Beszélnünk kell
Minden kapcsolat alapja a kölcsönös tisztelet, amelybe egyáltalán nem férnek bele a felületes beszélgetések. Az emberek többsége konfliktuskerülő, nem provokál problémákat és nem alkot véleményt fölöslegesen. Azonban minden más lehetne, ha a „fölösleges” címke ragasztgatása helyett az emberek inkább megragadnák e gyönyörű nyelv által kínált lehetőségeket.
Egy tökéletes világban az emberek beszélgetnének egymással. Őszinték lennének, mint a gyerekek, akiket nem rontott még meg az a felismerés, hogy ezt másképp is lehet. Lehet, de nem érdemes. A körülöttem haldokló kapcsolatok közös jellemzője a kommunikáció hiánya, a problémák szőnyeg alá söprése. Kapcsolatok alatt szülő-gyermeki, testvéri, baráti és szerelmi kapcsolatokat egyaránt értek, tehát a probléma tágabb körben van jelen.
Minden kapcsolat alapja a kölcsönös tisztelet, amelybe egyáltalán nem férnek bele a felületes beszélgetések. Az emberek többsége konfliktuskerülő, nem provokál problémákat és nem alkot véleményt fölöslegesen. Azonban minden más lehetne, ha a „fölösleges” címke ragasztgatása helyett az emberek inkább megragadnák e gyönyörű nyelv által kínált lehetőségeket.
Egyszer ülj le egy sarokba, és csendben figyelj meg egy gyermeket. Ártatlan, egyenes, időnként fájóan őszinte, de ami a szívén, az a száján, így megőrzi teljességét és önazonosságát. A bonyodalom az első érdekből elhangzott szóval kezdődik, amit apró hazugságok és halogatások követnek, ugyanis a társadalom ezt kívánja meg. Szocializációnk során elsajátítjuk azt a viselkedésbeli normát, amely egyenes ágon öngólhoz vezet.
Persze milyen lenne az a világ, amelyben mérlegelés nélkül mindenki kimondaná minden egyes gondolatát? Felnőttek vagyunk, így tudjuk, hogy egészséges társadalmi együttélésünkhöz elengedhetetlen a jókor és jó helyen történő, bölcs hallgatás, egy-két kegyes hazugság és megfontolt véleménynyilvánítás. De létezik az a pont, amikor már a jómodoron felülkerekedve ki kellene nyitnunk a szánk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez