Én és az önbecsülésem
Önmagam megbecsülése elsősorban az én érdekem, egyben érdemem. Ha csalódottságomban magamra öltöm az áldozat szerepét, legjobb esetben is csak egy csinos kis mártír leszek, a világ áldozata; de életem teljes egységét nem élhetem meg. A tökéletes felszín mögött mindnyájunknak megvan a saját küzdelme.
Az önbecsülés hiánya korunk egyik legégetőbb problémája. Még a látszólag boldog és sikeres emberek homlokán is ott virít a bélyeg, figyelemért és megértésért kiált a lélek. És persze ott vannak a súlyosbító tényezők is: a munkahelyi rivalizálás, a párkapcsolati problémák, a hosszantartó egyedüllét és a média által közvetített sok-sok irreális elvárás. Nem könnyű a mai világban békére lelni, azonban nem lehet mindent a körülményekre fogni, minden hiányérzetünket és fájdalmunkat rajtunk kívül álló okokra visszavezetni, majd jól vállon veregetni magunkat, hogy milyen kegyetlen az élet, amiért így földbe döngölt minket.
Ilyenkor hogyan tovább?
Önmagam megbecsülése elsősorban az én érdekem, egyben érdemem. Ha csalódottságomban magamra öltöm az áldozat szerepét, legjobb esetben is csak egy csinos kis mártír leszek, a világ áldozata; de életem teljes egységét nem élhetem meg. Mártírként hajlamosak vagyunk megalkudni, a nemet mondás helyett inkább csak nyelni, nyelni és elnyomni; a közösségi portálokon lájkokat vadászni, majd szeretethiányunkat ideiglenesen pótolva felszínes kalandokba bonyolódni. Az ’én is vagyok olyan jó, mint mások’ kényszeres bizonygatásának azonban fennáll az a veszélye, hogy bármennyire is fáj, mindig lesz nálunk okosabb, csinosabb, szebb és persze tehetségesebb.
Na bumm, ha ő már házas. Mi van, ha nincs rajta egy gramm felesleg sem? Vagy ha neki már van két gyönyörű, egészséges gyermeke. Kit érdekel, hogy mekkora házban lakik és mennyivel sikeresebb? A tökéletes felszín mögött mindnyájunknak megvan a saját küzdelme.
Önmagunk tisztelete meghatározza a döntéseinket, hogy miként bánunk önmagunkkal és, hogy mások mennyire tisztelnek minket. Sajnos neveltetésünk során nagyobb hangúlyt kap mások tisztelete, az elvárásoknak való megfelelés, így az egónk gyakran háttérbe szorul a fontossági sorrendben. Nem meglepő, hogy ilyen sokan önértékelési problémákkal küzdenek.
Önértékelési probléma? Valójában az értékelés maga a probléma. Már a szó is magában foglalja a viszonyítást és a versenyhelyzetet. Elsősorban hiányainkra koncentrál mások erényeinek függvényében, amivel már önmagában is szorongást teremt. Habár nem vagyunk tudatában, de önmagunk folytonos értékelgetése súlyos visszatartó erőként hat az elménkre. Értékeink másokhoz való hasonlítgatása nem más, mint sziszifuszi küzdelem.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez