Engedd el, ami nem kell
Amikor az élet nem hordoz a tenyerén, bele tudunk süllyedni olyan helyzetekbe, amelyek nem szolgálják a fejlődésünket. Olyan érzések és olyan események történnek velünk, amikkel nem számoltunk.
Amit nem bírunk bevenni, és mégis nyakig benne vagyunk. De mindig van egy pont, ahol az út tényleg kettéválik. Egy pont, ahol valami végérvényesen megváltozik bennünk.
Nyakig ültünk a szarban, és arcon csapott a felismerés, hogy eddig és nem tovább.
Mert bár az életünk eseményei és azok a személyek, akikkel kapcsolódás jön létre, nem céltalanul, és véletlenül alakulnak. Ugyanakkor nem lehet valamit mindenáron. Nem lehet mindenáron akarni. Nem lehet mindenáron hinni. És nem lehet mindenáron várni. Nem lehet mindenáron bábuként létezni egy olyan folyamatban, amiben nekünk igazából csak a csalódás, és a negatív érzések maradnak.
Azt mondják, van az a pillanat, amikor fuss… Én ebben nem hiszek. Ha valaki iránt érzelmeink vannak, ott bárhova is megyünk rá fogunk találni a darabajira.
Mert ott lesz majd néhány idegen mosolyban, vagy egy rádióból szóló számban, egy elmerengős pillanatban. És tudjátok, ez nem hiba. Mert nem is kell kitörölni az emlékeket. De ha egy út kettéválik, mert nem méltó hozzánk a történet, akkor fejet kell hajtani az elengedés nagysága előtt.
Megélni a nehezebb napokat, heteket. És elindulni egyedül. Aminek hozzánk kell áramolnia, az megtalál majd úgyis minket. De a boldogság nem egy színes szárnyú pillangó, amit kergetni kell egy lepkehálóval. És amikor sokadik alkalommal is csalódás és szomorúság a vége, akkor be kell látnunk, hogy ezt most tényleg le kell tennünk a lelkünkből.
További írások itt!
Instagram ITT
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez