Figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD)
„Hányszor mondjam még?” „Már megint?” „Szóltam, nem hallottad?” „Miért nem figyelsz oda?” Ismerősen csengő kérdések, előfordul, hogy napjában többször is elhangzanak. Különböző hangsúllyal, hangszínben és eltérő érzelmi töltéssel.
Gyakran leszünk türelmetlenek gyermekünk figyelmetlenségét tapasztalva. Nagy kérdés, mikor jogos a felháborodásunk, mikor vagyunk jogosan türelmetlenek és mikor van az, hogy inkább megértőnek, türelmesnek kéne lennünk, mert gyermekünk nem tehet figyelmetlenségéről. Mielőtt kifejtenénk a különbséget a figyelmetlenség és a figyelemzavar között, először a választ adnánk meg: mindig türelmesnek kell lenni, bármilyen nehéz, vagy bármilyen ok váltja ki a figyelmetlenséget. Legelőször az alapvető és legegyszerűbb különbséget nevezzük meg. A figyelemzavarnak neurológiai, organikus háttere van, a figyelmetlenségnek lelki eredetű a magyarázata. Ez így elég egyszerűnek hangzik. De menet közben, a hétköznapokban, a tevékenységek, az együttélés nehézzé teszi a különbségtételt. Tehát, jól tesszük, ha a figyelmetlen kicsit – legyen is bármi az ok – türelemmel, odafigyeléssel „igazítjuk helyre”. Napjainkat nem egyforma minőségben, nem egyforma, nem egyenletes lelkiállapotban éljük meg. Velünk, felnőttekkel is előfordul, hogy elfelejtünk valamit, hibázunk figyelmetlenség miatt, vagy egyszerűen nem tudunk odafigyelni mások beszédére megfelelő intenzitással. Miért is ne fordulhatna elő ez a kicsikkel? Különböző élethelyzetek megélése okozhatja a figyelem diffúzitását, szórtságát. Családi konfliktusok, családtag vagy barát elveszítése (gyászreakció), költözés, óvoda-, iskolaváltás, és még sok más esemény befolyásolhatja, hogyan érzik magukat pszichésen. A figyelemzavar (ADD /Attention Deficit Disorder/ – a figyelem hiányának zavara) fennállhat a hiperaktivitás tünetei nélkül is, tehát lehet „figyelmetlen” túlmozgás nélkül is a kisgyerek. Oka a mai napig nem egyértelműen tisztázott, egyes vélekedés szerint meghatározott genetikai veszélyeztetettség és különféle környezeti hatások következtében alakul ki. Akkor válik diagnosztikus értelemben figyelemzavarrá, ha az állapot túlhalad egy bizonyos szintet, ami a kortársaknál elvárható; tartósan fennállnak a problémák, állandónak tűnik. A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD /Attention Deficit with Hyperactivity Disorder/) tünetegyüttes jelenségei már a korai években megmutatkoznak. A diagnosztikus kritériumok szigorúak, a hiperaktivitás, a figyelemzavar és az impulzivitás 6 hónapig tapasztalható, kellő mennyiségű tünettel. A szakemberek tovább pontosítják a diagnózist, azokat a körülményeket vizsgálva, hogy a zavar egyre több élethelyzetben okoz nehézséget, konfliktusokat, és ki kell zárni azokat a tényeket, amik esetleg más betegséggel hozhatók kapcsolatba. (Más gyógyszerek hatása, egyéb pszichiátriai kórképek előfordulása.)
Mikor forduljunk tehát szakemberhez? Ha sokáig, többször tapasztaljuk, hogy a figyelem elterelhető, nehezen tudja tartani. Keveset, és strukturálatlanul játszik, álmodozik, szétszórt és feledékeny, túl gyakran. Ha ingerülten és túlfűtötten reagál, ha korrigálunk (ez az impulzivitás egyik megjelenési formája), vagy akár mozdulataiban is sok a túlzó, és gondolatai is csapongóak, amikor mesél. Gyanakodjunk ADHD-ra akkor is, ha a családban másoknál is előfordul, előfordultak hasonló tünetek. A figyelem zavara és a hiperaktivitás egyben veleszületett vonás is, tehát a környezet elfogadása fontos meghatározó. Ha hasonlók - hasonlók között élnek, nem igazán tűnik fel a „másság”, hiszen nem is az. A diagnózishoz vezető úton más körülmények is befolyásolnak. A nevelési-oktatási intézmények pedagógusai, az óvodák, iskolák intézményi légköre igen különböző, annak ellenére, hogy általános vélemény, hogy hazánkban a poroszos, tekintélyelvű irányzat érvényesül. Mégis azt kell mondanunk, egyre több olyan pedagógiai módszer kerül alkalmazásra, ami a gyerekek különbözőségére épít, egyre több pedagógus eszköztára színesedik, és korszerű tudásukkal az egyéni szükségelteket kielégítik. Így könnyen előfordul, hogy egy hiperaktív gyereket „csak” örökmozgónak látnak, vagy a figyelemzavart kellő következetességgel és türelemmel kezelik, így képessé téve a gyermeket a tanulásra, a közösségi kapcsolatok megélésére. Ezekre a lehetőségekre a következő cikkünkben térünk ki.
Gálfi Anikó - okleveles gyógypedagógus, pszichopedagógus
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez