Igazából sosem állunk készen teljesen semmire, ezért ne definiáld magad
A változás az egyik legizgalmasabb dolog a világon. Van valami kikerülhetetlen erő benne, ami úthengerként teper maga alá, még akkor is, ha nem vagy teljesen felkészülve rá.
Igazából sosem állunk készen teljesen semmire. Semmire, ami nagy felfordulással jár, semmire, ami kiforgatja a szívünket minden sarkából és utat enged az új élményeknek. És ez vajon azt jelenti, hogy nem kellene hinnünk a változásban? Nem hiszem. Hiszen, ha folyton a megfelelő időpontra várunk, akkor mindig találunk majd kibúvót, hogy most éppen miért nem jó.
Sokszor olyan dolgok tesznek hozzá a kirakósodhoz még egy darabot, amikről nem is gondoltad volna, hogy szükséged van rájuk, és legtöbbször ezek az élmények nem a csigaházad falán belül születnek, hanem a komfortzónádon kívül. Nem arra gondolok, hogy direkt szúrj ki magaddal és ugorj ki ejtőernyővel egy repülőből, amikor tériszonyod van, nem hiszem, hogy ez jelentené a kihívást, hiszen rettegni bárki tud, az könnyű.
Inkább csak figyelj a belső hívásodra és azt kövesd, ami nem hagy nyugodni még annak ellenére sem, hogy tudod, hogy nem feltétlenül lesz komfortos, hogy túlmutat azon, ahol jelenleg tartasz. Azzal, hogy definiálod magad és azt mondod, hogy „én ilyen vagyok és kész”, bemutatsz az ajtódban toporgó változásnak, ami hosszú utat tett meg azért, hogy a részed lehessen. Te is hosszú utat tettél már meg, azonban hidd el, a fejlődés nem egy olyan dolog, ami befejeződik a tizedik pálya teljesítése után, hanem valami olyasmi, ami mindig tud hozzád tapasztani még valamit.
Sokszor érzem azt, hogy magamnak is túl sok vagyok. Amikor hajnalban azon gondolkozom, hogy vajon mások is ennyit kattognak olyan dolgokon, mint én. Hogy néha legszívesebben betenném a mosógépbe a fejem, ami kipörgetne minden második gondolatot onnan és akkor állnék úgy, hogy rendben, most kicsit hátra tudok dőlni.
Érdekes kettősség ez. Amikor te vagy az az ember, aki hónapokig képes emészteni magát egy-egy rosszabb megnyilvánulására gondolva, de az is, aki képes órákig ülni egy kávé felett, rebbenéstelen szemmel és úgy kizsigerelni a pillanatot, mintha semmi más dolga nem lenne a világon. Nem, nem is kizsigerelni, hanem hagyni, hogy adjon, hogy hozzád tapasszon valamit, valamit amivel több leszel. Akár egy csenddel több. Egy elejtett mondattal, vagy elkapott pillantással több.
A változás nem azért fantasztikus, mert nem lennél jó úgy, ahogy vagy, hanem mert olyan dolgokat tudhatsz meg magadról, amikről álmodni sem mertél volna. Tanulsz és elfogadsz.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez