Élet egy bántalmazó kapcsolatban
Megannyi nő és férfi él ártó párkapcsolatban, ahol a verbális bántalmazás mellett sokszor a fizikai erőszak áldozataivá is válnak. Laikusok gyakran hangos szót emelnek a bántalmazottak ellen, és fennhangon kérdezik, hogy „ha annyira rossz neki, ugyan miért nem lép ki az elzüllött kapcsolatából, házasságából a sok megszégyenített?”.
A felháborodott kérdés legtöbbször költői, és mielőtt szólni tudnál a bántalmazottak védelmében, már érkezik is csípőből a válasz: „mi másért, ha azért nem, mert élvezik, ha sajnálják és megalázzák őket”. Nos, üzenem a hasonlóan vélekedőknek, hogy a téma sajnos ennél jóval összetettebb, és egy primitív megnyilvánulásnál sokkal többet érdemel. Ideje, hogy kicsit mélyebbre ássunk, és összegyűjtsük azokat a faktorokat, amelyek szerepet játszhatnak egy szenvedő nőtársunk maradásában.
Legelőször is szemügyre kell vennünk a szocializációs tényezőt, amely, 21. század ide vagy oda, nem sokat változott abban a tekintetben, hogy a házasságokban és párkapcsolatokban továbbra is a nőé az alárendelt szerep. Általában a férfié az utolsó döntés joga, ő kezeli a pénzügyeket, ő a gondterheltebb, aki a nagy felelősségnek köszönhetően több mindent megtehet. Anyák és nagyanyák tanácsain nevelkedve tudjuk, hogy egy nőnek, természetéből adódóan mindig szorgalmasnak, megértőnek és türelmesnek kell lennie urával szemben, és a megbocsátás pedig ugyebár minden ember legfőbb erénye. A csonka családokban felnőtt lányokból lett asszonyok pedig útravalóul azt kapták, hogy miután édesanyjuk egyedül maradt a válás után, túl sok fizikai, lelki és anyagi teher hárult rá. Így csak nagy küzdelmek árán sikerült felnevelnie a porontyokat, miközben továbbra sem érzi magát nőnek, mert azóta sincs hosszútávra szóló kapcsolata. A sztereotip női szerepek, és a gyermekkori átélések, megfigyelések jelentősen befolyásolják a bántalmazottak döntését a menekülést illetően.
Akárcsak az erőszakos párkapcsolatok dinamikája, amely a feszültség és a konfliktusok felgyülemlésétől az erőszak elkövetésén át egészen a megbánás és visszaédesgetés időszakáig tart. Mert az agresszív kapcsolatok sem statikusak, telis-tele vannak 180 fokos fordulatokkal, amely váltások éppen elegendőek ahhoz, hogy a válás döntését már éppen, hogy meghozó, bizonytalan áldozat meggondolja magát. Ha a szíve mélyén tudja, hogy a „mézeshetek” nem fog örökké tartani, akkor is tagadásban él, szégyenből, vagy zavartságból, vagy csak, hogy a látszatot fenntartsa. Hiszen a látszat mindennél fontosabb egy olyan társadalomban, ahol a törvények gyakran a bántalmazotton kérik számon a megalázást, megverést, megerőszakolást.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez