Ha a nő fél szeretni
A nő nehezen tanult meg szeretni. Mivel az ex-kapcsolatai mély nyomot hagytak benne, nem tudott megbocsátani. Ameddig haraggal és fájdalommal töltötte meg az érzelmeinek dobozát, addig abba csak a múlt lomjai kerültek. Majd egy tavaszi, napsütötte napon a nő készen állt arra, hogy továbblépjen. És megtanuljon szeretni. A szív drágaköve.
A nő nehezen tanult meg szeretni. Addig a napig, míg nem találkozott a férfival, azt hitte, az igaz szerelem csak a hollywoodi filmekben létezik. Azokban a filmekben a szerelem minden akadályt legyőzött, a jó karakter mindig megkapta a méltó jutalmát: a másik őszinte érzelmeit. „Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne!” – mantra-szerűen ismételgette a nő magában.
És amikor álomra hajtotta a fejét, elképzelte a számára ideális párkapcsolatot – persze az egyik kedvenc, romantikus filmjének forgatókönyve szerint. Mert amit a lávsztorikban látott, az reményt adott neki. Akár egy kisgyermek, aki lázasan várja a karácsonyt, a nő úgy várta az nagybetűs férfit, az igazit. Gyermeki izgalommal, áhítattal és reményekkel.
Viszont az ex-kapcsolatai mély nyomot hagytak benne. Mágnesként vonzotta a furcsábbnál furcsább férfiakat az életébe, és azt hitte, ő nem érdemel mást. Minél többet panaszkodott és beszélt arról, hogy mindig a rossz férfiba szeret bele, annál inkább a magánéletének alkotóelemeivé váltak a negatív tapasztalatok. Mondván „minden férfi egyforma”. Ennek ellenére a párkapcsolatainak többségében a nő türelmesen várt a változásra, hátha megoldódnak a problémák, és majd csodával határos módon elfelejti a negatív tapasztalatait. De a mindennapos veszekedések elindítottak egy folyamatot, aminek a végén a szakítás állt, mint jól bevált megoldás.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez