Érdekességek a kék szemű emberekről
Azt mondják, az a szép, akinek a szeme kék...azonban a kék szemű emberekről sokszor azt is állítják, hideg a tekintetük. Nézzük meg mennyi érdekesség is öleli körül azokat a bizonyos kék szemeket.
A kék szemben nincs kék pigment
Azt nagyjából mind tudjuk, hogy a szemünk színéért a pigment sejtekben termelt festékanyag, a melanin a felelős. Azonban ez minden esetben barna. Tehát felmerül a kérdés, hogyan lehet mégis kék a szemünk színe. Ugyanazért látjuk a kék szemet kéknek, amiért az ég színét is. A fényszóródás miatt a színtelen íriszréteget kéknek látjuk. A kék szemű embereknél a kék árnyalata az aktuális fényviszonyoktól függően képes változni, hiszen minél több a fény, annál erősebb a fényszóródás, és mélyebb a kék szín is.
Az emberiség kis részének van csak kék szeme
Bár azt gondolnánk nem is annyira kevés embernek van kék szeme. Hiszen kapásból a környezetünkben is jó néhány embert fel tudnánk sorolni, aki kék szemű. Mégis jobb, ha tudod, hogy az emberiség 79 százaléka barna szemmel rendelkezik. Az emberiség csupán 8-10 százalékának van kék szeme.
De mégsem a kék szem a legritkább
Bár ugyan az igaz, hogy az emberek 8-10 százaléka kék szemű csak, mégis ennél jelentősen ritkább a zöld szemszín valamint a szürke. Ugyanis zöld szemmel az emberiség csupán 2-4 százaléka rendelkezik.
Hogyan oszlik el világnézetben?
A finnek és a svédek vezetik a listát a kék szemű emberek tekintetében. Őket követi Írország és Skócia. Majd Anglia, Belgium és az Egyesült Államok.
Barna szemű szülők, kék szemű gyerek
A tévhit ellenében nem árt tudni, hogy igen, igaz a tény miszerint két barna szemű embernek is születhet kék szemű gyermeke. Mivel a szemünk színét nem egy gén határozza meg, így ez teljesen normálisnak mondható. Nem kell meglepődni azon, ha a közös utód szemszíne eltérő az ősökétől.
A kék szem befolyásolja a látásunkat
Talán kissé őrülten hangzik, de a szemünk színe befolyásolhatja a látásunk minőségét. Mivel a világosabb színű szemben - például a kék vagy a zöld szemben, szemben a barna szemmel - nincs pigment, sokkal több nemkívánatos fény éri el, ami problémákat okozhat. Ez az oka annak, hogy a világos szemű emberek sokkal érzékenyebbek a fényre nyáron vagy akár a téli havazós időszakban. Érdemes napszemüveget viselni annak érdekében, hogy óvjuk a látásunkat.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez