Hajnalban engedték el, szinte semmire sem emlékezett.

Tornatore zseniális. Depardieu is az. Polanski is. És a történet sem kevésbé. Lényegében első olvasatra egyetlen sora sem érthető, de sokadszorra megnézve, és odafigyelve azért célba ér az ember, ha kíváncsi a magyarázatra.

Okos film.

Nem mindennapi kaland az amnéziás íróval, olyan kamaradráma, amelyhez hasonlót nagyon, de nagyon keveset találunk.

Sokak szerint öngyilkosságot látunk, illetve azt, ami azután van. Az elszámolást saját magával. Mintha a felügyelő önmaga lenne, akinek el kell mindent mesélni, hogy a végén elengedjék, ezen olvasat szerint a túlvilágra.

Mintha valami megváltás-féle lenne, mintha a szemünk előtt lenne vége valaminek, és kezdődne valami egészen más. Mindez olyan finomsággal, és néhol gyomorbavágással, amilyenre csakis a legnagyobbak képesek.

Egy író.

Akiről kigallgatója már a legelején mindent tud, mint valami utolsó állomás a túloldal előtt, mintha puszta formalitásként szükségünk lenne egy megállóra, mielőtt végleg elhagynánk az árnyékvilágot. Mert ha mi magunk választjuk a halált, benne van, hogy kikérdeznek, vagy legalább illik önmagunk előtt számot adni, hogy miért a könnyebb utat választottuk.

Illetve a bátrat.

Mert ha a lövés az elején magamaga ellen irányul, akkor viaskodik minden, ami odabent van, és egyszerre perzselődik a szív és a lélek. Minden sajog, mégis akadnak a legvégén is emberi pillanatok.

Hogy azután a végén ott legyen a következő, aki vallani jött, amolyan puszta formalitásként.

Az írót Onoffnak hívják. Ha értelmezzük a nevét, hihető az öngyilkos változat.

Off.

Puszta formalitás (1994)

Rendezte: Giuseppe Tornatore

Bokros László

• Giuseppe Tornatore Roman Polanski Puszta formalitás Gérard Depardieu

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!