Anyám megmondta - Dolgok, amiket nem hittem el neki, pedig igaza volt
Úgy gondolom, és ebben meg is szoktak erősíteni, hogy nem voltam elviselhetetlen tini, nem számítottam nehéz esetnek, és a lázadozás sem volt a kenyerem, viszont az tény, hogy időnként előfordult, hogy ellent mondtam a szüleimnek, különösen az anyukámnak. Ez többnyire azért volt, mert ő próbált nekem teljesen logikus és racionális tanácsokat, amiket én élből elutasítottam, és szent meggyőződéssel állítottam az ellenkezőjét. Azóta persze felnőttem, és rá kellett jönnöm, hogy természetesen mindenben tökélesen igaza volt!
Meg fogom bánni, ha befestetem a hajam
Amikor az ember önmagát keresi tinédzserként, annyira jó ötletnek tűnik a hajfestés, főleg amint az első szembe jövő drogériában találkozunk a végtelen lehetőséget színt és lehetőséget kínáló felhozatallal. Hiába próbált anyukám meggyőzni, hogy nem biztos, hogy ez a világ legjobb ötlete, és csak tönkre fogom vele tenni, össze-vissza festegettem a hajam, majd kb. hat évet kellett várnom, mire az egész lenőtt, és ismét egészséges, fényes és természetes színű lett.
Nem tart minden barátság örökké
Bár bizton állítottam, hogy a gyerekkori, majd a tinikori barátaim minimum (ha nem is a sírig) az öregek otthonáig tuti velem fognak tartani, rá kellett jönnöm, hogy mégis van az úgy, hogy bizonyos emberek lemorzsolódnak, vagy egyszerűen csak eltűnnek az életünkből. És ez így van rendjén.
A szerelmi bánat el fog múlni
Amikor először sétál be az életünkbe a nagy ő, teljesen elképzelhetetlen, hogy ez nem egy mindent legyőző és túlélő szerelem lesz, ennél talán már csak azt nehezebb elhinni, hogy azt ezt követő szereli bánat valaha is el fog múlni. Pedig úgy lett, ahogy anyukám mondta, tényleg elmúlt… ráadásul hányszor.
Túlélem ha néha kihagyok egy bulit
Feltett szándékom volt minden eseményen, buliban, mozizáson, vagy csak városban sétálgatáson megjelenni, és valahányszor ki kellett egyet-egyet hagynom, úgy éreztem, hogy most mindennek vége, többé nem leszek a társadalom hasznos, és a baráti köröm imádott tagja. Most pedig kénytelen vagyok beismerni, hogy így is felnőttem valahogy, úgyhogy csak nem volt ez akkora katasztrófa.
Ne hordjak műanyagból készült ruhadarabokat
Nem a műszálas cuccokra gondolok, mert sajnos gyakorlatilag kikerülhetetlenek, viszont tényleg néha olyan felsőkben és ruhákban parádéztam, amik ennyi erővel egy bevásárló zacskóból is készülhettek volna, és mégis én milyen örömmel hordtam őket. Most meg már attól is kiráz a hideg, ha csak gondolok rájuk.
A miniszoknyám inkább öv, mint egy szoknya
Ezt igazából nem is csak anyukám mondta, hanem egy csomó körülöttem élő ember, én mégis biztos voltam benne, hogy teljesen rendben van egy kb. 15 cm-es „hosszúságú” (ezt gyakorlatilag hossznak nevezni sem lenne szabad) szoknyában nem elég, hogy bulizni, de iskolába járni is.
Ne legyen kint a derekam
Szerencsére a felfázás és társai még mind a mai napig nem értek utol, viszont mai fejjel fel sem foghatom, hogyan voltam képes télen is nyári ruhákat aggatni magamra, jobb esetben nem csak egy, hanem nagy kegyeskedve két rétegben. Egy hidegebb napon ha csak arra gondolok, hogy a bőrömhöz ér a hideg levegő, már akkor vissza tudnék ugrani az időben és jól képen törülni a tizenéves önmagamat.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez