Folyton azt hajtogatta, hogy nem vagyok olyan, amilyennek lennem kellene
Minden ötletemre azt mondta, baromság. A gondolataimra azt, hülyeség. Semmit sem tudtam jól csinálni, semmiben sem tudtam neki megfelelni.
Folyton azt hajtogatta, hogy nem vagyok olyan, amilyennek lennem kellene. És én elhittem neki. Mindent. Mert nem tehettem mást. Gyerek voltam. Tőle függött az életem.
Magamra vettem hát a selejtes áru szerepet. Azt mondta, szeret. Biztosan velem van a gond, ha én ezt nem érzem - ebben éltem három évtizedig. Kerestem, hol lehet a hiba bennem. Aztán úgy hozta az élet, hogy felébredtem.
Gyötrelmes egy jó reggelt kívánok. Még tanulom, ki vagyok én a rám aggatott megjegyzései nélkül. Még tanulom az erőmet, hogy mi tartozik hozzám és mi ered belőle.
Még mindig ott sajog bennem, hogy nem vagyok olyan, amilyennek látni akart engem, de lassan lényegesebbé válik bennem az, én milyennek látom - nélküle - önmagam.
További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez