Forró november
Emlékezem. Minden egyes gondolat, ami ezzel a kissé fennkölt szóval kezdődik, olyan teátrális. Mintha egy púderezett, nagy tragika kiállna a világ színpadára és emelkedett hanggal, erős gesztusokkal ezt a szót sújtaná le a közönség elé: emlékezem. Bravúros gyakorlat ez, emlékezni, a régiekre gondolni, akiket nem feledünk el sohasem.
Sokszor eszembe jutsz te is, pedig alig szerethettelek. Gyorsan jöttél, sietve mentél, ugyanilyen ködös november volt. Nekem viszont mindig forrók és zaklatottak maradnak már a nélküled töltött novemberek. Úgy tűnik, ebben a hónapban történik meg minden. Még nincs igazi tél, de a szív drámáiban már hóvihar tombol, karácsonyra egészen szerelmes lesz az ember, és a januárt a lélek sehogysem bírja ki, a havazás minden érzelmet betakar. Ez történt velünk, valahogy velünk is így esett meg. Tavaszra egészen felolvadt a szíved és könnyelmű prédákat indultál helyettem keresni.
Gyógyír voltál bajomra, szakértelemmel kikevert orvosság, csak nem szedtelek a recept szerint és beteged lettem. Túladagoltalak, minden percben téged akartalak, minden egyes átkozott órán téged kívántalak. Az élet pedig megbüntet ezért. Továbbra is így emlékezem rád, te maradsz mostmár a forró november. Nyughatatlan szívem sohasem felejt el, háborgó lelkemben örökre ittmaradsz.
Szentesi Évi
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez