Barátság extrákkal - a jelenség, ami pontosan ugyanúgy csalódással tud járni
Megfigyeltem, hogy sokan azért kezdenek bele az efféle könnyedebb elköteleződésbe - nevén nevezve: barátság extrákkal - mert az a téves elképzelés van a fejükben, hogy ebben kicsi a sérülés esély. Azonban fel kell ébredni, ugyanis egy ilyen jellegű szabad, ugyanakkor mégis kötődő kapcsolati dinamikában az egyik fél az esetek többségében többet fog érezni. És ezzel máris témánál vagyunk, sérülni fog.
Ha igazán őszinte akarok lenni, én is részese voltam már ilyen jellegű kapcsolatnak. Akkor még nem láttam a teljes képet, de a mai fejemmel már tudom pontosan, hogy mi vezetett odáig, hogy belemenjek ebbe. Alacsony volt az önbecsülésem. Féltem attól, hogy nem vagyok elég. Ezért olyan kapcsolati minőséget választottam, amiről igazából már az elején tudtam, hogy garantáltan rossz vége lesz.
Tudtam, hogy akkor hibázom. A barátaim is figyelmeztettek, hogy maradjak távol ettől az egésztől. A józan eszem is figyelmeztetett, de én nem hallgattam rá. Hazudtam magamnak, és homokba dugtam a fejem, amikor arra gondoltam, nekem ez így is oké, így is megfelel. Mert jó volt érezni, hogy a találkozásoknak mindig volt egy bensőséges hangulata. Jó volt együtt aludni, jó volt érezni, hogy számítok...
Arra gondoltam, hogy talán, ha jól forgatom ki a lapjaimat, akkor ebből sokkal több is lehet ennél. Igen, itt kezdődnek a gondok. Az ember mindig eljut arra a pontra, ahol elhiszi, hogy ebből több is lehet.
Azt akartam hinni, hogy ha elég sokáig kitartok, akkor egy idő után fordul majd a kocka és a másik is meglátja bennem AZT, ami ahhoz kell, hogy szintet lépjünk.
Tévedtem.
Volt, amikor úgy tűnt, hogy jó úton haladunk egy kapcsolat felé, de olyankor valamilyen csodával határos módon ő mindig behúzta a féket. Nem meglepő, igaz? Mert hogy az esetek nagy százalékában ez történik az ilyen kapcsolatokban. Amikor érezhetővé válik, hogy komolyabbra is fordulhatna, akkor az egyik fél mindig kihátrál.
Amikor az éjszakáink véget értek, sokszor voltam magam alatt, hisz külön utakon jártunk és nekem fogalmam sem volt, hogy meddig kell várnom arra, hogy újra találkozzunk. Ugyanis itt, ezen a ponton, amikor már átfordultak az érzéseim komolyabbra, egyértelműen az irányítás is átfordult a másik kezében. Viszont sosem panaszkodtam, mert rettegtem attól, hogy akkor vége lesz. Ezért inkább magamban őrlődtem, és ezzel nem csak az önbizalmamat, az önszeretetemet, de a lelki világomat is módszeresen tettem tönkre.
De egy nap mindenki felébred az illúzióból és akkor rádöbben arra, hogy bármennyire is erős a kötődés, ezek a kapcsolatok sosem fordulnak át. A barátság extrákkal összetörte a szívemet, de megtanított arra, hogy mennyire veszélyes egy egyoldalú kapcsolatban lenni. Megtanított arra, hogy sokkal jobban értékeljem önmagam, és hogy hinni tudjak abban, hogy igenis lesz olyan ember, aki boldogan tölti majd velem minden szabadidejét, aki miatt nem kell remegve várnom, hogy megcsörrenjen a telefon.
Addig viszont, amíg ez az ember nem érkezik meg az életembe, saját magamat építem. Így később egy önálló egészként tudok majd egy teljes értékű kapcsolatba belekezdeni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez