Beérjem kevesebbel?

Már számtalanszor próbálták megfogalmazni, mi a szerelem. Én most ezt nem próbálom meg. Csupán a szerelem lángoló ékköveit kutatom. A titkot, a csodát ami különlegessé teszi a másikat. Amitől azt érzem, hogy bármire képes vagyok, és azt a valakit, aki után a pokolba is lemennék.

Olyan érzésekről beszélek, melyek többek puszta vonzalomnál. Persze a vonzalom is fontos, mert ha nincs meg a kémia, akkor az egésznek lőttek. De mégsem csak a külcsíny érdekel: tudni akarom, hogy ez az ember képes a világot jelenteni akkor is, amikor már sorvadt lesz, ráncos és öreg. Valami összekapcsol. Nem hiszek abban, hogy a szerelem szabad. Képtelenség, mert ha bármi történik, ő az első gondolatom. Ha megnézek egy jó filmet, vagy látok egy szép képet, rögtön arra gondolok, hogy ő vajon mit szólna hozzá. Ha egyszer elmenne, túlélném, de az életem már sohasem lenne ugyanaz. És sohasem tudnék neki megbocsátani. Bár úgy érezzük néha, hogy akár néhány másodpercre is képesek vagyunk szerelembe esni, az csak illúzió. Hiszen a szerelmemmel akarom leélni az életem és arra vágyom, hogy minden éjjel az ő karjaiban pihenjek. A szerelem nem tart napokig. A szerelem örökre szól – ami nem, az nem biztos, hogy igazi. Ilyenkor eszembe jut, hogy vajon Rómeó és Júlia között akkor is lángolt volna a tűz, ha a mindennapok szürkeségében élhették volna le együtt az életüket? Vajon megmaradt volna köztük a csoda?

Márpedig a lányok valamiféle csodára vágynak. Mindegyik. Még ha sokan nem is merik bevallani. Az igazság az, hogyha hiányzik a csoda, akkor értelme sincs az egésznek. De miért olyanoktól várják, akik távolról sem esélyesek arra, hogy boldog életet biztosítsanak? És ez sokszor nem a férfiak hibája. Pénz, vonzó külső, hűség, őszinteség, szexualitás és még rengeteg elvárás áll a boldog szerelem útjába. Pedig az elfogadás és a hála mindennél fontosabb. De érdemes olyannal leélni az életünk, akit csak úgy „elfogadunk”, és köze sincs a lelkünk titkos zegzugában megbúvó ideálhoz? Keressek jobbat? De vajon találok-e? Vagy akkor, ha a másik tökéletesnek tűnik, de már nem perzsel, és nem repkednek pillangók a gyomromban, ha meglátom? Érdemes-e várnom, amíg egyszer betoppan a szőke királyfi fehér lovon, vagy már meg is érkezett? A legesleggyönyörűbb, amikor álmaink és a valóság találkozik. A szerelem sokkal mélyebb, tartalmasabb érzés: a másik ember iránt érzett erős vágyakozással és barátsággal kevert isteni szeretet. Ha elérkezik, azt mindenki tudni fogja. Az igazi szerelem viszonzott és nem fáj. A szerelem szakrális, és beragyogja az életet. Aki mást mond, az hazudik. De mindenkinek magának kell eldöntenie, milyen utat választ.

Helle Robertina

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!