Férfiszempont: Szabályok nélküli játék?
Egyetlen játékot sem lehet játékszabályok nélkül játszani. Ez tény, ezt néhány ember kivételével mindenki elfogadja. Akik nem, azokat meg nem engedték beállni a focicsapatba vagy a táncszakkörbe, illetve hamar kirakták őket onnan. Néha hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak azért, mert felnőttünk és már nem a grundon focizunk, nincs szükség szabályokra. Sajnos vagy hál' istennek egy párkapcsolatban, mint például a tiedben is, éppúgy elengedhetetlenek a játékszabályok, mint az élet többi területén.
Néha persze azt a nézőpontot veszik fel az emberek, hogy akkor működik jól a párkapcsolat, ha mindenki azt csinál, amit akar, és az egész így áramlik előre, nincsenek játékszabályok. Nézzük meg egy kicsit ezeket a szabályok aspektusából! Kellenek-e egyáltalán, vagy csak korlátozó erejűek? Az biztos, hogy semmilyen játékot nem lehet játékszabályok nélkül játszani, ugye? A sakknak is megvannak a saját szabályai és a focinak is. Ha kimegy a labda, akkor a partvonal azon pontjáról kell bedobni a labdát, ahol elhagyta a pályát és még nagyon sokféle játékszabály van.
Érdekes dolog lenne az, ha a fociban – hogyha már ezt a példát említettem – csak mondjuk, két játékszabályt törölnénk el. Egyik, hogy a tiezenegyes rúgás bárhonnan elvégezhető. Másik, hogy a bedobást nem kell kézzel elvégezni, lehet lábbal is. Azt gondolom, hogy olyan fejetlenség lenne már csak ennek a két játékszabálynak az eltörlésétől, hogy viszonylag gyorsan el tudnánk érni, hogy az egész foci intézménye egyik napról a másikra megszűnjön létezni. Ezt a milliárdos üzletágat tönkre tudnánk tenni, mert senki nem nézné többet, hiszen ki kíváncsi a kontrollálatlan és zűrzavaros összevisszaságra? Tehát egy szó, mint száz, kijelenthetjük, hogy a szabadság csak korlátok között, szabályok betartásával valósulhat meg.
Az ember tudja, ismeri a játékszabályokat és be is tartja azokat. Mert amikor azt mondják emberek, csoportok, közösségek, hogy akkor jó a játék, ha nincsenek játékszabályok, azzal nincs baj, csak épp meghatározták a káosznak, a zűrzavarnak a definícióját, amiben ugyan lehet, de nem érdemes játszani.
Sőt, épp ezek az emberek, akik így vélekednek, előbb-utóbb hallgatólagosan mégiscsak számon fogják kérni a másikon azt – amit meg egyébként soha nem beszéltek meg –, hogy hogyan kellett volna játszani.
Ahhoz, hogy boldogan és gördülékenyen tudjon működni egy párkapcsolat, elengedhetetlenül szükséges, hogy megállapodásokat kössünk. Egyet kell értenünk egymással ahhoz, hogy egy helyen egy időben létezni tudjunk. Ez nem azt jelenti, hogy az égvilágon mindenről ugyanazt kell gondolnunk, de ha csapatban akarunk játszani, akkor elengedhetetlenül szükségünk van megállapodásokra. Ez olyan, mint a KRESZ. Ha egyedül autóznál a világon, akkor majdnem mindegy lenne, hogy melyik oldalon haladsz az úton, hol állsz meg, mikor mész át egy kereszteződésen. De ha már két autós van, akkor már nem árt megbeszélni, hogy ha szembe kerülnek egymással, akkor merre térnek ki, vagy ki halad át előbb a kereszteződésen. Meg kell állapodni, különben előbb vagy utóbb valaki meghal. Mi lenne, ha nem lennének megállapodások? Mindenki akkor menne át gyalog az úton, amikor kedve szottyan, mindenki ott menne, ahol akar. Pillanatokon belül olyan káosz keletkezne, ami sok, halálos áldozattal járó balesetet eredményezne.
Rengeteg szabály van az életünkben. Például ha otthon ruhákat mosol és a színes ruhákat összemosod a fehérrel, akkor minden ruhád rózsaszín lesz. Magadban hozol egy játékszabályt, „Mostantól nem mosok színes ruhát fehérrel”. Ha nem tartod be, akkor megint rózsaszín ruhákban jár majd a család. A család is rengeteg irányvonalat használ. Például: „cipőben nem megyünk be a szőnyegre”. Ez egy megállapodás. Azért született, mert anyuka kitakarította a szőnyeget és valaki átment rajta koszos cipővel, mert lehet, hogy neki az volt a természetes, hogy rámenjen, és különösebben nem érdekelte, hogy ezzel semmibe veszi mások munkáját. Mivel senki nem akar koszos lakásban élni, megállapodtunk abban, hogy cipőben nem megyünk a szőnyegre. Nem muszáj betartani ezt a megállapodást, de akkor sérül a család életképessége, valaki rosszul fogja magát érezni és felesleges plusz munkát kell végeznie. Persze ha kigyullad a függöny, akkor biztos, hogy nem vesszük le a cipőt, mielőtt eloltanánk egy vödör vízzel – de ez így természetes –, hiszen nem a szabály, a megállapodás a cél, hanem a család biztonsága és harmonikus, boldog élete.
A fentiek alapján biztos, hogy szükségünk van megállapodásokra, de arra még nagyobb szükségünk van, hogy be is tartsuk őket.
Hogy néz ki mindez egy párkapcsolatban, egy családban? Mondhatnánk azt: ez olyan magától értetődő, erről nem is kell beszélni, mert ha már beszélni kell róla, akkor már régen rossz.
Vagy él-e a megcsalás? Tudok olyan kapcsolatról, ahol él, ezt úgy hívják, hogy nyitott házasság és elfogadott dolog az, hogy az egyik is megteheti és a másik is megteheti és mind a kettőnek van szeretője. Az, hogy ez egészséges-e, vagy nem, ennek boncolgatásába végképp nem mennék bele. De nem ezzel van itt a baj ebből a nézőpontból, hanem akkor lenne baj, ha a két embernek két különböző elgondolása lenne erről. Valószínűleg hamar konfliktushelyzet alakulna ki, ha az egyik azt mondaná „nem, én ezt nem csinálom”, a másik pedig „én igen, mert ez tök normális, mert, hogy így van kitalálva az ember”.
Tehát az egyezségekre pont olyan mértékben van szükség, hogy két ember egyformán jól tudja játszani a játékot. Igazi jó játékról beszélek, ehhez pedig szükség van jó szabályokra. Hogy milyen mértékben van szükség szabályokra? Olyan mértékben, hogy mindkét résztvevőnél megmaradjon az önfeledt játék és felszabadultság érzése. Ha automatikusan és magától értetődően jól működik minden kettőjük között, nincs zavar és nem fordul elő olyan, hogy különböző állásponton vannak és ez zavaró, akkor ott nincs szükség újabb megegyezésekre. Ha viszont felbukkannak ilyenek, akkor érdemes beszélni róla.
Ilyen a „KRESZ”. Milyen érdekes, hogy ezt elfogadjuk. Magától értetődő módon, nem kérdőjelezzük meg a szükségességét. Ha nem lenne Kresz, nem lennének szabályok, bárki bármerre mehetne az autópályán, akár egymással szembe, vagy áthajthatna a piros lámpán is. Furcsa dolgok történnének. Városban sem lenne sebességkorlátozás, vagy épp ott parkolhatsz, ahol akarsz… Látunk ilyeneket, hogy néhányan semmibe veszik a parkolási szabályokat. De szerencsére ők a kisebbség, tehát a többség képes betartani a KRESZT-t.
Általános érvényű szentencia, hogy feleslegesen nem kell hozni szabályokat, nem szabad túlszabályozni semmit, és ami jól működik, azon nem szabad változtatni. Ugyanis ha változtatunk azon, ami jól működik, akkor az rosszabb lesz.
Az, hogy mennyire nem magától értetődő időnként ez az embereknek, ti is nap mint nap tapasztalhatjátok a környezetetekben. Hadd meséljek el egy rövid történetet, amit megéltem.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez