Ciprus, a kettéosztott sziget
Ciprus szigete az egyik legizgalmasabb látvány repülőről. Jellegzetes formája mintha lustán nyújtózkodna a Földközi-tenger csillogóan kék keleti medencéjében. „Farkincája” a török partok, az Iskenderun-öböl felé mutat, sugallva történelmi-politikai múltját azoknak, akik érdeklődnek iránta. Földet érve pedig még többet mesél róla.
Larnacában landolunk. Kilépve a gépből megtévesztően meleg van, elég egy rövid ujjú póló is, pedig a naptár december elejét mutat. Már most látom, hogy ez az ország több meglepetéssel is fog még szolgálni. Ciprus eklektikus hangulata elég hamar megérint: elhelyezkedése, életstílusa, népessége a mediterráneumhoz kapcsolja, de hamarosan meglátom az első muszlim épületet – a flamingókkal pettyezett larnacai sóstó mellett, a tengerparton magasodó Hala Sultan Tekke mecsetet, mely Mohamed próféta nevelőanyjának a sírja fölé épült – s azonnal ráébredek, a sziget bizony inkább a levantei régióhoz tartozik. E kultúrtörténeti és geopolitikai meghatározás a Közel-Kelet Szíriát, Libanont, Izraelt, Palesztinát, Jordániát, illetve Egyiptomot, Kis-Ázsiát és Ciprust is magában foglaló történelmi földrajzi régiójának gyűjtőneve, mely sokszor összefonódó múltjukból, kultúrájukból és történelmükből fakad. És ez azonnal meg is magyarázza Ciprus e hamisítatlanul eklektikus hangulatát.
A sziget déli fele görög nyelvű és kultúrájú, míg az északi – az 1974 óta létező megszállás óta – török. Az itt létrehozott Észak-ciprusi Török Köztársaság bábállamot csak Törökország ismeri el, s ez a szokatlan – és áldatlan – jogi helyzet meglehetősen furcsa, megosztott állapotot teremtett Cipruson. Rögtön az első ilyen példa a Larnacától keletre fekvő Famagusta tengerparti negyede, Varosha. Az egykor luxusnyaraló úti célnak számító üdülőváros arany homokjáról, elegáns szállodasoráról volt híres, de ma – katonailag lezárt területként – elhagyatott szellemvárosként pusztul le. Mintha csak 1974. augusztus 16-án megállt volna itt az élet. Az idő nem, mert vasfogai mára rendesen kikezdték az egykor csillogó-villogó hoteleket, ahogy ez Ciprus más, kettészakított városaiban is megfigyelhető. A Famagustánál kezdődő, a szigeten keresztül húzódó, s a két népcsoportot elválasztó 180 km hosszú Zöld vonal területén, melyet az ENSZ békefenntartói őriznek, ma is elhagyatottan, lepusztultan állnak az épületek. De a déli tengerparti városokban nyugalom és béke van, ez talán annak is köszönhető, hogy nem decemberben tombol a nyaraló szezon. Ennek ellenére néhány bátor – és nyilván skandináv – vendég bemerészkedik a tengerbe, bár sokan nem követik példájukat. Mi ehelyett inkább bebarangoljuk Larnacát, melynek leghíresebb látnivalója a városközpontban álló, s a IX. században alapított bizánci stílusú Szent Lázár templom, melynek altemplomában még ott áll a névadó szent, a város első püspökének, a Jézus által feltámasztott bethániai Lázárnak a szarkofágja. Hasonlóan kellemes hangulatot árasztó tengerparti város Limassol, mely már az ókorban is jelentős polisz volt: a várostól nyugatra található régészeti terület, az ókori Kourion csodálatos állapotban feltárt színházzal, illetve lakóépületek maradványaival és lenyűgöző mozaikmunkákkal csalogatja a történelem iránt fogékony turistákat.
A következő napot a sziget belsejében töltjük, s Ciprus újabb hangulatait és arcát ismerjük meg. Először a sziget fővárosa, Nicosia felé vesszük az irányt, ahol ismét szembesülünk a kettéosztottsággal: a sétálóutca közepén véget ér görög Ciprus, s egy bódéban kapott pecsét után már a török Nicosiában folytatjuk utunkat. Láthatóan az építészet is más itt, egymást érik az ottomán stílusú lakóházak, de Nicosia nevezetességei is inkább a török részre esnek, ilyen az egykori gótikus Szent Zsófia katedrálisból átalakított Selimiye dzsámi is. Furcsa ez a kétarcú Nicosia, de a békefenntartóknak köszönhetően legalább nyugalom van. Innen Ciprus legmagasabb hegye, a Troodos felé folytatjuk utunkat, ahol télen síelni is lehet, mi azonban megelégszünk egy kiadós kirándulással. Útközben megállunk két kis hegyi faluban, Kakopetriában és Omodosban, előbbi egy elbűvölő, középkori utcácskákkal behálózott, hangulatos település, míg utóbbi a ciprusi bortermelés fellegvára. Végül felkeressük a sziget UNESCO Világörökségi helyszínei, a Troodos bizánci templomai közül néhányat; a tömjénillat, az ikonok és az időtlen nyugalom mintha csak a XI-XIII. századi görög ortodox Bizánc korába repítenének.
Az utolsó ciprusi helyszín is újabb meglepetéseket tartogat, ami a szigetre jellemző kulturális, történelmi és vallási sokféleséget idézi. Paphos és az előtte található lenyűgöző partszakasz, Petra tou Romiou ezúttal az ógörög korba visznek vissza. A legenda szerint itt, a kopár, de elbűvölő, aprókavicsos, sziklás partszakaszon lépett ki a habok közül Aphrodité, a görög mitológia szerelemistennője, így nem meglepő módon, a parton bóklászó turisták is szív alakú kavicsok után kutatnak. Paphos városában aztán további ógörög maradványokat lehet megcsodálni, melyek olyan fontos történelmi és kulturális jelentőséggel bírnak, hogy az UNESCO Világörökségi helyszínné nyilvánította. A város romantikus tengerparti sétánya – a kikötőben magasodó bizánci kastéllyal –, a part mentén sorakozó halászhajókkal, a karcsú pálmasorral, valamint a Paphos környéki bizánci vallási épületek, amilyen Geroskipou ötkupolás ódon temploma, az Aya Paraskevi, vagy az Ayios Neophytos kolostor örökre elrabolják az ember szívét, bár nem tudom, hogy ehhez Aphroditénak végül mennyi köze volt?
Etédi Alexa
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez