Az okos lányok nem vetkőznek az első randin
Meddig kell várni az első szenvedélyes összebújásig? Mennyi randi kell a szexhez? Van- e értelme és jelentősége a „mágikus ötösnek”, vagyis minimum öt randi kell, és máris ledobhatjuk ruháinkat és gátlásainkat? Egyáltalán van-e optimális ideje annak, hogy a csókok, és a közös élmények után mikor jutunk el a hálószobáig?
Tudtam, hogy ő az. Már a legelső találkozáskor egymásra hangolódott a lelkünk, a testünk azonnal megtanult a lélek nyelvén beszélni, én az övé voltam, és ő az enyém. Nem volt szükség arra, hogy a szex fejezze be a szerelmes táncunkat, mert a találkozásunk azonnali összekapcsolódás volt, lelkek találkozása, és a testiségünk magától értetődő volt, akárcsak bármilyen más érintés közöttünk. Nem volt idegen, mintha régről ismertük volna már egymás illatát, mozdulatait, testének hajlékony vonalait.
Meg kellett ragadnunk a pillanatot, és nem bántuk egy pillanatig sem, mert a reggel kendőzetlen fényében látva arcunkat ugyanolyan egyértelműen egyszerű, és gyönyörű volt minden, mint az éjszaka jótékony takarásában. Ezt hívják karmikus találkozásnak? Én csak azt tudom, hogy korábban nem hittem ilyesmiben. Csak azt mondhatom, hogy vele lehetek ösztönös, és spontán, nem kell tudatosodnom, és okoskodnom, vele lehetek az, aki valójában vagyok. Vele nem kell félnem, hogy felhív-e másnap, hogy ott lesz-e, amikor ígéri, vele az érzelmek védelmező, biztonságos kötelékében létezem.
Photo by GettyImages
Nem erről álmodunk mindannyian? Egy olyan szerelemről, amiben nincs megfelelési kényszer, félelem, bizonytalanság, érzelmi ridegen tartás, és nincsenek elvárások? Ahol nem létezik kell, és nincsenek a testi szerelemnek írott, és íratlan szabályai, csak ösztönös, és akarattalan együtt létezés van, és ha úgy akarjuk, akkor szerelmünk legyen Szentivánéji álom, legyünk a csillagos ég alatt egymáséi. A negatív tapasztalatok, és az embertelen, magyarázat nélküli köddé válások azonban egyre inkább azt igazolják, hogy egyre ritkábban élhetünk át ilyen mély, és őszinte spontaneitást.
A mai ember súlyosan szeretethiányos, és hatalmas önbecsülési krízist él meg, és a végsőkig ki van éhezve a pozitív külső megerősítés impulzusokra, folyamatos, állandó, jótékonyan stimuláló feedbackre vár, hogy ő is szerethető, izgalmas, különleges, vagy szexuálisan vonzó. Akit ma ágyba vihetsz, ne halaszd holnapra, hangoztatja a szexuálisan felszabadult, szedd fel-dobd el generáció, akik eltökélten hiszik, hogy külön tudják választani a szexet a szerelemtől. Ők a carpe diem lelkes, impulzív szószólói: ragadd meg a pillanatot, élvezd, amit adhat, csontozd ki, vájd ki belőle, ami kell neked, aztán lépj tovább, a lehetőségek tárháza végtelen, kutass fel új opciót. Instant kielégülés kell, aki szembejön, arra ráragasztják az egy a millióból címkét, mert van még bőven kifogni való hal a vízben. Valójában halálra vannak rémülve, félnek a fatális szívtöréstől, az érzelmi függőség állapotától, eszük ágában sincs sebezhetővé válni, és sérülni, vagy minden észérvet hátrahagyva szerelembe esni, majd elköteleződni egyetlen ember mellett.
Húszas éveink elején még olyanok vagyunk, mint ahogyan egykor Kornis Mihály ecsetelte: egy szépségesen becsomagolt, masnival átkötött díszdoboz. A királyfit várjuk, de legalább a herceget, aki majd értő kezekkel, csillogó szemekkel bontogatja azt a pompás, magasztos csomagolást. És amikor sokáig nem jön, akkor sajnálatos, de már jó lesz bárki, még a durva olcsójános is, és a sok bontogatástól, ki-és becsomagolástól egyszer csak sérül a tartalom, elvész a szemrevaló báj, a buja ártatlanság. Aztán harminc után gyanakodni kezdünk, talán bennünk van a hiba? Mert a díszcsomagolást már annyian tépték, szaggatták mohón, hogy méltatlanul elrongyolódott, elveszítette egykori tetszetős, kápráztató mivoltát, színe, fénye, megfakult, a varázslat odalett. Az agyonhasznált, leharcolt, megtépázott csomagolás talán egyetlen alkalomra még megteszi, de az elnyűtt, kiégett lélek hosszú távon már az olcsójánosoknak sem kell.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez