Becsaphatnak az emlékeink?

Becsaphatjuk az emlékeinket? Vagy talán hasznosabb lenne ezt kérdezni: becsaphatják-e jelenünket az emlékeink?

Csak képzeld magad elé a szituációt: egy kellemes, januári napon ücsörögsz a parkban. Kezedben egy óriási gofri, melynek tetején eperlekvár piroslik. A töménytelen mennyiségű tejszínhabról már nem is beszélve. Ámde, amíg a cukorban tocsogó reggelidet majszolod, mélázva tekintesz körbe. Tekinteted a mellettetek lévő korcsolyapályára téved, és nosztalgiázva mosolyogsz a régi kis boltokon. És mit látsz még? Önfeledten nevetgélő, ölelkező párokat. Szerelmet. Már éppen eszedbe jut Ő is, amikor… Egyszer csak megérkezik a barátod. A maga egyszerű, snassz kis gofrijával, amin alig van feltét. És egyszerűen megőrjít a dekadenciája! „Ha végeztünk, mehetnénk mi is korizni!” – mutat a jégkorcsolya pálya irányába. Arcán félszeg mosoly ül. Ami pedig téged illet, mintha lesokkoltak volna. Kapkodva próbálsz levegőt venni, hogy visszatérhess a jelenbe emlékeid kusza folyamából. Ez így nem lesz jó. „Szerintem még egy kicsit maradhatnánk. Tudod mit? Imádom ezt a helyet, de képzeld, az almás-fahéjas fánkjukat még soha életemben nem kóstoltam” – feleled, mintegy mentsvárat építve, hogy legyen időd elbújni a szégyen elől. Mert hát igen, annyira ismerős a szitu. Pont egy éve történt: amikor életedben először elmentél korcsolyázni, és most valahogy nem annyira csábít. Szerencsére nem pont ezen a helyen történt, de akkor még azt gondoltad, életed igazi, nagy szerelmével siklasz a jégen kézen fogva. És bár lehet, hogy ezt a srácot is szereted, hirtelen nem vagy képes így érezni iránta. Hirtelen körbevesz a múlt, elözönlenek az emlékek és visszavágysz. De jól van ez így? Miért van az, hogy a régi helyek, helyzetek, az ízek és az illatok fájdalmasan mély nyomokat hagynak bennünk? A fizikai érzések összekapcsolódnak az akkor érzett szerelemmel, és brutális erősséggel ütnek szíven. Megeshet, hogy elkezdenek a gyomrodban apró pillangók repkedni, amik felreppenek a szíveden át az elmédig, hogy végképp összekuszáljanak mindent. Jó helyen vagy? A megfelelő emberrel? Miért is nem az van már melletted, aki akkor?

Bakker. Ő más volt. Különleges. Ő fánkot sütött, amikor fogyóztál, mert azt mondta, hogy 100%-ban cukormentes a közepe. Ő papucsban futott a házatok elé a téli mínuszban, mert éppen összevesztetek és egy percet sem akart zokni-és cipőkeresésre vesztegetni. Csak hogy hamarabb láthasson. Vicces volt. Egyedi. Imádtad. Mégis tudod, hogy elmúlt. Réges-rég lezártad. De ha egy régi, jól ismert helyzetkombináció megismétlődik, az agyad megvadul, és újra felidéz mindent. Miért? Vagy a mi a helyzet a tárgyakkal? Például az ékszerekkel? Nyilván, addig jó, amíg képes vagy szimpla ékszerként kezelni egy exedtől kapott szép nyakláncot, de akkor is: annak háttérsztorija van. Ha bárki megkérdezné, hogy hol szerezted, kínosan ciki lenne azt felelni, hogy a volt barátodtól kaptad. Kiváltképp akkor, ha ott ül melletted épp a mostani szerencsés választott. Hiszen a kérdező nem tudhatja, hogy rátapintott a lényegre, ugye? Sőt, ha épp a jelenlegi párod kérdez róla, még gázabb. Hazudni meg ugye nem akarunk senkinek. Vagy ott van a kedvenc sorozatod – ami egészen addig volt vicces, amíg jártatok… Az a gond, hogy amíg nem engedjük el a múlt tárgyait és emlékeit teljesen, egészen addig a pillanatig önmagunknak is hazudunk. Szép dolog a szentimentalizmus, de ha a múlton rágódunk, nem éjük meg a jelent, és nem leszünk készek arra, hogy a jövőbe lépjünk! Szóval: még mindig korcsolya. Kéz a kézben. Csodálatos élmény. Ha apukáddal mentél volna először korizni, most zavarna a helyzet? Nem. Ha az exeddel végigkóstoltátok volna a város össze cukrászdáját, most hol ennéd a kedvenc desszertjeidet? Ugyan… ezek csak helyek. Hűek lehetünk az emlékeinkhez, de ne szennyezzük be őket. Ha fáj, ne idézzük fel. És akkor talán tovább lehet lépni. Vagy hagyd, hogy az új élmények felülírják a régieket. És akkor holnap talán újra visszamész a parkba. És talán mersz újra korizni, talán nem. De biztos, hogy eszel még egy gofrit. Sőt, egy fánkot is. De hogy kivel? A jövődet te magad írod.

Helle Robertina

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!