Anya csak egy van
Őszes haján megcsillan a fény, hosszasan nézem őt, ahogy ott ül az ő kis virágos kertjében, emlékektől fáradt arcán, a napsugár megvilágítja kedvesen gyűrt ráncait.
– visszagondolok, mikor is kezdődött – Nem tudom, nem emlékezhetek a kezdetekre, így is túl sok mindenre emlékezem, anya szerint… Arra viszont határozottan tisztán emlékszem, hogy átölel, és ugyan nem puszilt sosem agyon, de amikor igen, olyankor igazán éreztem, hogy szeret, úgy ahogy csak egy anya tud szeretni.
Fogalmam sem volt, miért idegeskedik annyit, és hogy tud olyasmiken aggódni, amikért egyáltalán nem érdemes, szükségtelen. Nem értettem miért könnyes a szeme, ha elénekelek neki egy gyermeteg dalt az iskolai anyák napi ünnepségen, és azt sem, hogy miért kell fent maradnia, ha nem jövök haza időben egy ártatlan kis gyerek-buliról. Aztán, épp hogy nagykorú lettem, az én pocakomban is gyökeret eresztett egy aprócska élet, fel sem fogtam mi történik velem és kilenc hónappal később édesanya lettem.
Nem hunytam le a szemem egyetlen pillanatra sem, amíg az az édes kicsi hajas baba álomra nem szenderült a kiságyában. Hangtalan léptekkel hagytam el a kisszobát, résnyire nyitva hagyott ajtónál kezdtem el a második műszakot, az „anyák éjszakai munkáját”- egy előre beprogramozott robot módjára készült a babaálmok alatt a kakaós kuglóf, a konyhakövet sem az angyalok suvickolták fényesre az éj leple alatt és nagy bögre tejeskávék mellett, fodros kis ruhát varrtam reggelre az én kis gyönyörűségemnek. Mindezt hogy bírtam? – nem tudom, de nem emlékszem éjjeli fáradtságra, erősnek éreztem magam, olyasvalami ez, amit csak az anyák tudnak. Persze másnap, volt, hogy azt éreztem összeesek, de akkor a kicsi lányom mellé bújtam, és együtt szundítottam vele. Ahogyan ő, és aztán a kisebb kisangyal is cseperedett, - és bizony hihetetlen gyorsasággal nőnek fel ezek az aprócska lények- megértettem, azt, amit gyermekként sosem tudtam, hogy vannak az emberek, a férfiak, a nők, az apák, de Anya csak egy van! Megértettem az,,értelmetlen”aggódásokat, a felszáríthatatlan könnyeket, és átéltem percről-percre mindazt, amit annakidején az én édesanyám érezhetett. A lányaim, és bizonyára a ti gyermekeitek sem értik, nem is érthetik, hogy mi ez az egész. Tovább megyek, nem tudják átérezni a barátok sem és óvatosan megjegyzem, hogy még a legtökéletesebb édesapák sem azt, amit egy anya érez minden pillanatban, attól a perctől kezdve, hogy világra hozza élete első gyermekét. Semmi sem lesz ugyanolyan többé, soha egyetlen pillanat sem létezhet, - akár csak egy aprócska – aggodalom nélkül, nincs többet én, már csak MI vagyunk. Most már tudom, mit jelenthetett anyukámnak egy-egy átvirrasztott éjszaka, egy hajnali telefoncsörrenés, egy lázas homlok, egy borogatás, hogy miért sóhajtott sokszor akkorát, hogy majd megszakadt a szíve, és hogy miért sírt oly keservesen a szobában, amikor azt hitte nem látja senki.
…Virággal kezemben sietek hozzá, hogy még időben odaérjek, süteményt is viszek neki. - azt nagyon szereti – Hálás vagyok, hogy még meglephetem, szorosan magamhoz ölelhetem, hálás vagyok a könnyekért, a sóhajokért, az aggódásért, mert mindezek nélkül, nem lehetnék igazán anya én sem. Most már tudom…
Frenyó Krisztina
Boldog Anyák Napját, Minden Édesanyának!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez