Ha nem tudtad feldolgozni a traumáidat, attól még nem vagy gyenge, és nem is a múltban élsz
Sajnos az emberek sokszor elkövetik azt a hibát, hogy nem veszik komolyan a múltbéli sérelmeinket, mi pedig inkább csak elfojtjuk az egészet magunkban, majd, amikor felszínre törne, újra leintenek minket, hogy: “Elég, szedd össze magad, miért élsz a múltban még mindig? Úgyis ezer éve volt már.”
Amit elfelejtenek az az, hogy a traumák igenis valós, valid problémák. És néhányan fel se tudtuk dolgozni ezeket. Mert féltünk segítséget kérni. Legyen az barát, vagy egy családtag. Akár szakembertől. De sosem tettük, mert úgy gondoltuk, előbb, vagy utóbb, úgyis ezzel a degradáló reakcióval találnánk szembe magunkat ismét. Egy idő után pedig végleg elengedjük az egészet, olyan értelemben, hogy soha többet nem beszélünk róla, és téves diagnózisokat kezdünk felállítani magunkról.
Ilyen téves diagnózis például azt feltételezni, hogy gyengék vagyunk. Tegyük fel, hogy egy bántalmazó kapcsolatban éltél évekig, és bár a hátad mögött hagytad az egészet, a fájdalom, a bizonytalanság, és a meg nem értettség kombinációja keveredik benned. Hiszen senkivel sem oszthattad meg, mert legbelül, még te sem készültél fel rá. Bizonyos idő elteltével pedig már a környezeted letudta annyival, hogy ezer éve történt, és nincs miért panaszkodni. Panaszkodni… Milyen szomorú, hogy manapság a lelki sérelmeinkről való beszélgetés, nem más, mint panaszkodás. A lényeg, hogy sose feledd: Nem vagy gyenge! Sőt, erősebb voltál, mint kellett volna. Lehet sok idő telt el azóta, de minden nap egy új esély, akármikor dönthetsz úgy, hogy leszámolsz a belső démonokkal, és segítséget kérsz végre valakitől.
Hiába teltek el évek, hiába vett esetleg egy teljesen új irányt az életed, remélhetőleg pozitív értelemben, igenis beugorhatnak fájó képek, és nyomaszthat belülről valami, amit még te sem tudtál teljesen helyretenni magadban. Ez nem jelenti azt, hogy a múltban élnél. Hiszen ez most már a te életed, és a kontroll igenis ott van nálad. Jól tudod, hogy többször már soha senki nem bánhat így veled. És ez hatalmas előrelépés. Olyan eredmény, amire igenis büszkének kell lenned.
De ne feledd, a traumáid még mindig ott vannak. Este, amikor felriadsz, nappal, amikor valaki egy kicsit indulatosabban szól hozzád és ez egy rossz élményre emlékeztet. Egy film nézése közben, ami valami elfojtott dolgot idéz elő. Ne szégyelld, hogy ezek az érzések jelen vannak a mindennapokban. Fel nem dolgozott traumák esetén, teljesen normális, ösztönös reakció. Viszont az nem normális, ha alattomosan, örökre bekúszik minden egyes pillanatunkba. Ezért ne bagatellizáld el semmiképp. Igenis, ülj le, és mondd el az egészet a párodnak mondjuk. Ha igazán szeret, végtelenül hálás lesz, hogy egy ilyen fájdalmas szeletet is meg tudtál vele osztani bizalmasan, az életedből. Ha igazán szeret, nem fog elítélni, hanem segíteni fog, és végre megkönnyebbülsz majd. Vagy mondd el a barátnődnek. Anyukádnak, a nagymamádnak, akár a testvérednek, de valakinek mondd el. Ha úgy érzed viszont, hogy senkinek sem tudod elmondani, akkor mindenképp fordulj szakemberhez.
A gyógyulás talán hosszadalmas, olykor sebeket feltépő utazás lesz, de csodás, amikor végül célt érsz, ezt ne feledd!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez