Az életben csak elszakadások vannak
Nem mindig jönnek ki a szavak belőlünk. Olykor keressük a megfelelő hangokat, de valami gátat szab. Valami megfékez. Különösen akkor, amikor a part szakad, mert hirtelen fojtogató a múlt kísértete, és érzed, hogy kibaszottul elfogy körülötted a levegő.
Érzed, a lakásban ülve, hogy összenyomnak a falak. Hogy bár próbálsz kitörni, bárhova mész, bárki is kísér, te mosolyogsz, mint a bohóc, aki felfestette az arcára a tökéletes maszkot, de legbelül üvöltenél.
Arcon ordítanád a világot, amiért igazságtalan. Amiért nem találod a helyed, és amiért nem tanultál meg elengedni igazán.
Mert valljuk be, hazudunk csak magunknak. Áltatjuk és ámítjuk magunkat. Sokszor mások előtt leplezve azt, hogy még nem sikerült továbblépni. Képtelenek vagyunk szembenézni a tudattal, hogy ez most nem ment ilyen könnyen.
Pedig hány történet indul el, és hány ér véget anélkül, hogy meglenne az igazi végjáték. A levezető, mint a filmekben. Amire szükség volna. Mert kell az embernek, kell a léleknek, az utolsó szó joga. A tisztességes elbúcsúzás egymástól.
De tudod, az életben nincs lekonferálás. Az életben elszakadások vannak. Kérdőjelekkel, szívtörésekkel, néma szavakkal, búfelejtőkkel teli elszakadások vannak. Majd az azt követő kétségbeesett modoroskodás. A kapkodás, az önbántás, a magányos éjszakák, a hazudott igazságok, és a megrészegült érzések.
És tudod mi az igazság? Az, hogy nincs recept rá. Nincs más csak az idő. Ami egy óriási illúzió, mégis az egyetlen barátod lesz. Mert megtanulod majd, hogy vannak dolgok, amiket akarattal sem befolyásolhatsz… csak elfogadhatsz.
További írások itt!
Instagram ITT
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez