Férfiszempont: amikor egy férfi gyermeket akar

Mindig is akartam gyerekeket. Abban az időszakomban is, amikor beszippantott a haverok/buli/könnyű csajok Bermuda háromszöge, élt bennem egy kép a majdani „komoly” életvitelemről, és ez a belém égett fotó telis-tele volt palermoi utcagyerek típusú, rohangászó kölkökkel. Ekkor még rendkívül racionálisan (ha ez a megfelelő szó) tekintettem a gyermekvállalásra, értem ezalatt, hogy mindenkinek a saját döntése kell, hogy legyen, megszüli-e gyermekét, ezzel szemben a társadalom semmilyen beleszólásra nem formálhat igényt.

Nézeteim mára gyökeresen megváltoztak ez ügyben. Hogy ehhez van-e köze annak, hogy két fiam rendkívül nehezen „jött össze”? Nem tudom, valószínűleg igen. Mindenesetre a gyermekekhez fűződő viszony nálam alapvető annak megítélésében, hogy a környezetemben kit milyennek látok. Érdeklődésünk a minket körülvevő személyekhez, tárgyakhoz, helyekhez, idővel drasztikusan megváltozhat. A kezdeti izgalomtól, az érdektelenségbe csúszáson keresztül egészen odáig fajulhat minden, hogy a kívánt, a szeretett személy, tárgy, helyszín taszítóvá válik. Egyetlen dolgot látok a világon, ami az érdeklődésemet folyamatosan fenntarthatja, és valóban értékes: ez a gyerek. Mivel én így érzek, rendkívül nehéz elfogadnom, ha ezzel kapcsolatosan valaki másképp érez. Mindegy is számomra, hogy ki mit hoz fel mentségére, ki milyen hülyeséggel indokol, mert elnézést, de csakis hülyeségnek tudom titulálni a bármire történő hivatkozást, amikor a szerintem egyetlen igazán értelmes kalandba való beleugrást valaki elutasítja! Karrier? Páromra koncentrálok? Nincs még olyan anyagi helyzetem? Túl sok lemondás? Kinek szüljek? Kicsit olyan kezd lenni a társadalmunk, hogy csak a simán csusszanó dolgok felé nyúlunk. Bármi, amiben egy picike nehézség támadhat, az taszít. Csereszabatos lett a világ, minden helyettesíthető. Ebből a gyermek valóban kilóg, bizonyára többen érzik így, bár a sok válást, féltesót, „mától ő az apukád” helyzetet elnézve még ez sem biztos. És igen, kedves hölgyek, megtagadni ezt a dolgot a világtól önzés, hiszen természet adta privilégiumotok a szülés képessége. Úgy érzem, ezzel visszaéltek. Egy normális férfi életéhez igenis kell az az érzés, hogy APA lehet. A mai világban számtalan példa van arra, hogy kényszerből, vagy tudatosan vállalva egy nő egyedül is át akarja élni az anyaság élményét, akkor is, ha nincs mellette férfi, társ. Ezt a nők megtehetik, mi nem!

Mindenkivel közlöm, hogy az életemből semmi nem hiányzik! Van benne társ, karrier, bulizás, haverok, sőt, néha még egyedül töltött percek is, ha éppen arra vágynék. Nincs olyan, hogy a kölykök miatt lemondásnak élnék meg bármit, amiben nem tudok, vagy csak másképp tudok részt venni, mert ők velünk élnek. Mióta megismertem őket, az lenne az igazi lemondás, ha ők nem lennének.

Kun Gergely

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!