben egész biztos voltam, hogy nem szeretnénk királylány jelmezt viselni, és a fűben vonszolni magam után a nagy szoknyás abroncsos ruhát. Próbáltam a végtelen lehetőségek tárházából szűkíteni a kört (csak hetek kérdése), és végül kirajzolódott a „tea length” koncepció, ami remekül illett a vintage hangulathoz is. Az egyik budapesti szalon honlapján meg is találtam egy márkát, ami forgalmaz ilyen modellt, ezért bejelentkeztem, hogy megtudjam, egyáltalán mi áll jól nekem. Ez a ruhapróba gyakorlatilag tragikusra sikeredett, mert nem volt náluk ez a hosszúságú ruha, még közölték is velem, hogy ez nem is divat. Haha – mintha az esküvő a divatról szólna. Ha így gondolkodnék, valószínűleg lágy esésű földig érő csipkés ruhát viseltem volna hatalmas virágkoszorúval, de az nem én lennék, és nem is állna jól. Ezek után nem próbálgattam máshol, hanem a varratás és a Daalarna szalon mellett döntöttem. Ami profizmust és segítőkészséget itt tapasztaltam, fel sem ért a korábbi élménnyel. Több fűző, és szoknya felpróbálása után tulajdonképpen közösen találtuk ki a ruhámat, egyszerű fűző, külön csipke felsőrésszel, és hiperkönnyű tüll ¾ hosszú szoknya. Miután kiléptünk a szalonból nagyjából az eljegyzés eufóriáját éreztem, aludni is alig bírtam az izgatottságtól. Az öltözékem másik főszereplőjét, cipellőmet Vágó Réka tervezte, összhangban a ruhával, gyönyörű gyöngyház fehér bőrből. Hagyományos fátylat nem akartam, viszont nagyon megtetszett a kalitkafátyol, amit egy kedves ismerősünk, Vecsei Zsófi kalaptervező készített. Kicsit féltem, mert nekem a fejdíszek általában nem állnak jól, de Zsófi megnyugtatott, hogy mindenki megtalálja a megfelelőt, csak fel kell próbálni több variációt. Így együtt alakítottuk meg a koncepciót, majd többszörös igazítás után a ruha anyagának felhasználásával megszületett a kis fátylam is. Sőt, még a gyűrűpárnához is maradt anyag, amit Zsófi anyukája varrt nekünk. Tominak sötétkék öltönyt vettünk, fehér inggel, sötétbarna cipővel és övvel. Amikor az ingvásárlásnál megláttam az üzletben a sötétkék alapon fehér pöttyös csokornyakkendőt, egyből tudtam, hogy ez fogja a legjobban kiegészíteni az összképet.

Ahogy teltek a hetek egyre több mindennel kellett foglalkoznunk. Főleg én hoztam az ötleteket, de a Vőlegény, nagy meglepetésemre komoly részt vállalt a szervezésben – na jó, főleg a döntéshozás részében. Tavaszra már voltak bonyolult excel tábláink, költségtervek, to do listák. A meghívót, menükártyát, ültetési rendet is a vintage stílus uralta, és az esküvő színeiben készültek egy keszthelyi grafikus segítségével. Karcsi papírtól rendeltem perszonalizált fapecsétet, ezzel nyomdáztuk össze a borítékokat. Klenovszki Mimitől béreltük egy gyönyörű old school biciklit, és egy írógépet, ami vendégkönyv gyanánt szolgált. A vidéki helyszín miatt hoztunk néhány kompromisszumot. Lemondtam a trendi desszertasztalról, helyette megtaláltuk a neten a Tündérgombóc tündéri fagyis triciklijét, ami a kánikulai meleget enyhítette volna. Tortákkal kapcsolatban két kitétel volt, ne legyen túl díszes és marcipános, csak nagyon finom, így teljesen alap torták készültek menta és barack színű krémmel rusztikusan kikenve, a fő torta kapott csak élővirágot.

Nem voltam az a fajta menyasszony, aki csak az esküvőről beszélt hónapokig, szinte mindent titokban akartam tartani és úgy kellett kihúzni belőlem részleteket. Azért ahogy közeledett az időpont, úgy nőtt a stressz is bennem, így próbáltam minél több segítséget bevonni. Köszönőajándékokat a Sweetfabric készítette az esküvő színeivel, és a monogramunkkal, a kis csomagokat pedig a Tomi anyukája és húga rakta össze, a tanúm pedig, aki a gyerekkori jóbarátom, tartotta bennem a lelket. Édesapámat azzal zaklattam, hogy szerezzen téglalap alakú szalmabálákat, amiből a beszélgető sarkot terveztünk, kis idegeskedés árán (ui. már a körbála dívik), de ez is meglett. Rövid Zsuzsi dekoratőr hozott rá való anyagot, ahogy az asztaldíszek, rusztikus boldogságkapu, menyasszonyi és koszorúslány csokor, virágok, pomponok kihelyezése és még sok más is az ő keze munkáját dicsérte. A nyarat a meghívó-átadásos roadshow-k, és utolsó egyeztetések jellemezték, majd hihetetlenül gyorsan eljött augusztus vége, és az esküvőnk hete. Ahogy az lenni szokott, a végére minden részlet összeállt, és sikerül lezárni a nyitott kérdéseket, bár aki volt már menyasszony, biztos átérzi az utolsó pillanatos variálások izgalmát az ültetési rendben, a szállásokban, vajon milyen idő lesz szombaton, és hasonló idegborzoló kérdésekben. Időjárás tekintetében nem álltak jól az előrejelzések, ahogy közeledtünk a szombathoz, sajnos egyre távolabbnak tűnt a szép nyári idő lehetősége. A barátnőim szuper lánybúcsút szerveztek, ahol rengeteget nevettem, nagyon jól éreztük magunkat, és ez sokat segített abban, hogy lenyugodjak.

A kastélyba péntek délután érkeztünk meg a szüleinkkel, testvéreinkkel, a tanukkal és pár barátunkkal együtt. Nagyon jó hangulatban telt az este, volt idő összeszedni a gondolatainkat, ráhangolódni az esküvőre, felkészülni a másnapra. Szombat reggel kényelmes reggeli után beindult a dekorálás, utolsó egyeztetés a ceremóniamesterrel, felépült a bár, majd megnyílt a szépségszalon, ahol az örömanyák, testvérek, koszorúslányok kaptak frizurát és sminket. 3 órától volt vendégvárás a kastély teraszán langallóval, fagyival, rozéfröccsel és sörrel. A nővérem szerencsére profi sminkes, így teljes bizalommal tudtam ráhagyni magam. A smink amúgy szerintem iszonyú fontos, és sok menyasszony talán nem is veszi elég komolyan, pedig nagyon elronthatja a megjelenést, vagy rosszul tud mutatni a képeken egy csillogó arc. Amellett, hogy ezen nem kellett aggódnom, sok nevetéssel teltek az utolsó percek, hiszen a lányok gondoskodtak arról, hogy eltereljék a figyelmemet. Azt is sikeresen titokban tartották előttem, hogy több visszajelzés alapján a környező településeken kora délután már zuhogott az eső. Szegény Tomi még a Meteorológiai Központot is felhívta, ahol tájékoztatták arról, hogy a szabadtéri ceremónia idején biztosan esni fog.

Az öltözködésben a koszorúslányok segítettek, majd miután elkészültem, végre találkozhattam a Vőlegénnyel. Úgy szerveztük, hogy csak mi, és a fotós-videósok legyenek. Az egész nap egyik legmeghatóbb pillanata volt számomra, amikor Tomi meglátott és végre volt 10 percünk együtt. Onnantól már nem izgultam, hanem belekerültem valami furcsa boldogságbuborékba, ami végigkísérte a napot.

Szerencsére megszületett a döntés, meg tudjuk tartani a kertben a polgári szertartást a tervezett időben. 5 és fél éves unokaöcsém vitte a gyűrűket (szmoking&converse!), őt a kis unokahúgom követte a két koszorúslányommal, engem apukám kísért. Hihetetlen jó érzés volt egy helyen látni az egész családomat, sok-sok barátunkat, akik mind nekünk örültek. A Tomi rokonai kétszemélyes brácsa előadással kedveskedtek. A saját szavainkkal tettünk fogadalmat egymásnak, majd köszöntöttük a szülőket, nagyszülőket, sok-sok érzelmes pillanat. Következtek a gratulációk, közös fényképezés. Végre megláttam a sátorban a dekorációt, hát leesett az állam! Sokkal gyönyörűbb volt, mint elképzeltem. Beindult gőzerővel a bár is sok-sok finom nagyon alkoholos és alkoholmentes koktéllal, és a vacsora előtt elhangzottak a köszöntők az örömapák és tanuk részéről. Utóbbiakon sokat nevettünk. Nagyon finom volt a vacsora, gyorsan fogyott a fagyi és a torták is (bár én sokat nem ettem, másnap azért tudtam még kóstolni). Már alig vártam, hogy a nyitótánc után elkezdődjön végre a buli, és lehessen táncolni. A menyecsketáncon kívül nem akartunk semmilyen „programot”, nem volt lufi eregetés, szöktetés, játékok…stb, de emiatt egy meghívott sem panaszkodott. Hajnal 1-ig játszott a zenekar, majd jött a DJ, aki újabb lendületet adott a partyzó vendégeknek a jó kis 90-es évekbeli partyhimnuszokkal– persze azért az ital is fogyott jócskán. A többit cenzúra védi. Másnap délutánig tartott a morzsaparty, estére már csak mi ketten maradtunk a kastélyban a szüleinkkel, mert szerettük volna szűk körben lezárni ezt a hétvégét, és tulajdonképpen az elmúlt egy évet. Megköszöntük a támogatásukat, a sok-sok segítséget, szeretetet, amit kaptunk tőlük. Hétfő reggel a rengeteg élményünkkel és emocionális szufficitünkkel együtt beültünk a kocsiba, és meg sem álltunk Toszkánáig.