BYD: ezt érdemes tudni a magyar piacra belépett kínai óriásról
Január 11-én lett hivatalos, hogy az elektromos autókat gyártó kínai óriásvállalat, a BYD a Schiller Autó Család Zrt-vel is szerződést köt. A Duna Autó és a Wallis Motor után harmadikként befutó Schiller régi motoros a hazai piacon, immár majdnem harminc éve foglalkoznak autókkal. De miért is szálltak be a kínai EV-k értékesítésébe? És mit érdemes tudni a BYD-ről, mint vállalat? Cikkünkben kifejtjük!
Nem most érkeztek Magyarországra
A BYD név már sokaknak ismerősen csenghet. A 2023 októberétől Magyarországon is értékesítő kínai vállalatnak nem ez az első magyarországi lépése: a Szeged mellett épülő autógyár mellett Komáromban már jó pár éve autóbuszokat gyárt, Fót mellett pedig akkumulátorokat szerel össze. Mit érdemes tudni erről a kínai mamutcégről?
Elektromobilitásban az élen
A Schiller Autó egy nagyon alapos, a következő linken elérhető blogposztban mutatta be új partnerét, kifejtve, hogy milyen komoly háttér áll BYD elektromos autó mögött ipari és technológiai szempontból. Ezzel együtt azok kedvéért, akik most épp nem érnek rá elmélyülni a témában, rövidebben itt is összefoglaljuk a lényeget.
Bár a BYD csak 2021-ben érkezett meg Európába (azon belül is Norvégiába), közel sem egy frissen gründolt, tapasztalatlan vállalat. 1993 óta működnek, és piaci kapitalizáció alapján a világ második legnagyobb EV-gyártói, akik emellett az akkumulátorgyártásban is éllovasnak számítanak mind piaci részesedés, mind az alkalmazott úttörő technológiák szempontjából. Négy iparáguk van:
- IoT eszközök és technológiák
- Napelemek és áramtároló eszközök
- Elektromos vonatok
- Elektromos járművek
A legutolsó iparág is óriási: nemcsak elektromos autókat gyártanak, munkagépeket, tehergépjárműveket és egyéb EV-ket szintén. Látszik, hogy egy tudatos, átfogó stratégia mentén haladnak, egy teljes elektronikus/fenntartható ökoszisztémát tűzve ki célul. Ezen túl óriási mérnökgárdát foglalkoztatnak, akikkel minden területet lefednek és számtalan innovatív megoldást dolgoznak ki házon belül. Ezen túl érdemes még tudni róluk, hogy egy-két apróságtól eltekintve (például autógumik) lényegében az egész ellátási és gyártási láncot a kezükben tartják, ami példa nélküli hatékonyságot és kompatibilitást eredményez.
És az autóik is szuperek!
A BYD első körben öt modellel tervezi meghódítani az európai piacot, ezek pedig a következők:
- a fenti képen is látható SEAL sportszedán,
- a SEAL U, ami a “sima” SEAL városi terepjáró változata,
- a városokba szánt kis ferdehátú DOLPHIN,
- egy pénztárcabarátabb SUV, az ATTO 3,
- valamint az ETP3 minifurgon.
De előbb-utóbb a HAN és a TANG modellek is megérkezhetnek Európába.
Az eddigi tapasztalatok alapján mindegyik kiváló, és ár-érték arányban bőven pariban van az európai és amerikai gyártók termékeivel.
BYD Schiller: új márkával a magyar autósokért
A fentiek alapján nem meglepő, hogy a magyar autókereskedések is látják a potenciált a BYD EV-kben. A Schiller Autó Család Zrt. története annyiban érdekes, hogy személyes történet is áll a BYD márkakereskedés és a BYD márkaszerviz nyitása mögött. Schiller Márk, a vállalkozás stratégiai-, és marketingigazgatója ugyanis közel egy évtizede egy más ügyben tett kínai utazása során figyelt fel a Kínában már akkor is úton-útfélen fellelhető BYD autókra (ezek egy jó része taxi volt, ami általában jót jelent). A kezdeti pozitív impulzus után nem csoda, hogy rajta tartották a szemüket a kínai gyártón, majd miután pár évvel ezután édesapjával, Schiller Gáborral (a Schiller Autó Család Zrt. vezérigazgatójával) személyesen is volt lehetőségük kipróbálni az autókat, nem maradt több kérdés.
A szerződés 2024. január 11-i aláírását követően 2024. február 1-jével nyitott a váci úti BYD Schiller, ahol sok szeretettel várják az autókat kipróbálni szándékozó érdeklődőket. Jelenleg négy személyautó értékesítése indult el, ezek az ATTO 3, a DOLPHIN, a SEAL és a SEAL U. Az ötödik modell pedig nem más mint a az ETP3 kisteherautó. És mi sem természetesebb, hogy ezekre is igénybe lehet venni a 2024-es elektromos autó támogatást! Akit tehát érdekelnek a fenti modellek, érdemes beülni a volán mögé, és kipróbálni őket - ugyanis semmiben nem maradnak el a nyugati versenytársak autóitól. Sőt!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez