Hol van Isten? – avagy a mai világ számára a vallás tényleg halott?
„Kimentek a divatból a hittanórák, helyettük a motivációs facebook posztok és az önmegvalósítás módszerei jelentik a vigaszt. A technológiába vetjük a legnagyobb hitet, elhisszük, hogy lehet tényleg nincs semmi a halál után."
Ma már egész nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy vallásosnak lenni divatjamúlt. A magyarnak már nincs „jó Istene”, ha van is, akkor biztosan valami olyan helyzetben, amikor már égi erők közreműködése kell, hogy ne essünk pofára az élet valamely feladatán. A Z generáció pedig már csak annyit lát a vallásosságból, hogy egyes fanatikusok kénye kedvük szerint robbantgathatnak és okozhatják ezrek értelmetlen halálát.
Kimentek a divatból a hittanórák, helyettük a motivációs facebook posztok és az önmegvalósítás módszerei jelentik a vigaszt. A technológiába vetjük a legnagyobb hitet, elhisszük, hogy lehet tényleg nincs semmi a halál után. Ha Isten valóban létezne nem engedné, hogy ennyi szörnyűség történjen a világban, így az ember az igazi Úr és mindenki a saját sorsának a kovácsa. A hétköznapokban nem kell Isten. A hétköznapokban maximum azért mormolunk el egy imát, hogy valahogy hamarabb vége legyen a munkaidőnek. A hétköznapok megengedik, hogy szarjunk az egészre, hiszen nincs olyan emberi probléma, amit a tudomány nem oldhatna meg. De még a legvéresebb szájú ateista életében is eljöhet az a pont, amikor az emberi tudomány cserben hagy, és az egyetlen remény a csodában rejtőzik.
Amikor ezt mondtam egy hasonló meggyőződésű barátomnak, csak pislogott, hogy el sem tud képzelni olyan szituációt, ami ahhoz vezetne, hogy ő bármiben is elkezdjen hinni a racionalitáson kívül. Felvetettem neki egy olyan lehetőséget, hogy ha az édesanyja autó balesetet szenvedne, és épp a műtűben küzdenének az életéért, szinte semmi esély a túlélésre, akkor mit csinál? Az embernek alaptermészete, hogyha minden cserbenhagy, akkor elkezdünk kutatni valami után, amibe kapaszkodhatunk. Hiszek benne, hogy minden ember életében ott kezdődik Isten, ahol az emberi erő véget ér. De ha tényleg van Isten, miért engedi az éhezést, a nyomorúságot, a szenvedést és azt a rengeteg katasztrófát, amit el kell szenvednünk? Miért van az, hogy mindig a jó emberek kapják azokat a büntetéseket, amiket a rosszaknak kellene kapniuk? Miért van ennyi igazságtalanság? Hol van Isten és mért nem segít? Nem gondolom, hogy Istennek feltétlenül segítenie kéne.
Azokat a problémákat, amiket az ember kreált magának, az embernek kell megoldania, de a világ nem ilyen egyszerűen működik. Viszont biztos vagyok abban, hogy van egy erő, ami mindenkiben benne van, és az egészen kicsinek tűnő dolgokban mutatkozik meg. Isten benne van a szabadakaratomban. A döntéseim kétségeiben, a megérzéseimben és a bátorságom és gyávaságom minden formájában. Ott van, amikor elbukom és akkor is amikor győzők. De leginkább a véletlenekben. Mert ugye a véletlen is direkt történik, a legabszurdabb helyzet is direkt történik, ahogy a csodák is direkt történnek. Isten bennünk van, még akkor is, ha nem hiszünk benne és akkor is segít, amikor nem érdemeljük meg. Isten mindenki számára más, különböző módon képzeljük el és különböző módon viszonyulunk hozzá, hiszünk benne vagy nem hiszünk, keressünk vagy sem, de mégis ott van az élet minden pillanatában.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez