Az irodalomnak mégiscsak helye tud lenni egy divatbemutatón - Ulysses íróját idézte fel a Gandalfot játszó 83 éves színész
Chiara Ferragni beszéde és ruháinak fontos társadalmi jelenléte Sanremoban, Rihanna jeltolmácsa a Super Bowl-on, kicsit azt kezdi megmutatni, hogy van igény a változásra. A tenniakarásra. A másokért való kiállásra. Lehet, hogy az abúzus, a női sztereotípiák ellen való kiállás nem lesz azonnal felkapva a magyar címlapokon nagybetűkkel, de ha már egy magyar újság előrébb helyez egy-egy komolyabb hírt is, már fejlődünk.
Bár jelenleg nem a társadalmi kiállásokról van szó, hanem az irodalomról. Hogyan lehet becsempészni egy-egy verset a kifutóra és mennyire éri meg? Egyáltalán mióta lett top3-as kérdés az, hogy megéri-e a kultúra azt, hogy foglalkozzunk vele? Mikor engedtük meg, hogy a pénz, a siker és a minőség egy oldalra kerüljön és legyőzze a minőséget és a valódiságot? Mikor lett egy könyv, egy színházi előadás luxus, egy kiállítás pedig unalmas időtöltés? Mikor kezdtük el inkább a filmet vagy a Netflixet választani a múzeum vagy az olvasás helyett? Mikor lett bátor lépés az, hogy valaki az irodalmat használja a divathoz, vagy a divatot arra, hogy társadalmi kérdésekben nyilvánuljon meg? Mikor cserélődtek fel a prioritások?
Míg nálunk a bulvár tarol és az, hogy minél kattintósabb legyenek a cikkek címei, addig külföldön mernek kockáztatni.
A február 19-én létrejött S.S. Daley divatbemutatón a márka mögött álló Steven Stokey-Doley divattervező gondolt egyet és összekötötte - vagy visszakötötte? -, a költészetet a divattal. A Gandalfot alakító Sir Ian Murray McKellen jelent meg a kifutón egy könyvvel a kezében, hogy Shakespeare-módon előadjon egy Lord Tennyson Alfred verset.
Ahogy nézem ezeket a képeket, amiket a Vogue osztott meg, nosztalgia és öröm fog el. Van a képekben - és ezt talán nagyobb százalékban a könyv is teszi-, valami fennköltség, valami elegancia, és mégis kiszolgáltatottság.
Kiszolgáltatottság, hogy vajon a nézők, a többi ember a világon mit fog gondolni rólunk, akik egy könyvvel a kezünkben járkálunk. Azt fogják rólunk gondolni, hogy introvertáltak vagyunk, hogy furák, hogy megközelíthetetlenek? Esetleg nem evilágiak vagy túlságosan idealisták? És ezeknek a szavaknak többnyire miért van negatív érzete a mai világban? Miért kezdünk el zavarban lenni, és miért kérnénk rögtön bocsánatot, miután az előbbi kifejezéseket használják ránk? Mikor hagytuk, hogy néhány szó valódi jelentését felcseréljük?
Az olvasás nem sznobság és egy extrovertált is művelheti sőt.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez