Az álmok akár valóra is válhatnak
Az álmok mostanában mintha messzebbre kerülnének. Látszik a munka a művilág mögött, és ez felettébb kényelmetlen.
És mégis. Többen szeretnék a képernyőt hinni.
A szerkesztők biztonságosak.
Olyanok, mint a piros lámpák, megmutatják, hogy mikor hová.
És vigyáznak, hogy el ne üssenek. Illetve csak azokat hagyja magára, akik másnak fizetnek.
A béke meghozta a félelmet.
Minden bezárva egy palackba.
És a kiút ismeretlen.
A háború irtózatos pokla elvetve.
Marad a szorongás.
Vagy a befelé menekülés. A pohár mellett, vagy egy másik mellett, aki ugyanúgy elbújik valahová, valami elől, de igazából nem is sejti, hogy mi az, amitől menekülnie kellene.
Pici poklok, reklámparavánok, megtervezett valóságok, kipróbálatlanul. A tesztcsoport nem vidám. Nem tudják, mi a cél, csak nevetni kellene, és örülni mindennek. Középszer a piedesztálon.
Ünnepelni mindent, ami nem méltó az ünnepre.
A Hihetetlen Család ellenfelei száműzik a szuperhősöket. Betiltják, mert akkor biztos a világ, ha senki sem szuper.
És a hősök elmennek dolgozni. És ott élnek egy darabig, magukat feladva, belül persze mosolyogva, és szánva a csetlő-botló, önmagukban vakon hívő, fura lényeket.
Akik azt mondják, az ember a minden. A kezdet és a vég.
És könyveket bújnak, persze anélkül, hogy bármit megértenének. A praktikum megteremti a börtönöket, és magánál tartja a lakatok kulcsait.
A szabadságot nem ismeri.
A szeretetet sem.
Az álmokat sem. Inkább megmutatja a munkát, ügyet sem vetve rá, hogy a színházban senkit sem érdekelnek a próbák.
Csak az előadás.
Bokros László
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez