Férfiszempont: A gondolataid formálják a tapasztalataidat
Hallottál már olyat, hogy valaki panaszkodik az életére? Arra, hogy rosszak az életkörülményei, nincs elég pénze, vagy hitvány a párkapcsolatra, de leginkább a párja. Nem becsüli meg eléggé, többször hazugságon kapta, és egyszer meg is csalta.
Akár tudatában van az ember, akár nem, minden panasz olyan negatív dolog az életben, amitől szeretnénk megszabadulni, de minthogy a kimondott szavak és tettek megerősítik, sőt éltetik az adott állapotot, így gyakran úgy járunk, mint a csapdába esett nyúl, aki minél jobban kapálódzik, annál szorosabb lesz a hurok a nyakán.
A meggyőződéseink pusztán csak korábban kialakított gondolat-sémák, amik valamikor segítették, vagy úgy gondoltuk, hogy segítették az életünket. Amikor egy kudarcélmény éri az embert, joggal érzi magát áldozatnak. Minden oka, sőt joga is megvan hozzá, azt az egyet azonban elfelejti, hogy ezzel meg is ágyazott a következő sikertelenségnek. Hiába szeretne valaki kiegyensúlyozott és boldog kapcsolatban élni, ha napjának nagyobb részében elégedetlenségének ad hangot, folyamatosan minősíti és leértékeli a partnerét.
Ha nem kertésznek tanultál, akkor is kertész vagy. Elgondolásaid, vágyaid földbe vetett magok. Az viszont, hogy milyen talajba kerülnek, és milyen gondolatokkal táplálod őket, nos, azok fogják meghatározni, hogy kikelnek-e, mi fejlődik ki belőlük, és meddig élnek.
Ha esetleg le vagy törve, boldogtalan, esetleg csalódott vagy, megbántottnak érzed magad, netán kedvetlennek, esetleg azt érzed, hogy maga alá gyűrt az élet, bármikor változtathatsz a megszokott életszemléleteden. Válassz magadnak kellemes gondolatokat. A kellemetlen gondolatokat ugyan megakadályozni nem tudod, minthogy az élet történéseit sem, azonban hatalmadban áll, hogy ne tartsd rajta a figyelmedet, így ne teremtsd tovább, és ne szennyezd be velük az elvetett mag körüli talajt.
Természetesen sokan próbálják befolyásolni az életünket, kontrollálni a cselekedeteinket, elvenni a motivációnkat, vagy visszaélnek a bizalmunkkal, esetleg átvernek, de gondolataid senki nem tudja elvenni. Ezért teremtsd a jókat, és ne éltesd a rosszakat.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez