Ezeket tanultam meg, miután magam mögött hagytam a közösségi médiát
Közösségi média – szeretjük, utáljuk, nem tudunk nélküle élni. Nemrég egy hónapra felhagytam az összes közösségi médiás aktivitásommal, elmesélem mit tanultam ebből.
Amikor úgy döntöttem, hogy kilépek a közösségi médiából, azt hittem, ez végleges döntés lesz. Óvatos emberként azonban egyelőre nem töröltem az összes fiókomat, csak felfüggesztettem – arra az esetre, ha.... Számomra a közösségi média mindig is az inspiráció helye volt.
Azonban az utóbbi időben egyre inkább fullasztónak éreztem a közösségi médiát. A világjárvány, a politikai felfordulás, a világ eseményei és a tökéletesség bizonygatása az emberek részéről, annyira sok volt már nekem, hogy egyáltalán nem éreztem semmi pozitívumot abban, hogy jelen vagyok a social medias felületeken.
A munkám miatt is túl sok időt kellett töltenem ezeken az oldalakon, de az igazi baj az az, hogy a szabadidőmből is sokkal többet pazaroltam el erre, mint kellett volna. Mert ez valóban az, időpazarlás. Túlságosan sok negatívitás és túlságosan sok felszínesség jött át ezekről az oldalakról, én pedig belefáradtam.
Egyre többen érzik úgy, hogy a közösségi média nem biztonságos hely, hanem olyan hely, ahol az emberek egymást bántják és zaklatják akár üzenetekben, akár kommentekben. Nem beszélve a függőségről, amit okoz. Hiszen mit okoz az, ha folyamatosan mások életét lessük ahelyett, hogy a saját lelki egészségünkkel, és a saját életünkkel lennénk elfoglalva?
A közösségi médiától távol töltött hónap alatt bizonyos értelemben szabadnak éreztem magam. Jó volt úgy érezni, hogy igazi hús-vér ember vagyok, nem pedig valaki, aki pózolni próbál a kamerának, vagy nézni, ahogy mások pózolnak. Többet olvastam, többet néztem TV-t, jobban éreztem magam a munkám során, a szabadidőmben a barátaimmal és a családommal voltam, illetve a szabadban. Nem nyúltam a telefonom után minden nap minden másodpercében, amikor nem volt mit csináljak. Ettől pedig jól éreztem magam. Miért érezzük úgy, hogy minden percben meg kell osztanunk a világgal, amit éppen csinálunk? Ilyen érdekes az életünk? Arra akartam koncentrálni, hogy az életem valóban érdekes legyen, de csakis magam számára. Nem akartam elveszíteni azt az érzést, hogy ki vagyok én és mit szeretek, azon az áron, hogy azt próbálom reprezentálni, amit a világ elvárna adott helyzetekben.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez