Hiábavalóság és szélkergetés II.

Tavaly nyáron, az egyik alkalommal, amikor elvitt a Rióba, sokat ittunk és berúgtunk. Éjfél után, éppen a taxira vártunk, amikor elment mellettünk egy idős, csípőficamos férfi . Tamás elkezdte utánozni az öreg járását, de annyira részeg volt, hogy csak összevissza rángatózott. A mozgása egyáltalán nem hasonlított az öregemberére. Végül elesett.

Akkor jött az a hülye ötletem, hogy én is megpróbálom utánozni az öreget. Részeg voltam, meg a főnököm kedvében is akartam járni. Tamás, amikor meglátta, ahogy mozgáskorlátozottat játszom, a térdét csapkodta a nevetéstől, aztán elterült a földön, úgy nevetett tovább. Később Tamás a taxiban azt mondta, hogy én vagyok a legjobb embere, és biztos lehetek bene, hogy én leszek az utódja, amikor elmegy Budapestről, hogy egy másik városban vezesse ugyanezt az osztály vagy akár az egész ottani irodát. Aztán kiszálltunk a taxiból és hányt, én meg fogtam a fejét.

Azóta a csípőficamos mellett megtanultam járókeretest, mongol idiótát, sántát, féllábút és robotot utánozni. Tamás kedvence, Th reepio a Csillagok háborújából. Neki a hangját is tudom utánozni. Azóta gyakran megkér rá, hogy utánozzak mozgáskorlátozottakat vagy robotot. Azt állítja, hogy ez megnyugtatja. Tamásnak két hónapja felajánlották a partnerséget a cégben, és felkérték a tokiói iroda vezetésére. Így a jövőben már egyáltalán nem kell foglalkoznia riportokkal, jelentésekkel, feljegyzésekkel és beszámolókkal, sem az osztályvezető-helyettesekkel, akik elkészítik ezeket az iratokat, vagy ha kell, megválaszolják őket, és minden mást is megcsinálnak az osztályvezetők helyett. Partnerként még több ideje lesz, hogy reggelikre, ebédekre, vacsorákra járjon a cég igazán fontos ügyfeleivel. Természetesen a cég számlájára és a cég érdekében. Tamás holnap dolgozik utoljára. A rákövetkező napon már el is utazik. Mióta tudom, hogy Tokióba megy, azt várom, hogy kinevezzenek a helyére, ahogy annak idején a taxiban megígérte. Tamás, amikor elfogadta a tokiói megbízást, azonnal rendelt az interneten három különböző színű kimonót, több pár papucsot, legyezőt, bonsait, lótuszvirágot, füstölőket, hagyományos japán fürdőolajat, teáskészletet és egy szamuráj kardot. Vett egy szemüveget is. Valójában nincs rá szüksége, mert jól lát, de azt hallotta, hogy a japánok okosnak tartják a szemüveges embereket. Elkezdett karatézni, és beiratkozott egy japán nyelvtanfolyamra. Azóta, ha éppen az irodában van és unatkozik, gyakran behív, és megkér rá, hogy kérdezzem ki tőle a japán szavakat és kifejezéseket, amelyeket a nyelvtanfolyamon tanítottak neki. Néhány szót és kifejezést közben én is megjegyeztem, úgy, mint: hai, iie, szajónara, arigató, dómo, vakarimaszem, konnicsi va, hadzsimemaste doro jorosiu. A nyelvtanfolyam mellett Tamás japán illemórákat is vett egy idős nőtől a japán nagykövetségen. Együtt szoktuk gyakorolni, amit a japán nő Tamásnak tanított. Én játszom a japán ügyfeleket vagy ügyvédet. Bemutatkozunk és elbúcsúzunk egymástól, teázunk vagy csendben meditálunk. Mikor mihez van kedve Tamásnak.

Tamás a kinevezését követő napon csináltatott egy hatalmas csokitortát, a tetején cukorból pagodával, gésa figurával és japán zászlóval. Az egész osztályt meghívta az ünneplésre. Pezsgőt bontottunk és körbeálltuk a tortát. Tamás kitalálta, hogy háromszor egymás után kiáltsuk azt, hogy: „banzai”, és közben emeljük fel a karunkat, mint a japán háborús filmekben. Ma még egyetlen szó sem hangzott el közöttünk a kinevezésemről, de én még mindig remélem, hogy Tamás tartogat számomra valamilyen meglepetést a mai, vagy legkésőbb a holnapi napra. Mielőtt elkezdeném a járókeretesek mozgását utánozni, Tamás meggondolja magát:

– Vagy nem is, legyen inkább robot. Ez az, legyen Th reepio, azt nagyon jól csinálod. Ez igen, ez teljesítmény! Bravó! Neked ebből kellene megélned. Akár a cirkuszban vagy mit tudom én, hogy hol is felléphetnél ezzel a számmal. Tudod te, hogy milyen szerencsés vagy!? Ha egyszer valamiért abba kell hagynod az ügyvédkedést, te még mindig tudsz mihez kezdeni az életben, ellentétben velem, aki a jogon kívül semmihez sem értek. – lelkendezik Tamás, akár egy gyerek, miután abbahagyom a robot utánzását.

Tamás az íróasztalánál ül, s miközben beszél, előre-hátra hintázik a székkel. Grafitszürke öltönyt visel, fehér inget, hozzá stílusos, de visszafogott nyakkendőt. A cipője ránézésre is drága. Világosbarna, az idei trendnek megfelelően rövidre nyírt haját kócosra zselézte.

– Kösz, főnök – vágom rá, aztán várakozásteljesen ránézek, mert remélem, hogy rátérünk végre a kinevezésemre is. Elgondolkodik, aztán int, hogy üljek le.

– Nos, Péter, amint tudod, itt nagy változások lesznek. – vág egy fintort, teleszívja magát levegővel, majd néhány másodperc múlva lassan kifújja. – Izgalmas változások lesznek, strukturálisak és személyiek is. És te – mutat rám – a részese leszel ennek a dolognak. Mondhatnám azt is, hogy te leszel az egyik főszereplője a nagy, átfogó változásnak.

– Köszönöm. Nagyon köszönöm. Ez megtisztelő – nyugszom meg, és most már kíváncsian várom, hogy a rátérjen a kinevezésemre. – Mondanál valami közelebbit róla?

Hosszú szünet.

– Miről? – kérdi meglepődve.

– A változásról és a szerepemről benne.

Tamás válasz helyett feláll, odamegy az íróasztalához és kihúzza a szamurájkardot a hüvelyéből. Mióta megvette, ott tartja, és mindenkinek, aki bejön a szobájába, büszkén mutogatja, miközben elmeséli a híres japán kardok és szamurájok történetét, a kardok méreteit, a szamurájkard fejlődését meg ehhez hasonló dolgokat. Miután megvette a kardot, megajándékoztam egy könyvvel, amely japán fegyverekkel és a történetükkel foglalkozik. Ha az irodában van, és éppen nem filmet néz az interneten vagy bámul maga elé szótlanul, ezt a könyvet nézegeti. Ezt is Évától, a titkárnőjétől tudtam meg. Tamás karddal a kezében olyan testtartást vesz fel, mint a szamurájok a filmekben vívás közben. Legalábbis nekem úgy tűnik. Így áll hosszú másodpercekig, közben farkasszemet néz velem, aztán hirtelen előrelendül, és összevissza vagdalkozik a karddal, és valamit üvölt mellé, ami nekem japánul hangzik. Végül a karddal leveri az íróasztalról a lámpát, amely hangos csörömpöléssel a padlóra zuhan.

– Bassza meg – szitkozódik hangosan Tamás, aztán visszateszi a lámpát az asztalra, és a kard élét vizsgálja. – Remélem, nem lett baja. Kurvasokba került ez a szar. - Elbambul. – Miről is beszéltünk?

– A strukturális és személyi változásokról és a szerepemről benne – felelem izgatottan.

– Aha… Igen. Igen, igen, igen…. Azt hittem, már megbeszéltük. De hát elmondtam mindent. – Egy pillanatra elgondolkodik. – Igen, már mindent elmondtam, ami fontos. Már mindent tudsz, amit érdemes tudni a dologról. És most ne haragudj, de vár a munka. Szajónara Péter szan.

– Persze, persze – válaszolom, aztán felállok, meghajolok. – Szajónara Tamás szan. A kilincsen van a kezem, amikor Tamás utánam szól:

– Szerinted elkezdjek kendózni?

– Parancsolsz? – Nem értem, hogy miről beszél.

– Kendó. Japán vívás… vagy valami ilyesmi. Szóval, szerinted csináljam?

– Á… értem. Szerintem jó ötlet – felelem –, igen, határozottan jó ötletnek tűnik.

Kötter Tamás

Novellarészlet Kötter Tamás Rablóhalak című, hamarosan megjelenő könyvéből. Folytatása következik...

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!