Az elengedés művészete
Szerintem mindannyian ismerjük azt a sűrűn emlegetett frázist, miszerint csak “engedd el és egyből sikerülni fog”. Mit jelent elengedni egy vágyat, amit túlságosan is elkezdtünk akarni?
Ez nem egy pragmatikus út, pedig olybá tűnhet kívülről, hiszen amíg nem igazán vagyunk érintettek egy témában, valódi megoldásnak ígérkezhet. Végeredményben az is, viszont ennek a tudati állapotnak az elérése gyakran falakba ütközni. Alaktanilag vizsgálva az “engedd el” magában foglalja a tényt, hogy nem akarom tovább, kiengedem a fejemből, nem szorítom erősen a gondolatot, lazítok a csomón, amit rákötöttem.
Általában ilyenkor szokott az elv kontraproduktívvá válni. Ugyanis, ha nem akarunk vágyni az az úgynevezett görcsös akarat. Hiába mantrázom, hogy nem gondolok a rózsaszín elefántra, az agyam pont, hogy jelezni fog és állandósul a gondolat. A világ az a piac aminek a kapujára az van írva. hogy: Minden, amit nem akarsz az a tiéd (amit akarsz pont mindig 5 forinttal több, mint ami nálad van). Amit nem akarunk azt már dobják is utánunk, kifogyhatatlan mennyiségben. Azért trükkös dolog ez az anti-akarás mert megszokhattuk már a sok ösztönző idézetből, coach-ok hangzatos megmondásaiból, hogy “csak akarni kell”, “küzdj érte”. Viszont az elengedés pont ennek az ellentéte, egy lágy, megértő, nyugvó állapot. Valóban van az akaratnak olyan formája amikor elég “akarnunk”, de általában sokkal egzaktabb dolgokkal szemben, nem pedig érzelmi irányultságú állapotokkal.
A szégyen például nagyon jól csapol akaratot. Ha valakiben elég erős a szenvedés-nyomás, az is tud erős akaratot eredményezni. Tettekre, lépésekre tudnak ösztönözni. Viszont az elengedéshez sok minden kell. Érzelmi biztonság legfőképp. Megtalálni (megteremteni) magunkban azt a helyet, ahova bármilyen hatás is ér minket, vissza tudunk vonulni és biztonságban vagyunk. Megdédelgethetjük gyermeki énünket, elfogadjuk mindazt amik vagyunk. Nem kell hamis idealizált képet festenünk. Mondjuk ki ezen a helyen azt is, ha fáj valami vagy bánt minket egy érzés, gondolat. Ez a csupasz őszinteség helye, ítélkező gondolatok nélkül. Hívjunk elő egy számunkra megnyugtató emléket vagy helyszínt és merüljünk el önmagunkban. Minél többször tudunk visszavonulni erre a helyre, annál nagyobb lesz az érzelmi biztonságunk.
Itt eltudunk fogadni olyan dolgokat is, amikről előtte azt hittük nem menne, vagy függtünk tőle, irányított minket. Ez lehet egy út az elengedés felé. Megérteni mit és miért szeretnénk, teljes valójában látni önmagunkat és vágyainkat. Elfogadni, hogy bizonyos dolgok rajtunk kívül állóak, nem tarthatunk kontroll alatt mindent az életünkben. Bízhatunk abban, hogy ennek ellenére is lehetünk egyensúlyban. Ez olyan megnyugvást tud hozni, hogy az ember valóban el tudja engedni görcsös ragaszkodását, egy vágyott állapot vagy érzés iránt.
Sokszor találkozunk olyan történetekkel például mikor meddőnek hitt pároknak, az örökbefogadás után mégis születik saját gyermekük, mivel megszűnik a szorongató érzés bennük és már nem hajszolják görcsösen a vágyat. Ha az energiánkat nem a vágyra, hanem önmagunk támogatására és megértésére fordítjuk, közelebb kerülhetünk a belső valónkhoz ami mindképp pozitív érzések hoz majd az életünkbe, feltételek nélkül. Semmi nem fontosabb mint az önmagunkkal való megfelelő kapcsolat. Ez kísér el minket életünk végéig, ez segít át minket a nehézségeken vagy pedig éppen óv meg minket a mérgező kapcsolatok beengedésétől. Adaptálni ezeket az új látásmódokat nem egy nap alatt fog sikerülni, legyünk hát türelmesek magunkkal a folyamat során.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez