Engedj el!
Már nem fog fájni, ha meglátlak az utcán. Többé már nem érzem a keserű gyomorszorító érzést mert nem lesz bennem a görcs, sem pedig a félelem hogy elvesztettelek. Mert már tudom, hogy nyertes vagyok. Egy igazi harcos, aki leküzdötte a szerelmet, megbírkózott az elengedéseddel és többet már a tollamból sem írlak ki.
Olyan ez, mint amikor egy léggömböt elenged az ember, bármilyen szép és fájdalmas is de megteszi és amikor látja, hogy milyen messze van már nem is érdekli igazán. Csak érzi a szűntelen kínt, a hiányát annak, hogy nincs ott többé mellette. De idővel ha újra meglátja már az is lehet, hogy fel sem ismeri, hiszen annyira messze szállt.
Te már nem vagy ott és én sem. Semmi nem maradt bennünk ami közös, mégis ha meglátlak a utcán emelt fővel sétálok el előtted. Talán még a fejemet is odabiccentem és gőgös mosolyt csalok elő az arcomra neked, hiszen azt mindig kedvelted. Te azt szeretted, hogy becsaptuk egymást, hogy ott álltunk abban a valótlan illúzióban, hogy ez működhet közöttünk miközben te azt sem tudtad és a mai napig nem is tudod, hogy mire van szükséged igazán. Jól tetted hogy azt mondtad “soha nem akarsz olyan lenni mint én” . Rájöttem, hogy jobb hogy így gondolod. Ne is akarj olyan lenni, hisz nem lehetsz olyan soha. Mert üres vagy én meg tele vagyok élettel és örömökkel. Olyanokkal, amikkel te soha nem találkoztál, olyan igazi pillanatokkal amiket életedben soha nem éreztél és nem is fogsz, mert nincs rá szükséged és persze le lehet élni az életed ezek nélkül a dolgok nélkül is.
Photo by GettyImages
Szóval most arra kérlek, hogy tartsd szem előtt hányszor bántottál, hányszor okoztál fájdalmat és mennyit voltam csalódott miattad. Valójában a két együtt töltött évünk egy játék volt, amit a te elmédben velem játszottál. Innentől viszont én játszom , méghozzá nagyban. Jön az én életem, azok az igazi nagy dolgok, jön majd az igazi életem és a még nagyobb érzések is. Amiben te nem vagy benne. És nem azért mert én akartam így, hanem mert fukar voltál magadhoz, hozzám és az élethez is. Te megelégszel a középszerűvel én viszont nem, sőt sokkal többre vágyom mint a közepes. Nekem az igazi kell, az aki még ha nem is létezik de egy kicsit legalább olyan mint én. “Olyanabb”, mint én vagyok. Most arra kérlek, hogy maradj csendben, lépj hátra és élvezd a szabadságod ízét, kóstolgasd a régi életed, mert most újra ez fog következni. Ha pedig bármikor úgy érzed, jobb lett volna néha alkalmazkodni az én életemhez, csak nézz bele a tükörbe és húzd ki magad. Mérd fel, hogy mit okoztál és mit ajánlottam, csak arra kérlek hogy akkor gondolj rám, amikor tényleg nagyon fáj.
Amikor igazán érzed a hiányomat, mert fogod ebben biztos vagyok. Mindegy hogy egy melankólikus pirkadaton vagy a reggel fojtogató sugaraiban, de ott leszek benned. Zajos lesz és bódult a távozásom és akkor is látni fogsz, amikor már nem akarsz. Félelmetes, hogy mennyi lidércet üldözünk egész életünkben. Én is egy leszek neked a sok közül, a te megfejthetetlen lidérced, aki megakart tanítani élni. Szeretni, tisztelni és becsülni a másikat. Én vagyok az, akitől valójában egész életedben rettegtél, mert görbe tükröt mutattam neked. Adtam valamit, amit bárhol jársz többé nem leled majd, persze most azt gondolod, hogy ezt te is pontosan ugyanúgy megadtad nekem. De azt érzem, ahogy telnek múlnak a napok-hetek -hónapok, hogy a Chanel táskám nem ölel át, a Tom Ford szemüveg nem segít az elalvásban és még a legdrágább ékszerem se könnyít a lelkemen. De ez csak azoknak fáj, akiknek van valamijük, ami nem megvehető.
Akkor vagy igazán gazdag, ha van valamid, amit nem lehet pénzért megvenni…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez