Ember a vízben, gyarló a földön
Történet arról, hogy szakadt meg a Kis hableány szíve.
Hercegem! Kevés szó van arra, hogy elmondjam, mit érzek. Olyan messzi világból jöttem, és oly hosszú utat tettem meg érted, kevesek képesek ekkora léptéket felfogni. Te sem tudtad. Csak egy gyönyörű arcot láttál, valami egész különös teremtménynek gondoltál, de érteni sosem értetted, hogy van az egész összerakva. Sajnálom, hogy minden máshogy történt, mint ahogy én elképzeltem. Sajnálom, hogy végig rettegtél attól az ismeretlen dologtól, ami bennem törvény.
Nem illettem bele a tökéletes világodba, a nagy álarcosbálba, ahová kevesek kapnak jegyet. A primadonnák kinevettek, a púderezett feleségek pedig ujjal mutogattak a hátam mögött. A férfiak titokban erre a hús-vér lüktetésre vágynak, de nem vallják be maguknak sosem. Hamis itt minden és rút gyalázat, te még csak nem is látod. Ezzel együtt lélegzel, tápszerben vetted magadhoz csecsemőkorodban. Hisz édesanyád megtanította, milyen nőt kell elvenni: egy helyes kis barnát, aki nem szól egy szót sem, illedelmesen mosolyog és csak egy fél pohár italt rendel. Hiába ragyog oly fényesen az igazgyöngy a nyakán, hiába minden maskara, ha olyan hideg az ágy, mint a világ sarkain a végtelen mezők. Nehéz lehet egy életen át játszani. Fáradalmas és boldogtalan művelet a ti életetek.
Most elmegyek herceg. Soha többé nem jövök vissza. Szép lassan halok meg, mert túl sokat láttam a világodból. Megszakadt benne a szívem. Ennyi rosszat nem bír el egy ember. Bele fogtok halni. Meglásd, te is bele fogsz halni egyszer.
Szentesi Évi
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez