Egy ideje nem érzékellek. Nincsenek veled kapcsolatos, világmegváltó gondolataim, és legfőképp, nem tudok oly nagy tűzzel égni, hevesen, mint régen. Csak úgy élek. És igaz az állítás, elmúlik a legnagyobb szerelem is.

A világon hát mégis minden véges. Mi is. Már úgy értem, te meg én. Idegen nőt látok karodon, vele sétálsz, övé a csókod. Én pedig nem sírok. Idejétmúlt lett az összes miattad kitalált, tényszerű megállapítás: az, hogy szerettelek, és hogy egykor talán te is így éreztél. Lehet meg sem estél, világháború.

Hagytalak elsétálni. Hazudtak az égiek, amikor azt mondták, úgyis visszajössz. Hazugok odafönn az angyalok, a sors pedig nem is kegyelmes. Csak vagdalkozni tud azzal, ő rendez mindent. Bárcsak visszajöhetnétek, hajdani órák. Valamikor ott feküdtem öledben és miénk volt a világ. Odakint ilyenkorra nyirkosak voltak a rozsdaszínű levelek, egész beleolvadtak a fagyos talajba. Hangos volt az élet. Most néma és unott képekben pereg a film nélküled, tovább.

Évszámaink a másik nélkül lesznek egyre többek. Két ember, akiknek valaha köze volt egymáshoz, egy szép napon szórakozottan kerüli ki egymást az üres utcán. A gyászidőszaknak egy pillanat alatt lett vége. És ma észrevettem, már nem is hiányzol. Holnapra a neved sem fogom tudni, és öregkoromban képtelen leszek elmesélni, milyen csodálatos szerelmet adtál nekem azon a régi novemberen.

                                                                                                                                             Szentesi Évi

                                                                                                                                            Rúzs és Tükör

• magány rúzs és tükör szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!