El kell engednem téged
Éveken át húzódott a héja nász közöttünk, a lelkünk cibálása. Elfáradtam. Már nem kapok tőled annyit sem, mint régen, te mégis néha még ki-kinyitogatnád ezt a fiókot, aztán becsapnád újra, amikor valaki rajtakap a nosztalgián. Csak rajtam áll a saját boldogságom, ezért úgy döntöttem, hogy bátor leszek meghozni egy végzetes döntést.
Őszintén és esendően bevallom, hogy még sosem szerettem senkit ennyire, mint téged. Nem csak a párkapcsolatokban megszokott dolgokat láttam kettőnkben, hanem valami egészen varázslatos világot képzeltem el, amelyet csak mi érzékelhetünk. Talán éppen ezért tart ennyi ideig az elengedésed. Elhitettük egymással, hogy ez egyedülálló és örökre szól. Még mindig úgy érzem, hogy egy hatalmas tégla van a mellkasomhoz kötözve, és nehéz még levegőt is venni. A szívem nagyon beteg. Hiányzol neki, hiányzunk neki, és vérzik a fájdalomtól, amit a félelem okoz: hogy ennyi volt, itt a vége.
Te jelenleg mással töltöd a mindennapjaidat. Talán továbbléptél, meguntad, talán csak figyelemelterelés arról a mérhetetlen fájdalomról, amit én is érzek miattad. Elhiszem, hogy nem akarod ezt érezni, hiszen fojtogat, felemészt, nem akarod elhinni és elfogadni. Valamiért azt érzem, hogy csak struccpolitikát gyakorolsz, és az a helyzet, hogy nem tudom eldönteni, hogy ennek örülnék-e vagy sem. Mert így van, és csak terelsz, akkor nagy bajban vagyunk.
Annyi könnyem csordult már ki tőled, érted. Annyi álmatlan éjszakát forgolódtam végig az ágyban. Annyiszor költöztem. Annyiszor emeltük meg a hangunkat, annyiszor veszítettük el egymást, majd kerültünk össze újra. Annyi drámát teremtettünk. Muszáj a továbblépést választanom.
Az a helyzet, hogy nagyon fogytán az időnk. Van egy pont minden szerelmi történetben, ahol már nem állhatunk tovább értetlenül, hogy miért nem működik, min lehetne még változtatni. Sok szakítás, válás után lejár a gyászidő, vagy szinte azonnal azt érzi az ember, hogy készen áll az új dolgokra, emberekre, a továbblépésre.
Vannak azonban olyan szerencsétlen helyzetek, amilyen a miénk is, hogy a két embernek úgy kell elválnia egymástól, hogy még szeretik a másikat. Itt nem szabad várakozni erre a pillanatra, hanem döntést kell hozni. Vannak dolgok az életben, amik felülírják ezeket az érzelmeket. Van úgy, hogy muszáj a racionalitáshoz nyúlni, és bízni benne, hogy jól döntünk, ha ezt az utat választjuk.
Egyetlen dologban vagyok csak biztos: ebben az állapotban így nem maradhatunk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez